Dr. Ávéd János: különleges és egyben felelősségteljes életforma a háziorvosi hivatás

Ritkaságszámba menő, izgalmas orvostörténeti gyűjteményt gondoz, büszkén mutatja veterán autóit Mindszent megbecsült háziorvosa, akinek az édesapja is ebben a városban dolgozott mint a családok orvosa. Különleges történet.

Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázaton határon innen és határon túl 10-10 háziorvos került be a zsűri véleménye alapján abba a döntőbe, ahol bárki hozzásegíthette szavazataival saját háziorvosát és praxisát vagy a számára szimpatikus háziorvost és praxisát a győzelemhez.

Lelkesen és kitartóan összefogott Mindszent városa, így a kezdeti 4. helyezés után rövid időn belül dr. Ávéd János hol a második, hol pedig az első helyen állt a pályázatban, végül az ő praxisa került a dobogó legfelső fokára.

Nézegettem a rendelő előtt várakozva a régi fényképeket a falon, de nem találkoztam az édesapja, dr. Ávéd László portréjával.

Azoknak a háziorvosoknak a fényképe került ki a falra, akik hosszabb időt töltöttek a városban. Most fog megjelenni a harmadik kiadása a mindszenti orvosok, gyógyszerészek és állatorvosok életrajzaiból szerkesztett kötetnek. A korábbi kiadások megtalálhatóak az orvostörténeti gyűjteményben is, amelyet én gondozok.
Édesapám fényképe itt található a rendelőm falán, itt van az asztalommal szemben, hogy mindig lássam, így most is segít és figyeli hogyan dolgozom.

Sok mindent köszönhet az édesapjának. Mesélne róla?

1920-ban született Gyergyóalfaluban, a Gyergyói-medencében, Erdélyben. Egyedüli gyermek volt, Kolozsváron járt az orvosi egyetemre, majd 1944-ben végzett, háborús körülmények között. Mesélte, hogy a légópincében avatták orvossá. Az egyik asztalnál megkapta a diplomáját, a másik asztalnál pedig a sasos behívó parancsot. Ami azt jelentette, hogy teljesen kiképzés nélkül 24 órán belül a fronton kellett lenni. Amerikai fogságba esett, a háború végeztével azonban nem tért haza Romániába, hanem a rokonokhoz költözött Csongrádra, hogy a szentesi kórházba letöltse a hiányzó gyakorlati idejét. Több mindszenti betege volt, és az egyik bácsi meghívta a kisvárosba, így ott lett háziorvos 1947-ben. Én 1983-ban vettem át tőle a praxisát.

Itt nőtt fel a háziorvosi praxisban?

Soha nem volt elvárás, hogy az ő hivatását folytassam, saját, tudatos döntés volt, hogy az orvosi pályát választottam. Mondhatni, ebben nőttünk fel két nővéremmel együtt. Mária Budapesten él, és mérnöktanár lett, Kata pedig az orvosi hivatást választotta, fül-orr-gégész, szintén a fővárosban. Édesanyánk tanár volt, a mai napig emlegetik a nevét, következetességét.

Mindketten vadásztunk, hatalmas szenvedéllyel, apám félelmetes érzékkel művelte azt is. Egy másfajta szféra, amikor várakozik az ember a lesen. Az egyik ilyen alkalomkor mondtam el neki, hogy háziorvos szeretnék lenni.

Az emberekkel való kommunikáció, a mindennapos kapcsolat miatt választottam ezt a területet, naponta láttam, tapasztaltam, hogyan dolgozik édesapám. Mi háziorvosok, helyzeti előnyünk miatt is sokkal többet látunk, tapasztalunk, mint a kórházban dolgozó kollégák. Együtt élünk a betegeinkkel egy kis településen. Nagyon jól ismerjük a betegek makro- és mikrokörnyezetét, hol, milyen körülmények között élnek, milyen a viszonyuk a családjukkal, az itt dolgozó kollégákkal, ismerjük a mindennapos problémáikat. Kicsit be is húznak bennünket a családjukba.

Ezért is kifejezőbb a családorvos elnevezés?

Felelősség, bizalmi kérdés, ami a szépsége és egyben a nehézsége is ennek a hivatásnak, ami életforma. Nem napi nyolc órában dolgozunk, hanem az év 365 napján, 24 órában, mert a beteg a legfontosabb, és a célom, hogy a legjobb tudásom szerint ellássam őt, vele együttműködve, közösen dönteni a szükséges terápiáról.

Jelenleg 2270 betegem van. Soha nem hagyjuk abba a rendelést a kiírt időpontig, ma délig rendeltünk volna, de még fél egykor is volt két páciensem, és ön is várt ránk.

Miként élték meg Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat szavazását, eredményét?

Még most is kiráz a hideg, ha belegondolok, miként értesültem az egészről. Nem tudtam arról, hogy jelöltek a betegek, egy telefonhívás tudatosította bennem, mibe csöppentünk: bekerültünk a 350 praxis közül az első tízbe. Megnéztem az ajánlásokat, a betegek történeteit. A szép írásokat meghatódva olvastam. Jó volt ismét végigélni azokat. Mindegyikre emlékeztem, a régebbikre is.

Az ember nem gondolja azt a gyógyítás közben, hogy ez majd milyen nyomott hagy a másikban.

Amikor megtudtam, hogy több mint 25 ezer szavazatnál járunk, kiszámoltam, mekkora erőfeszítés kellett ehhez: percenként két szavazatot kellett leadni a tizenkét nap alatt, hogy elérjük ezt a számot. Meglepődtem, hogy folyamatosan, kitartóan szavaznak rám.

Egy idő után már nem foglalkoztam azzal, hol állunk, az első vagy a második helyre kerültünk, hiszen nem ez a lényeges, máskülönben nem szerettem volna megélni azt, hogy egy másik kolléga ellen szóljon a szavazás, verseny legyen. Akik az első tíz helyen szerepelnek, nem véletlenül vannak ott, eleve kitüntetett helyzetbe kerültek.

Ahogyan édesapám mondta mindig, egyedül vagyunk itt a lövészárokban, vannak ugyan napi visszajelzések, kedves szavak, de úgy gondolom, az elmúlt 35 év megerősítése ez az elismerés, amelyet ezúton is köszönök kollégáimnak, a két asszisztensemnek, Hevesi Józsefnének és Nagyné Tóth Szilviának, valamint betegeimnek, segítőimnek, ismerőseimnek, ismerőseim ismerőseinek, így ismeretlenül is immáron ismerőseimnek. Családtagjaimnak, drága feleségemnek, Titinek, akivel 36 éve, hogy itt élünk Mindszenten. Ő gyógyszerészként segíti a munkánkat.

Részt vesz a graduális és posztgraduális képzésben, oktat, gyakorlatot vezet, rezidenseket fogad rendelőjében.

Jelenleg két kolléga van nálam, akik hamarosan háziorvosok lesznek. Dr. Kovács László Gábor már letette a licenc vizsgát, és hamarosan a szakorvosi vizsgán is túl lesz. Dr. Méhes Zoltán jövő tavasszal megy licenc vizsgára, vajdasági fiatalember. Ő harmadéves volt az egyetemen, mikor meghallgatva az egyik előadásomat, ami a szívügyemről, a sürgősségi ellátásról, az ügyeletről szólt, elhatározta, hogy háziorvos lesz. Már akkor az előadás utáni hetekben feláldozva a hétvégéit sokszor eljött Szegedről Mindszentre, lelkesen járt ki, hogy lássa, tapasztalja, milyen egy háziorvosi központi ügyelet, lássa, hogyan él egy háziorvos egy ilyen kisvárosban. Nagyon büszke vagyok a rezidenseimre. Precíz, jól motivált háziorvosnak való kollégák, emberek.

Forrás: WEBBeteg
T. A., újságíró
Kép forrása: Az év praxisa a Kárpát-medencében