Dr. Kovács György Zoltán: a Teljesség az új kulcsszó

Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat diplomája az ékköve mindegyiknek, ahogyan Dr. Kovács György Zoltán fogalmazza: az összes elismerés betetőzése. A nyugdíjas háziorvos Körösladány Díszpolgára, több helyi és országos kitüntetés birtokosa.

Igen, nyolcvanegy év. Az interjú során nem utaztunk nagyon vissza az időben, nem lett volna rá mód, idő, hiszen egy reggel óta tartó rendelés végén találkoztunk a nyugdíjas háziorvossal, címzetes főorvossal, aki a kecskeméti piaristáknál végezte középiskoláját, majd három évig a Pázmány Péter Egyetemen hallgatott teológiát. Csak 26 évesen felvételizhetett, miután több évig fizikai munkás, villanyszerelő volt, úgy gondolta, a műszaki egyetemre megy, de szerencsére a sors közbeszólt: a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett, mint általános orvos, kiváló eredménnyel, majd sorban szerezte meg a különböző szakvizsgákat: háziorvostan, foglalkozás-egészségügy.

1970-ben Püspökladányba került, ott volt körzeti orvos, 1974-től pedig itt, Körösladányban háziorvos. Meséljen a kezdetekről.

Nagyon sok minden változott azóta: a körülmények, a politika, a feltételek, az emberek hozzáállása, a személyzet, az egészségügyi szemlélet. Ahol most beszélgetünk, az egy új, 10 éves épület. Nem ilyen körülmények között dolgoztunk annak idején. Ez a kor követelményeinek megfelelő, modern orvosi rendelőintézet, ahol ketten vagyunk háziorvosok, van egy gyermek háziorvos és egy fogorvos. Az önkormányzattól béreljük a rendelőket.

Amikor én kezdtem itt, Körösladányban, ketten voltunk háziorvosok, több mint hatezren éltek itt, vegyes praxist működtettünk, elláttuk a gyermekeket és a felnőtteket is. Amennyiben szükséges volt, fogat húztunk, kisebb sebészeti beavatkozásokat végeztünk. Nem működött még annyi szakrendelés Szeghalmon, messze volt a gyulai kórház, nem hívhattunk minden egyes esethez mentőt.

Nagyon sok történetet mesélhetnék el önnek, milyen is volt az élet, a gyógyítás annak idején. Miután nem volt központi ügyelet, mi álltunk készenlétben éjszaka is. Egyik hajnalban egy beteg kisbabát hoztak hozzám, nem nyelt le semmit, de kínzó, nem múló köhögés jelentkezett nála, és a kétségbeesett szülők nem tudtak mit tenni. Autóba ültünk az ápolónővel és gyorsan a gyulai kórházba vittük a kicsi gyermeket, ahol lélegeztetőgépre tették, de ez sem ment gördülékenyen, mert nem működött mindegyik gép.

Az országban elsőként jött létre a helyi hipertónia klub. Honnan merítkezett, hol hallott a lehetőségről?

Egy amerikai kutatás, egy átfogó egészségügyi felmérés indított el bennem mindent. 1948-ban, majd folyamatosan az azt követő évtizedekben Amerikában, Fremingenben 5000 felnőtt egészségi állapotát mérték fel, vetették össze az előző adatokkal. A Fremingen Health Study eredményeit én is elolvastam, akkor találkoztam a hipertónia, a magas vérnyomás kezelési lehetőségeivel. Eldöntöttem, hogy a közel 6000 lakosságszámú Körösladányban is foglalkozom a témával, így létrehoztuk a Hipertónia klubot, amelynek később 500 tagja lett. Nem volt olyan egyszerű elindítani a kezdeményezést, ugyanis a Kádár-korszakban a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a KISZ-en kívül nem jöhettek létre kis közösségek, civil összefogások.

Kiszűrtük a magas vérnyomásos betegeket, elindítottuk a kezelésüket. Akkoriban a lakosság 30 százalékánál volt jelen a hipertónia, ma ez az arány 20 százalék körüli, de időközben csökkent a lakosok száma. Oktatásokat, előadásokat tartottunk, megtanítottuk a betegeket vérnyomást mérni, ami azért volt nagy szó, mert még higanyos vérnyomásmérő sem létezett, kezdetben fonendoszkóppal dolgoztunk. Bár a szakma ellenezte, én mégis a résztvevők kezébe adtam az eszközöket. Megtanítottunk őket, miként működik a higanyos vérnyomásmérő, mi ez elve, mi a teendő magas érték esetén, mikor kell szedni a gyógyszert.

Miként szereztek tudomást a körösladányi klub működéséről, sikereiről a szakmában, az egész országban?

A hipertónia hazai történetében jelentős lépés volt a Magyar Hypertonia Társaság megalakulása, amely jóval későbbre, 1993-ra tehető.

Igen, a hetvenes-nyolcvanas években még nem működött a szakmai társaság, egyedüli volt a hipertóniával foglalkozó klub nem csupán a megyében, hanem úgy tudom, az országban is. Meghívtak a Röntgen című televíziós műsorba, ahol országos hírnevet kapott a kezdeményezésünk, az eredmények. Több orvosi konferencia vendége voltam, előadásokat tartottam a témában. Több kiadványom is napvilágot látott, a Sztár az egészség című kötetem 40 ezer példányban fogyott el, ahogy a Vérnyomásmérő a családban című könyvem is nagyon sok családhoz eljutott.

Számos szakmai elismeréssel és közönségdíjjal büszkélkedhet. A legfrissebb Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat oklevele.

Már nem férnek az oklevelek a rendelőm falán, de mindegyik fontos. Hazai kiváló helyezett lettem, amely tekinthető különdíjnak is. Úgy gondolom, ez az elismerés az összes „betetőzése”.

Ismerjük az országos állapotokat, a szakorvoshiányt, hogy kevés a háziorvos, vidéken pláne. Mi tartja itt?

81 éves vagyok, már régen nyugdíjas. A szakma szeretete, a betegek ragaszkodása tart itt. Azt vallom, hogy nem a betegséget kell gyógyítani, hanem a beteget, az embert, akinek gondolatai, érzései vannak, akarata, vagy éppen „nem akarata”. Arra törekszem, hogy a beteg partner legyen a kezelésben: kommunikálunk, a tudományos kifejezéseket mellőzve elmagyarázom nekik a betegségüket, a kezelés menetét. Én is sokat tanultam tőlük, ugyanis másképpen, más szóhasználattal fejezik ki a panaszukat.

Nagyon sok idős betegem van, olyan is él itt, aki hozzám járt fiatalemberként, részt vett a hipertónia klub működésében. Az új szemlélet alapján most rájuk, az idős, egyedülálló emberekre kell fókuszálni, a Teljességre kell törekedni, hogy megkapjanak minden segítséget, legyen az testi (betegség), lelki vagy szociális probléma.

Bejött hozzám a múltkor egy idős néni, és vele beszélgettem arról, hogy ez az időszak a második gyermekkor, és ahogyan annak idején, most is nagyon fontos a játékosság. Célokat, elfoglaltságot kell találni, hogy ne a betegség körül forogjon minden gondolatunk.

Forrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró