Dr. Mangó Gabriella: egészként tekintem és így is kezelem a betegeimet

A betegre egészként kell tekintenünk, fizikai-szellemi-lelki összességében, és ezektől függ a kezelés, a gyógyszerszedés és a gyógyulás is – véli dr. Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos.

Kezdetben 250 betege volt, mára jelenleg több mint 1000 a praxislétszáma, szerte a városból érkeznek hozzá a gyógyulást vagy tanácsot kérő emberek, aki Az év praxisa a Kárpát-medencében díjazottja. Hét gyermek édesanyja, a legkisebb 9, a legnagyobb 28 éves.

Pécs, Gyöngyös. Csak a nagyobb városokat említem. Miként jött a háziorvoslás és miből adódott a földrajzi távolság?

Nógrád megyei vagyok, Salgótarjánban születtem, Szécsényben nőttem fel egyedüli gyermekként. Balassagyarmaton végeztem a gimnáziumot, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemre felvételiztem. Úgy gondoltam, a baranyai megyeszékhely kellő távolság arra, hogy önmagam lehessek.

Amikor 1990-ben végeztem, Salgótarjánban, a megyei kórház belgyógyászati osztályán töltöttem el két évet. Egy hónap elteltével a mély vízbe dobtak, ugyanis a szakorvosi rendelésre kerültem, illetve dolgoztam a sürgősségi osztályon is. Napi szinten láttam, milyen esetekkel kerülnek be a betegek a háziorvosi rendelőkből. Nagyon szerettem ezt a két évet, de adódott egy körzeti orvosi állás, szolgálati lakással Ercsiben. Igent mondtam. 1992 óta vagyok háziorvos, 1998-ban letettem a háziorvosi szakvizsgát. Nyolc éve Gyöngyösön dolgozom.

Úgy érzi, jól döntött, hogy a háziorvoslást választotta?

A háziorvosnak minden orvosi szakmához értenie kell, ugyan kevésbé, mint például egy kardiológusnak. Ugyanakkor átfogóbban kell néznie a beteget, mint egy szakrendelésen dolgozó orvosnak. Kezdetben vegyes praxist vittem, gyermekeket is kezeltem, és nagyon sok speciális, már-már ritka esettel is találkoztam.
Nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra, szűrővizsgálatokat szervezünk. A múlt évben hat cukorbeteget találtunk, ebből három 1-es típusú cukorbeteg, és ami megdöbbentő, hogy mindhárom 40 év feletti. De végeztünk már gyerekeknél vércukorszűrést, és D-vitamin szűrést is.

Nagyon nehéz a háziorvosi lét, mert a banális esetek között megbújik egy-egy nagyobb betegség is. Így találtunk például egy akut leukémiás beteget, akinél három-négy nap alatt felállítottuk a diagnózist: pénteken bejött hozzánk hátfájással, majd hétfőn visszajött, hogy belázasodott. Azonnal laborba küldtük, három hónapon belül csontvelő transzplantációra került.

Más-más büdzséből finanszírozzák a háziorvosokat és a szakorvosokat, és amikor bérrendezés történik a szakorvosok körében, soha nem esik szó a háziorvosok helyzetéről, bérükről. Pedig mi is szakorvosok vagyunk, háziorvosi szakvizsgát tettünk. Nagyon fontos a háziorvosi munka, és nincs kellőképpen elismerve.

A bérrendezés mellett mivel lehetne még inkább elfogadottabbá tenni a háziorvosok munkáját, helyét, helyzetét?

Úgy gondolom, azért tart itt az egészségügy, mert vannak esetek, amikor elkerülhető lenne a szakorvosi beutalás, többször kényszerből küldjük a betegeket a rendelőintézetbe.

Nálunk Gyöngyösön azzal segítjük a pácienseket, hogy nem kell várniuk a laborban, mi vesszük le a vért, és mindennap érte jönnek a háziorvosi rendelőbe. Ezzel is csökken a várakozási idő.

Amennyiben lenne alap ultrahang készülék minden háziorvosnál, elvégezhetnénk több vizsgálatot – nem csak a fonendoszkópra, a tudásunkra, a tapasztalatunkra, a megérzéseinkre hagyatkozhatnánk –, így nem kellene azonnal igénybe venni a betegeknek egyes a szakorvosi ellátásokat.

Én egyébként úgy küldöm a betegeimet szakorvoshoz, hogy szeretem tudni, hogy mi a betegsége, mi a gyanúm, és azt le is írom. Büszke vagyok arra, hogy komolyan veszik a meglátásaimat, felhívtak már a kórházból, hogy mire is gondoltam pontosan. Többször előfordul, hogy visszajönnek a páciensek a szakorvostól, hozzák a leleteket, és kikérik a véleményemet. Talán azért is, mert, ha három orvos közül legalább kettő ugyanazt mondja, valószínűleg kettőnek igaza van.

Természetgyógyászattal is foglalkozik.

Azt fontos elmondanunk, hogy külön, más helyen van a magánrendelője, mint a háziorvosi praxisa, és a magánbetegei nem feltétlenül a háziorvosi rendelőből érkeznek önhöz.

Egy időre elfordultam a hagyományos orvoslástól, mert megbetegedtem, hat hétre kiestem a munkából, nem tudtam lábra állni, nagyon nehezen gyógyultam meg. Végső elkeseredettségemben a természetgyógyászat felé fordultam. Hogy megmaradjon a szakvizsgám, ügyeltem és helyettesítettem. Aztán egyszer azt mondtam a magánrendelőmben a betegnek, hogy gyógyszert kell felírnom, mert más nem segít. Ez volt az pont, amikor rájöttem, a hagyományos orvoslásra is szükség van, megtaláltam újra a hitemet a gyógyításban. Tudom, meddig lehet elmenni az egyik vagy a másik gyógyítási móddal, mikor kell és lehet az egyiket a másikkal kiegészíteni, hogy minden esélyt megadjunk a betegeknek a gyógyulásra.

Írtam egy könyvet, amely laikusoknak, orvosoknak és természetgyógyászoknak szól (Természetgyógyászat kontra orvosi gyógyászat), hogy végre helyén kezeljük ezt a gyógyítási módot. 2007-ben jelent meg az első kiadás, most azon gondolkodom, hogy apró változtatásokkal átdolgozom. De úgy látom, még mindig megelőzi a korát.

Nem feltétlenül kell elutasítani a természetgyógyászatot, nem ellentétei egymásnak, hanem segítői. Persze akut eseteknél – például infarktusnál, vakbélnél – nincs értelme várni, azonnali orvos ellátásra van szükség. Nincs idő a szervezet saját gyógyítómechanizmusaira.

Meg kell húzni a határt, mindennek meg van a helye, a megfelelő időben.

A legfontosabb, hogy a beteget egészként kell néznünk, és az embertől, annak betegségétől, életkorától, hozzáállásától függ a kezelés, akárcsak a gyógyszer alkalmazása is.

Írással is foglalkozik: ahogyan kiderült, szakmai könyveket ír, valamint versekkel és prózával foglalkozik. Mit ad önnek ez az elfoglaltság?

Írásával 2013-ban bekerült a Terézanyu pályázat legjobbjai közé. 2017-ben jelent meg a KV-monológok című könyve.

Kikapcsolódásképpen jött az írás, amellyel 10 éve foglalkozom. Mindig van nálam egy cetli, vagy egy üres recept, és ha eszembe jut egy sor, leírom. Amikor időm engedi, leülök a gép elé és alkotok. Van, amikor azonnal ki kell írnom magamból a fájdalmat, a szomorúságot, feldolgozásra, átgondolásra ad lehetőséget. Pont a napokban gondolkodtam azon, hogy nem tudok vidám verset írni felnőtteknek. Próbálkoztam már az örömről írni, de csak a gyerekek részére sikerült.

Miként érintette meg Az év praxisa pályázat sikere?

Ez egy team munka, nem értem volna el ezeket a sikereket a két kolléganőm, az asszisztensek nélkül. Jó volt hallani, olvasni a sok szép történetet, amelyek a betegek felől érkeztek.

Nem nehéz megtalálni a közös hangot a páciensekkel. Azt vallom, hogy mindig nekik van igazuk, és ők az elsők, de nem szabad bagatellizálni, sem pedig dramatizálni az adott helyzetet.

Nagyon sok beteg elégedett a háziorvosával, de nem írják le, nem mondják el a véleményüket, pedig fontosak a pozitív visszajelzések is, hiszen annyi negatívum jellemzi ma az egészségügyet.

Az egyik ápolónő több helyen leírta, hogy amikor egy demens betegéhez hívott, nem hagytam egyedül, amíg kiért a mentő. Egymásra vagyunk utalva az egészségügyben: az ápoló az orvosra, az orvosok egymásra, az ápoló a többi szakdolgozóra. És a betegek az egészségükért felelős szakemberekre. Vagy a betegségükért felelős szakemberekre?

Forrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró