Milyen feladatai vannak a klinikai vezető ápolónak? Interjú Vattai Györgynével

Aki csecsemő- és gyermekápoló lesz, az valamilyen szinten maga is gyermek marad, partner a játékban, a kacagásban, így könnyebb a gyógyulás is - mondja Vattai Györgyné klinikai vezető ápoló, aki 241 szakdolgozóért felelős a debreceni Gyermekklinikán. Idén a klinika Kiváló dolgozójává választották.

Jó helyen vagyok – összegzi Vattai Györgyné, a Debreceni Egyetem KK Gyermekgyógyászati Klinika klinikai vezető ápolója, aki egy egész intézményért felel, a gyermekklinika ugyanis olyan, mint egy kisebb kórház: külön osztályok vannak benne, az osztályokon dolgozó ápolók munkájáért pedig 11 főnővér felel. Azt mesélte: a jelenlegi pozíciójából nem tervez továbblépést. Jól érzi itt magát. Egyetlen fájdalma, hogy ma már nem vehet részt közvetlenül az ápolásban, munkájának legnagyobb része ugyanis adminisztratív feladat.

Milyen út vezetett odáig, hogy klinikai vezető ápolóvá nevezzék ki?

Heves megyéből, egy Gyöngyös melletti faluból származom. A szüleim ma is Nagyúton élnek. Iskoláimat Egerben végeztem.

Az egészségüggyel való kapcsolatom azonban visszanyúlik óvodás koromig, ugyanis a babáimat ápolgattam, kórtermet alakítottam ki a szobámból. Édesanyám az üres gyógyszeres dobozokat adta oda nekem, így már játékból gyógyszert is adagoltam a betegeknek, akik között volt torokfájós, lázas is.

Nyolcadikos koromban mondtam otthon, hogy én mindenképpen egészségügyi szakközépiskolában szeretnék továbbtanulni. A szüleim meglepődve fogadták, de maximálisan támogattak a tervemben. Még az osztályfőnököm is eljött titokban, hogy lebeszéljen a tervemről, de nem sikerült.

Harmadikos voltam a szakközépiskolában, amikor végre megnyugodtak édesanyámék, mert látták, érzékelték, hogy jó helyen vagyok. Ráadásul abban az évben, 1988-ban jöttek el hozzánk az iskolába a debreceni klinika gyermekklinikájának munkatársai, amolyan pályaválasztási tanácsadás keretében bemutatták az ápolók fontosabb feladatait, beszéltek a lehetőségekről, a pálya szépségeiről. Aki kedvet érzett hozzá, illetve megfelelő volt a klinikának is a tanulmányi eredménye, szorgalma alapján, tanulmányi szerződést írattak alá vele, sőt, kezdő fizetést is kapott 10 hónapra. Én az érettségi évében már tudtam, ha végzek, ide jöhetek dolgozni, mint pályakezdő ápoló.

Mekkora motivációs erővel bírt ez a lehetőség?

Hatalmas ereje volt, és kihívást is jelentett a számomra. Onnantól kezdve még inkább bújtam a gyermekgyógyászati könyveket. Az érettségit követően, a nyári szünet után jöhettem ide dolgozni, szeptemberben pedig beültem ismét az iskolapadba, a Dienes-iskolába, mert követelmény volt a csecsemő- és gyermekápoló képzés elvégzése. A Gyermek Hematológiai-Onkológiai Tanszékre kerültem, a legnehezebb területen kezdtem.

Beteg felnőttek esetében is, nemhogy gyermekeknél...

A beteg gyermekek őszintébbek, ha betegek, akkor nagyon megviselik őket a mindennapok, de ha egy picit javul az állapotuk, és megengedik nekik a játékot, akkor már nem betegek, mert játszhatnak, a fájdalomcsillapítóból is kevesebbet igényelnek, mert a játék, a kacagás eltereli a figyelmet, hatással lesz a gyógyulásra.

Aki gyermekápoló lesz, az valamilyen szinten maga is gyermek marad, partner a játékban, a kacagásban.

Emlékszem, amikor az onkológián dolgoztam, voltak nehéz pillanatok, egy elveszített gyermek, egy haláleset megviseli az ápolókat is. Az egyik édesanya odajött hozzám és megköszönte, hogy ott voltam a gyermeke mellett, amikor közösen elkísértük az utolsó útján.

Hogyan dolgozta fel ön ezeket a veszteségeket?

Ezek nagyon nehéz pillanatok, de úgy gondolom, ha otthon egy szerető családtag fogadja az embert, aki meghallgatja, lelkileg támogatja, az sokat segíthet, valamint gondolnunk kell a többi kis betegre is, akik ápolást, törődést igényelnek. Én 24 éve vagyok férjnél, minden rezdülésemet érzi a párom. Emellett segíthet egy hobbi vagy más tevékenység is, hogy feldolgozzuk a munkahelyi problémákat, nehéz eseteket. Engem maximálisan kikapcsol a kertészkedés (virágok, zöldségek), valamint a kutyánkkal való törődés.

Visszatérve a tanulmányaira, a munkahelyére: miként folytatódott a pályafutása?

1998-ban elvégeztem a magasabb fokozatú csecsemő- és gyermekápoló képzést, akkor már a Gyermekklinika belgyógyászatán dolgoztam. 2000-ben neveztek ki az osztály főnővérének. Emlékszem, bejött hozzám egy édesanya, hogy a főnővért keresi, és amikor megtudta, hogy én vagyok az, meglepődött, hogy ilyen fiatal a főnővér, eddig ugyanis csak idősekkel találkozott.

A tanulmányaimat folytatva Nyíregyházára mentem a Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Karára, ahol diplomás ápoló végzettséget szereztem 2006-ban. 2014-től vagyok klinikai vezető ápoló. Soha nem készültem arra, nem terveztem azt, hogy én leszek egyszer a vezető az ápolók között. Felkértek rá, én pedig örömmel elvállaltam. Összesen 381-en dolgoznak itt, 241 szakdolgozóért felelek, valamint 30 egyéb területen tevékenykedő munkatársért. Tizenegy főnővér lát el feladatokat a különböző osztályokon, velük minden héten leülök és megbeszéljük az aktuális kérdéseket, egyebek mellett döntünk a gyakorlati helyekről, az ápolók felvételéről, az áthelyezésekről.

Egy fájdalmam van, hogy már nem veszek részt közvetlenül az akut ellátásban, nem ápolhatom a beteg gyermekeket, azért találkozom velük, mert mindennap látogatom az osztályokat.

Feladataim legnagyobb része a naprakész adminisztráció, logisztika, szervezés, valamint a megbeszéléseken való részvétel. Nagyon szeretek oktatni, leendő és már aktívan dolgozó ápolókat is tanítok, a szakdolgozók munka melletti képzésében és szervezésben is részt vállalok, közreműködve a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolával, ahol a csecsemő- és gyermekápolók nappali képzése folyik.

Azt vallom, hogy egy nagyon erős gyakorlati helyre van szüksége az ápolóképzésnek, ebben pedig partnerek vagyunk, nálunk vannak a szakmai záróvizsgák, a betegágy mellett vizsgáznak a tanulók.

A régióban egyedüli nagy gyermekellátóként minket választanak a leendő csecsemő- és gyermekápolók. Az már az elején kiderül, szereti-e a pályakezdő ezt a területet vagy sem. Aki alkalmas, az hosszú időre tervezhet. Sokat elárul az itteni légkörről, hogy a legtöbb kollégám több évtizede velünk dolgozik.

Mennyit változott a gyermekápolók munkája az elmúlt évtizedekben?

Amikor én kezdtem, még nem volt akkora műszerpark, mint ma. Például egy 24 órás infúziót manuálisan állítottuk be, majd folyamatosan ellenőriztük, ma már ezt is megoldja a gép. A betegfigyelő rendszer, az elektronikus lázlap és a többi műszer és gép az ápolók munkáját segíti.

Akkoriban kötöttebb volt a látogatási idő, este 7 óra után nem maradhatott bent családtag, ma már baba-mama szobákban együtt aludhat az édesanya a beteggel. Bevallom, a gyermekek szerették a kötöttebb látogatási időt, mert minden este meséltünk nekik, megengedtünk számukra egy rövidebb játékot. Igazából a szülők viselték nehezen az elválást vagy a látogatási tilalmat, ami érthető.

Mennyire nehéz az együttműködés, a kommunikáció az aggódó szülővel?

Azt minden szülő tudja, hogy ha beteg a gyermeke, a családtagokat is megviselik a mindennapok, így egyszerre vagyunk ápolók, dajkák, plusz a szülőket is segítjük, támogatjuk. Úgy gondolom, megfelelő és hatékony kommunikációval kezelhető minden aggódó anyuka.

Az utóbbi években előtérbe került a szociális munka a Gyermekklinikán is, van egy kollégánk, aki ezen a terülten képezte magát, ő segíti a családokat (gyámügyek, bántalmazott gyermekek segítése, stb.).

Forrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró