Egy sokoldalú, nyitott ápoló, aki a többszakmás osztályon érzi jól magát

A szülei azzal akarták elvenni a kedvét az egészségügytől, hogy megmondták neki, még kórházban sem járt, nem is ott született, hanem a párkányi szülészeten, ami nem kórház. Ő azonban dacból vagy sem, ápoló lett. Folyamatosan képzi magát, talán egyszer végre orvos lehet.

Nagy Zoltán perioperatív ápoló a Duna Medical Center műtőjéhez tartozó 13 ágyas Lábadozó osztályon. 19 éves kora óta folyamatosan tanul és dolgozik, hét-nyolc országban tanult, vagy volt valamilyen tanulmányúton, egyebek mellett Belgiumban, Angliában és Kínában, vagy éppen gyakornokként mentőzött Finnországban.

Négy országban élt legalább egy-egy évet. Van arról tapasztalata, milyen az egészségügy helyzete itthon és a világban. Szabadidejében mentőtiszti államvizsgájára készül, unatkozás helyett pedig a budai Hospice Házban önkénteskedik.

Párkány mellől érkeztél Magyarországra, a szüleid akarata ellenére tanultál ápolónak. Milyen szakma lett volna megfelelő a családodnak?

Természetesen szakmunkásképzőbe akartak beíratni, villanyszerelőnek... Négy-ötéves lehettem, amikor mondogattam mamámnak: „Ha beteg leszel, majd meggyógyítalak, mert orvos akarok lenni”. Már akkor bennem volt a késztetés arra, hogy gyógyítani, ápolni akarok. A neveltetésemben ott van a segíteni akarás, az empátia, amelyek ma nélkülözhetetlenek.

Tizenöt évesen elkerültem otthonról, és az érsekújvári egészségügyi szakközépiskolában tanultam ápolónak. Az utolsó évben, még az érettségi előtt bementem édesanyámmal az esztergomi kórházba, ahol az ápolási igazgató fogadott. Ápolónak jelentkeztem. Felvettek. Akkoriban nagyon sok szlovák nővér járt át Magyarországra, főként Esztergomba dolgozni. Így enyhítették az ápolóhiányt.

Két év után szükségét éreztem egy orvosi diplomának, ezért felkészítő tanárhoz jártam biológiából és kémiából, majd felvételiztem az összes, szóba jöhető általános orvosi szakra, mind a négy egyetemre. Az utolsó helyre a gyógyszerész szakot jelöltem be, végül ide vettek fel, de hamar kiderült, nem ez az én utam.

Angliába költöztem, és egy ápolási otthonban lettem betegápoló, később pedig osztályvezető ápoló. Közben fejlesztettem az angolomat, és megszereztem egy palliatív gondozói oklevelet. Két évig voltam kint.

Volt lehetőségem egyetemi ösztöndíjprogramokkal eljutni egyebek mellett Kínába, Belgiumba, Amerikába. Finnországban például mentőztem, sürgősségi és intenzív osztályon dolgoztam.

Mint mentőápoló?

Mentőtiszt gyakornokként dolgoztam ott. Azt hozzá kell tennem, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar hallgatója vagyok, és ösztöndíjjal mehettem el egy évre a skandináv országba, ahová magammal hívtam a páromat.

Mikor döntöttél úgy, hogy a világkörüli út után, itthon keresel boldogulást?

Áprilisban volt egy éve, hogy ebben a magán intézményben dolgozom, mint perioperatív ápoló. A két műtéthez tartozó, 13 ágyas Lábadozó ápolója vagyok. Hozzám tartozik a műtét előtti előkészítés, a műtét utáni ápolás, velem találkoznak itt először a betegek.

Kihangsúlyoztad az elején, hogy nem vagy szakápoló, holott meg van hozzá a végzettséged, inkább általános ápolóként látod el a feladataidat.

Igen, mert ez egy többszakmás részleg, számos beavatkozás történik itt: egyebek mellett érsebészet, fül-orr-gégészet, gasztroenterológia, gerincsebészet, idegsebészet, szemészet, proktológia, urológia működik nálunk, és a műtétre jelentkező betegeket mi látjuk el. Kiemelt terület a nőgyógyászati és az urológiai onkológia. Valóban minden orvosi szakterületet ellátunk.

Hányan látjátok el a feladatokat egy műszakban?

A nappali műszakban a főnővér mellett két ápoló és egy segédápoló dolgozik, a munkánkat segíti az esetmenedzser, az orvosírnok, a takarítók, illetve szükség esetén érkezik hozzánk egy-egy beteghez külön ápoló, például sztómaterápiás nővér, dietetikus vagy éppen gyógytornász. Éjszaka, egy ügyeletes orvossal ketten látjuk el a lábadozó betegeinket.

Sokszakmás területen dolgozol, van-e kedvenced?

Mindig az embert nézem, az embert látom el, figyelek a kéréseire, az igényeire. Számos olyan feladatot látok el, ami nincs ott a kórlapon, de az ápolt egyén igényli. Mindegyik eset egy-egy kihívás. Vannak szép pillanatok, de vannak nehéz, megrázó esetek is: amikor egy huszonéves lánynak kiveszik a méhét, az minket is megérint.

Korábban az a kép élt bennünk, hogy a magánellátást csak a jómódúak vagy a külföldiek veszik igénybe, de láthatóan ez mára megváltozott...

Nagyon vegyes a vendégkör. Volt nálunk egy vidéki fiatalember, aki eladta a lovát, hogy fedezze a beavatkozás költségét. Sokszor a család áll össze, hogy az anyagiakat fedezzék, de szerencsére vannak részletfizetési lehetőségek is, amelyek segítik azokat, akik esetleg nehezebben teremtik elő a szükséges összeget a gyógykezelésre.

Forrás: WEBBeteg
T. A., újságíró
Kép forrása: Duna Medical Center