Laczkó Zsolt: tágabb értelmezésben szemlélem a hitet, különösen itt a kórházban

Volt olyan haldokló páciens, aki megvárta, hogy odaérjen, és az imádság közepén hunyt el. Emlékezetes és felemelő pillanatokkal tele érkezett a beszélgetésre Laczkó Zsolt kórházlelkész, akivel éppen a görögkatolikusok védőszentjének, Szent Miklósnak az ünnepén találkoztam.

Görögkatolikus lelkész, mentálhigiénés szakember, családterapeuta a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház kórházlelkésze, aki az intézmény szinte minden szakellátásával kapcsolatban van, legyen az pszichiátria, onkológia vagy intenzív osztály.

- Fehér köpenyben van, akár az orvosok, nem pedig egyházi öltözékben. Miért?

- A Kórházlelkészi Szolgálat segítői szervesen részt vesznek a kórház mindennapi életében mint mentálhigiénés segítők, terápiás foglalkozásokat, csoportterápiákat szervezünk, emellett a Felnőtt Pszichiátriai Osztályon található kápolnában tartunk napi szinten nyilvános alkalmakat: a reformátusok istentiszteletet, a katolikusok misét. Ökumenikus a kápolna, jól megfér egymás mellett minden történelmi felekezet.

Nem csupán a betegek felé van küldetésünk, a kórházban dolgozók, legyen az orvos vagy ápoló, eljöhetnek hozzánk, akár csak beszélgetni, imádkozni, de külön szervezünk nekik alkalmakat. Tartottunk a nyáron esküvőt, ráadásul két orvospár kelt egybe, érdekes volt, mert a vendégek többségét ismertem innen a kórházból. Volt már keresztelő is a kápolnában.

Részt veszek a nővérek kiégéspreventív programjában, tavaly is volt több ilyen képzésünk. Diákok járnak hozzánk gyakorlatra a Szent László Görögkatolikus Gimnáziumból, amely egykor a Dienes Gimnázium volt, ahol ápolást is tanulhatnak a fiatalok.

- Miképpen kapcsolódnak be a gyógyításba a kórházlelkészek?

- Néhány évtizede egy másfajta szemlélet kapott helyet a gyógyító munkában, a hármas egység: a biológiai, pszichológiai és szociális dimenziók kiegészültek egy negyedikkel: a spirituális dimenzióval. Ma már több helyen holisztikus szemlélettel közelítenek magához az emberhez mint egészhez.

A kórházi betegfelvétel során megkérdezik a pácienst, hogy vallásos-e, illetve kér-e segítséget a kórházlelkészektől. A Pszichiátriai Osztályon kidolgozás alatt van a spirituális anamnézis, mely a betegdokumentáció része lesz, de legyen szó bármelyik osztályról, amennyiben kérik a segítségünket, megyünk és jelen vagyunk.

Emlékszem, 16 évvel ezelőtt az első beköszönésemre az egyik férfiakkal teli kórteremben: azt mondtam, én vagyok a kórházlelkész, majd megkérdeztem a betegeket, hogy miben segíthetek. Mindenki elutasító volt, a fejükre húzták a takarót. Eldöntöttem az első napomon, hogy stratégiát változtatok, és ezentúl csak annyit fogok kérdezni, hogy „Hogy vannak?”. Ez láthatóan működött, mert mindenki kinyílt, és elindult egy kommunikáció. Nem én voltam a fontos, hanem ők. Persze kiderült a beszélgetések alkalmával, hogy én honnan érkeztem, mivel foglalkozom, de nem ez volt a legfontosabb, hanem hogy bárki, bármiről beszélgethetett velem, sőt, gyakran a betegek beszéltek, én pedig csak hallgattam őket. Ilyenkor nagyon jól meg lehet figyelni a nonverbális kommunikációjukat, a testbeszédüket. Többet elárul, mint a verbális közlés. Szerencsére mindenkivel szót értek, legyen az egy vidéki nénike vagy egy egyetemi tanár.

- "Miért lettem beteg?" Talán ez a leggyakrabban feltett kérdés ön felé...

- Nem is tudnék vagy inkább nem is szeretnék erre a kérdésre válaszolni, mert az a cél, hogy a beteg találja meg a megoldást, a választ a kérdésére, én csak utat mutatok, más szempontokat is figyelembe veszünk, tágítom az érdeklődési köreit, elkísérem őt a nehezebb időszakon. Nem szabad szűklátókörűen szemlélni a világot, az igazság ugyanis mindig az egész – ahogyan filozófiatanáromtól tanultuk annak idején. A családterápiában szoktuk mondani, hogy mindenkinek igaza van, még a gyermeknek is, a maga módján.

A hitet tágabb értelemben szemlélem, különösen itt a kórházban. A betegnek el kell hinnie, hogy meg fog gyógyulni, ha csak nem halálos betegségben szenved, a segítőnek, legyen az orvos vagy ápoló, szintén hinnie kell abban, amit csinál, hiszen így lesz hatékony a kezelés. Ráadásul az orvos is lehet gyógyszer, amennyiben a maga személyiségével, hozzáállásával, szeretetével fordul a pácienséhez, így hamarabb elérkezhet a gyógyulás.

- És mi a helyzet akkor, ha nem jön el a gyógyulási folyamat, és a haldokló mellett kell lenniük, ott kell ellátni feladatukat?

- Működik egy hospice részleg a Kenézyben, oda is rendszeresen járunk. Itt legtöbbször már nincs szükség szavakra, elegendő, hogy ott vagyunk a másik ember mellett, fogjuk a kezét. Itt fontos része a munkánknak a betegek kenete (szent kenet, utolsó kenet), amely egy szertartás a haldokló ágyánál, megerősíti őt az Istenbe vetett bizalmában, tulajdonképpen azért imádkozunk, hogy meggyógyuljon, lelki megnyugvást találjon.

Emlékezetes és egyben felemelő élményem volt, amikor az egyik beteghez hívtak, de éppen akkor szertartást végeztem a kápolnában, rezgett a telefonom, de nem tudtam felvenni. Amikor végeztem, átsiettem a haldokló beteghez, aki megvárt, mert az imádság közben hunyt el, a feléig jutottam el...

Kimutatható műszerek segítségével, hogy az intenzív osztályon fekvő, semmire nem reagáló betegnek az imádság alatt kiegyensúlyozottá válik a szívműködése, a légzése. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára megfigyelései alapján nagyon sok írás született erről a jelenségről. Mire képes a hit, az imádság ereje – ez már a spirituális dimenzió.

- Meddig tart a munkaideje, ha egyáltalán van vége? Illetve miből merít erőt egy ilyen sokrétű feladathoz?

- A munkaidőm reggel 8-tól délután 4-ig tart, hivatalosan, de még soha nem hivatkoztam erre. Általában a szombatok szabadok. A hit ad erőt nekem is, és amit kapok, azt adom tovább, és úgy van egyensúlyban, ha nekem is sikerül töltekeznem. Ha ez hiányozna, úgy gondolom, nem lennék hiteles a hivatásomban.

Karácsony a kápolnában

Karácsonykor a családiasságból szeretnénk valamennyit pótolni azoknak, akik az ünnepeket is bent töltik a kórházban. Programokat szervezünk, ellátogatunk a kórtermekbe, hogy megtudjuk, melyik páciens kér úrvacsorát vagy szentgyónást, áldoztatást. Középiskolások érkeznek karácsonyi műsort adni, a karácsonyi kántálás hagyományát is felelevenítjük. Mindenhová eljutunk. Azt figyeltük meg, hogy akik eljöttek segíteni, ajándékozni, műsort adni, részt vállaltak az örömszerzésben, azok is feltöltődve mentek haza. Ez is egyfajta önkéntes munka a középiskolások számára. Laczkó Zsolt ezzel a versrészlettel kíván szép adventi készületet, boldog ünnepet és jó egészséget! Ha gyógyítani tudna a szavam, Mint régi, titkos, nehéz balzsamok; Ezernyi szóból szőnék most mesét, Hogy meggyógyuljatok.” (Várnai Zseni: Ha simogatni tudna szavam, részlet)

Forrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró