Addig csinálom, ameddig a kezem, a lábam és a fejem bírja

Nikolits Ilona nemrég azzal a szalagcímmel került az újságba, hogy 79 évesen is gyógyít a budai háziorvos. A doktornő Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázaton hazai toplistás volt betegei beszámolói és ajánlásai alapján.

A fiatalon atomfizikusnak készülő lány édesanyja betegsége miatt változtatott pályát. Később kutatási ambícióit feladva háziorvos lett, amiben megtalálta élete értelmét. Akármilyen nehéz volt az életem, a lelki békém akkor is mindig megvolt. Életét második férje, fia és unokája teszi teljessé.

Hogy érezte magát „Az év praxisa a Kárpát-medencében - új nevén „A nemzet háziorvosa” - pályázat díjátadóján?

Felemelő érzés volt. Ez egy csodálatos és nagyon kedves kezdeményezés, soha nem hallottam még arról, hogy a betegek nyilvánosságra hozhatják a véleményüket. Emlékszem az első piros betűs újságcikkre „Hetvenkilenc évesen is gyógyít a budai háziorvos”. Megjelent az ajánlás a portálon, utána keresett meg az újságíró. Aztán égtek a vonalak, sok betegem hívott, hogy cáfoljam meg a hírt, nem lehet hamis adatot közölni, hogy 79 éves a doktornő! Pedig tudhatják, hiszen a kerületben már 33 éve vagyok háziorvos.

Az egyik betegem leírta, hogy amikor súlyos neurológiai panaszai jelentkeztek saját autómmal vittem el a sürgős CT vizsgálatra. Nekem ez nem egyedi eset, számomra ez természetes. Én nagyon szeretem a betegeimet. Akad olyan család, ahol már a harmadik generációt gyógyítom. Egyre nehezebben tudom elképzelni, hogy ne legyenek páciensek az életemben. Egyelőre ez a veszély nem fenyeget, mert nem lehet háziorvost találni praxisváltásnál.

Mi jellemzi az Ön kerületét?

A II. kerületben van 46 háziorvos, ebből huszonkettő 60 év feletti. Ha valaki el akar menni nyugdíjba, akkor nagy valószínűséggel ott marad a praxisa üresen. A gyerekorvosoknál még sokkal rosszabb a helyzet, ott a 15 gyerekorvos közül kilenc a 60 év feletti. Az országos átlag úgy néz ki, hogy az orvosok egyharmada 60 év feletti, ebből a háziorvosok fele 60 éves elmúlt. De az elvándorlás is nagy terheket ró az orvos társadalomra. 7 év alatt 2008-2015-ig 7000 orvos ment el az országból, 11 évre visszamenőleg 9000 orvos.

Oktató háziorvos is vagyok, így azt tapasztalom a beszélgetések kapcsán, hogy a szigorló orvosok nagy része már azt is tudja, hogy melyik országba megy. Hallgatóktól tudom, hogy az egyik északi ország úgy toborzott , hogy előzetesen a nyelvtanulást is biztosította, még itt Magyarországon a jelentkezőknek, hogy mire kezükben a diploma, elfogadható nyelvtudással foglalhassák el a rájuk váró állásokat. Itthon megkapják a nagyon jó képzést, kint pedig a gyakorlat alatt megismerik, megszeretik őket és biztosítják az ottani munkahelyeket.

Hogyan lehetne ezen változtatni?

Magyarországon évente 1200 magyar hallgatót képeznek, ugyanakkor 1400 külföldi hallgató tanul nálunk. Szívesen küldik hozzánk a külföldi fiatalokat tanulni, mert az idegen nyelvű orvosképzésünk is kiváló. Ha a felmérésekből ismert adattal számolunk, hogy a végzős magyar diplomás orvosok 50 százaléka külföldön vállal munkát, akkor legalább 1800- 2000 főt kellene évente képezni, hogy ne legyen orvoshiány.

Pici korától orvos akart lenni?

Nem. Nagyon jó tanuló voltam: kedvenc tantárgyaim a fizika és a matematika volt. Édesapám elektromérnökként dolgozott, mivel ő volt a példaképem én is erre a pályára készültem. Negyedikes gimnazista koromban az elméleti fizikára adtam be a jelentkezésemet, mert addigra atomfizikus szerettem volna lenni. Abban az évben betegedett meg édesanyám és azt mondta a kórházban, hogy de jó lenne ha orvos lennél, tudnál rám vigyázni. Mivel imádtam a szüleimet és még nem volt késő, át tudtam irányítani a jelentkezésemet az orvosira: elsőre felvettek.

Azzal vigasztaltam magam, hogy orvosfizikával fogok foglalkozni. Már hallgató koromban demonstrátorként dolgoztam a Kórélettani Intézetben, ahol egy agyi működéssel foglalkozó labor munkájához csatlakoztam. Több diákköri konferencián tarthattam előadást, társszerző lehettem tudományos cikkekben, sőt az Oktatásügyi Minisztérium különdíját is megnyertem egy pályamunkával. Sajnos végzésem idején nem volt üresedés az intézetben, ezért nem maradhattam ott tovább. Így kórházi belgyógyászatra helyeztek, ahonnan a gyakorlati időt letöltve, 5 év elteltével szakvizsgáztam belgyógyászatból.

Megpályáztam egy ösztöndíjas aspirantúrát, melynek keretében WHO ösztöndíjjal a London University Élettani Tanszékére, a Nobel díjas Huxley professzor laboratóriumába kerültem 1973-ban. Itt találkoztam először a laser biológiai hatásáról szóló könyvvel. Hazatérésem után megírtam a kandidátusi disszertációmat, sikeresen megvédtem és az addig elérhető szakirodalmat megismerve elképzeltem, hogy milyen csodálatos eredményeket lehet elérni a laser biostimulációs hatásával. Új munkahelyemen, az Országos Idegsebészeti Intézetben reméltem, hogy kutatni fogok, de sajnos az intézet vezetője nem támogatta elképzeléseimet. Ezért vágyamról lemondva a gyógyítás örömét adó utat választottam és az első adódó lehetőséget megragadva elmentem körzeti orvosnak. Nem tagadom, volt bennem egy kis elkeseredés, de ma már tudom, jól döntöttem. Ez volt a kijelölt utam.

Hogyan tudta ennyi év után is megőrizni a szellemi frissessége mellett az optimizmusát és az emberekbe vetett bizalmát?

Segít a siker, a betegek visszajelzései és az, hogy úgy érzem: a családtagjuknak tekintenek. Ha valami nagy dolog történik, jönnek és elmondják, mintha az édesanyjuk lennék. Emlékszem egyszer karácsony előtt megjelent egy idősebb tanárnő és megosztotta velem, hogy megcsalta a férje, nagyon el volt keseredve. Megkérdeztem, hogy hiúságból bántja ennyire, vagy nagyon szereti. Az utóbbi, válaszolta.

Azt tanácsoltam neki, hogy próbálja visszahódítani. Sikerült. De a legkülönbözőbb személyes gondjaikkal is hozzám fordulnak. Ez a személyes kapcsolat és a bizalom, ez adja az erőt.

Meddig lehet ezt ilyen intenzitással csinálni?

Azt szoktam mondani, hogy addig ameddig a kezem, a lábam és a fejem bírja. Az én mobil telefonom soha nincs kikapcsolva. Lehet hívni bármikor, és fel is veszem. Az édesanyám betegsége kapcsán tanultam meg, hogy egy pár jó szó, egy útba igazítás, vagy csak annyi, hogy megnyugtatom, mennyit jelent a betegeknek. De ha menni kell, akkor természetesen megyek. Sokszor rendelés közben is, ha látom, hogy egy idős beteg nem tud biztonságosan hazamenni, kiszólok a váróba, hogy egy kicsit várjanak. Beültetem a kocsimba és hazaviszem. Ezt én nem tudom másképp csinálni.

Ennyi munka, hivatástudat mellett mennyi ideje jutott családra, magánéletre?

Az első férjem szintén orvos volt, úgyhogy meg tudott érteni. Akkor még kórházi orvosként dolgoztam, nem volt ritka, hogy havonta 10-12 napot kellett ügyelnem. Később, amikor aspiráns lettem Angliába is magammal vittem az akkor négy és fél éves kisfiamat. Ebben az időben váltam el, de a szüleim segítettek gyermekem nevelésébe, apukám volt a kisfiam mintaképe. 21 évvel ezelőtt találkoztam jelenlegi férjemmel. Ő egy csodálatos ember, akadémikus, mindenben a támaszom. Vigyázok rá nagyon. Azt szoktam mondani, hogy Ő a cégem reklámja. Volt magas vérnyomása, meg több egészségügyi problémája, de rendbe hoztam.

A fia követi az édesanyja hivatását?

Szerettem volna, hogy orvos legyen, volt is hozzá kedve. Háromszor is próbálkozott a felvételivel, de a fizika példák nem mentek jól. Így aztán, mivel angolul jól tudott bekerült az Oxford Brooks University levelező tagozatára. Oxfordba végezte a tanulmányait, megszerezte a master fokozatot is. Sok állásajánlatot kapott Kanadából, Ausztráliából, de neki két hét után már honvágya volt, így nem ment sehova. Magyarországon maradt és informatikusként dolgozik. Megnősült, van egy 16 éves édes, drága unokám, aki most gimnazista.

Mi az, ami a munkán és a családon kívül kitölti az életét?

Szeretek olvasni és ameddig a férjem még mobilabb volt, nagyon sokat utaztunk. A legemlékezetesebb Egyiptom és Izland volt. Izland egy fantasztikus világ. Annak a szigetnek a levegőjét nem lehet leírni. Azt mondják, hogy aki egyszer ott járt, mindig visszavágyik. Magyarországnál kétszer nagyobb területen lakik körülbelül háromszázezer ember. Csöndes, nyugodt világ udvarias emberekkel. Nagyon szeretem a tengert. Magyarországon kedvelt helyeink a Balaton és Mátraháza.

Mit tanácsol a következő generációnak?

Nem szabad önző módon élni, adni nagyobb öröm, mint kapni. Figyeljenek arra, hogyan tudnak minél több embernek jót tenni, segíteni, és rájönnek majd arra, hogy ez elsősorban saját maguknak lesz jó. Ezt kívánom mindenkinek!

Tovább 2019-ben is tíz hazai és tíz határon túli praxist díjaznak

(Seregély István - evpraxisa.hu)