Buzás Lajos: összefogás, segítség a legnagyobb veszélyhelyzetben is

Buzás Lajos a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete (BAGE) elnöke, mely szervezetet maga alapította meg tizenkét esztendővel ezelőtt állami gondozott társaival, barátaival.

A hatalmas felelősséggel járó tevékenységhez szakemberek segítségét kérték, akikkel hatékonyan dolgoznak a mai napig is az állami gondozott gyermekekért, az onnan kikerülők sorsát követve, segítve. Évekkel ezelőtt, ami a mai napig is folyamatos segítséget jelent, központi támogatást és elismerést is kapott a szervezet áldozatos munkájáért.

Buzás Lajos elnök segítőivel a döbbenetes koronavírus-világjárvány idején sem húzódik a négy fal közé, minden erejükkel a segítségre szorulókat támogatják adományokkal, személyes jelenléttel az ország keleti régiójában, főként Hajdú- Bihar megyében. Céljuk az önzetlen segítségnyújtás mellett példát mutatni azoknak a fiataloknak is, akik még nevelő- vagy családotthonokban élnek vagy éltek valaha.

- A Bihari Állami Gondozottak Egyesületét 2007-ben alapítottam állami gondozott barátaimmal, és a gyermekvédelemben dolgozó szakemberekkel. Nagyon egyszerűen kerültem kapcsolatba velük, mivel jómagam is állami gondozottként nőttem fel – kezdi gondolatát Buzás Lajos. - Születésem napján édesanyám a szülésbe belehalt, így már 1 naposan állami gondozott árva gyermek lettem. Édesapám a bánatban 3 nap után meghalt.

Ez a tragikus életkezdés sokakat örökre lelki beteggé tett volna.

- Nehéz erre bölcs választ adni, hiszen számomra sajnos ez volt az életem kezdete, amin semmiképpen nem lehetett változtatni. Ezzel a nehéz „örökséggel” kellett elfogadnom, elviselnem, megélnem mindent, amit az élet nyújtott, mindaddig, amíg önállóan is dönthettem az életem alakulásáról, annak empatikus, segítő, másokat támogató állapotáról. A kesergésben nem láttam erőt adó fejlődést, így a nehéz időszakok ellenére is, a jóra való törekvést választottam életem fő céljának. (Igaz, voltak súlyos mélypontok is, de talpra álltam.)

- Tevékenységem meghatározó pontja volt, amikor kezdeti segítségként programokat szerveztünk az állami gondozott fiatalok, gyermekek számára. Ezek sorába tartozott a Maugli Kupa, a Színtér Tehetségkutató verseny, és hosszan sorolhatnám a sikeres programjainkat. Egy színesebb világot szerettünk volna mutatni nekik, amit csak a segítségünkkel tapasztalhattak meg. Ez a mai napig így van, élményeket adunk számukra, amit a családban élők alapból megkapnak.

- Fontos volt, s ma is az, szakmai tanácsadások, tájékoztatók a gyermekek részére, megmutatni nagykorúságuk előtt a „való világot”. Azt, hogy mi fog várni rájuk a nagybetűs életben, amit mi, egyesület tagok megéltünk. Egy állami gondozott fiatal jobban elfogadja egy olyan embertől a tanácsokat, aki maga is intézetben nőt fel, mint a „civilektől”. Ezt többször tapasztalom a mai napig is.

Milyen volt akkor a hazai állami gondozattak élethelyzete, szociális körülménye, befogadása és elfogadása, amikor te is nevelőotthonban éltél? S helyileg hol voltak a legnagyobb nevelőotthonok Hajdú-Biharban, illetve az országban.

- Akkoriban, a 70-es években, egy állami gondozott fiatal helyzete nem volt túl rózsás, dübörögött a kommunizmus, és hatalmas szégyen volt „zacis” gyereknek lenni. Boltba menet, az üzletekben, külön figyeltek bennünket, mintha eleve elvetemültnek születtünk volna erre a világra. A magatartás osztályozatom nekem is mindig sokkal rosszabb volt, mint a családban nevelkedőknek, meg voltunk bélyegezve, amúgy is nehéz sorsunkban. A rendszer rossz fiúja voltam, számtalan társammal együtt, mert már akkor nagy volt az igazságérzetem. Hol voltak Hajdú- Bihar Megyében nevelőotthonok? – kérdez vissza Buzás Lajos elnök. –Tudomásom szerint, Berettyóújfalunak akkor gyermekváros volt a neve. Nagy intézetnek számított, hatalmas területen, több épületből álló, szocreál szobákban éltek a gyermekek, a fiatalok. Komádit is említhetem, a Fóti Gyermekvárost, ami most már Károlyi István Gyermekközpont lett, s Mogyoródon létrehozták az újszerű kezdeményezést, a lakásotthonok családias életközösségét 3- 18 éves korú gyermekeknek, fiataloknak. S más gyermekotthonokat is ismertünk szerte az országban, a tiszadobi, a nyíregyházi is meghatározó volt hajdanában, de mostanra lakásotthonokká alakultak át szerte Magyarországon. Az SOS Gyermekfalu Kőszegen, a Dunántúlon végzi áldásos tevékenységét.

- Az én időmben, és most is, sok gyerek élt állami gondozásban, és mindegyik intézet hatalmas nagy volt. A gyermekek védelméről és a gyámügyigazgatásról, 12 éven keresztül folytatott szakmai, és politikai egyeztetés után, 1997. április 22 - én jelent meg a törvény, és ez által szabályozták a feladatokat, a kötelességeket, és működési területeket. A törvény alapelvként rögzítette: a gyermekek mindenekfelett álló érdekeinek figyelembe vételét, elsődlegesen a gyermekek családban történő nevelkedésének lehetőségét.

Nőtt, vagy csökkent 2020-ra, az elmúlt 3 évtizedben az állami gondozottak aránya Magyarországon, s javult-e a helyzetük, megítélésük, beilleszkedésük? Mire lenne szükség a hatékonyabb elfogadáshoz, utógondozáshoz?

- Tudomásom szerint 23 ezer gyermekvédelemben élő gyermek van Magyarországon, fogyatékkal élő is, de ide tartoznak a nevelő szülőknél élő gyermekek is, ami nagyban befolyásolja a gyermek fejlődését, hiszen családmintát látva, abban élve nőnek fel. Egy jó nevelőszülő aranyat ér, aki sajátjaként neveli a befogadott gyermeket. Sajnos tudok olyan esetekről is, ahol nincs jó sora a gyermeknek a kihelyezett nevelőszülőnél. Ezt úgy lehetne kiszűrni, hogy a 6 hónap letelte után újra elbeszélget a szakember a nevelőszülővel, és ha valami furcsaságot tapasztal, megteszi a szükséges lépéseket. A gyermekek nem hazudnak. Ha nem is mernek nyíltan beszélni a sérelmeikről, de nekünk, az őket képviselő szakembereknek megnyílnak. Egy állami gondozásban felnövő gyermeknek, fiatalnak egész élete során ott lesz a pecsét az életében, a lelkében, hogy „zacis” „lelences” és még sorolhatnám eme szép jelzőket. A megoldás az elfogadásukhoz, és beilleszkedésükhöz, elsősorban ők tehetnek, de nem mellékes a velük való bánásmód. Próbálniuk kell beilleszkedni a társadalom erkölcsi és etikai szabályaiba. Más út nincs. Nagy segítség lehetne még egy olyan családi ház létrehozása - ami nekem több éves álmom itt Debrecenben -, ahol kollégiumi szinten lakhatnak a fiatalok, akik már kijöttek a rendszerből. Terveimben kétéves periódus szerepel. Így lenne hol lakniuk, és kötelező takarékosságot vezetnék be, továbbá: heti szintű beszélgetést a fiatalokkal bármilyen kérdésben, ami az életükben épp aktuális. Olyan mentorálas lehetne ez, ahol meg tudjuk beszélni a problémákat, a sikereket, és az élet adta gyakorlati teendőket, ügyintézéseket is. Ezt nevezem a fiatalok után követésének, ami felelősségvállalás is bizonyos fokig, illetve az útvesztőkben való eligazodás segítése.

Milyen oktatási formában tanulnak a diákok, és milyen a továbbtanulási arányuk? Meddig maradhatnak a nevelőotthonokban, családotthonokban?

- A szakellátásban élő, onnan kikerülő gyermekek esélye az önálló életre nagyban függ attól milyen iskolából, milyen végzettséggel kerülnek ki. A tanulási eredményeket nem csak a képességek, hanem a családi háttér, a szülőktől kapott értékrend és a testi, lelki biztonság is meghatározza. A családjuktól külön élő gyermekek esetében éppen a családias légkörre alapozott biztonság, a „valahová tartozás” érzése teremthető meg a legnehezebben. A gyermekvédelmi szakellátáson belül élő kiskorúak kétharmada egyébként tanköteles, az általános iskolai korosztályból kerül ki a gondozott gyermekek ötven százaléka. A nyolcadik osztály befejezésével minden gyermekre nagy terhet ró a megfelelő középiskola kiválasztása, amiben szintén nem hagyhatjuk magukra őket.

- Elsősorban nappali tanulmányokat folytatnak, sajnos a továbbtanulási hajlam egy állami gondozott fiatal gondolkodása szerint, nem nagy, vagyis kevesen szereznek diplomát. A rendszerben 24 éves korokig maradhatnak, ha nappali oktatásban vesznek részt. A nagy, mamut intézményeket kiváltották a családi házakban működő kis lakásotthonok. Ennek a lényege: akit nem tudnak nevelőszülőhöz közvetíteni, az marad a rendszerben, és itt is egy családminta alapján folyik a neveltetésük négy gyermekfelügyelővel, napi háztartási munkával, ami egy normális családban természetes. Az oktatásukra, tanulmányi munkájukra is itt készülnek fel az iskolai órák után.

Milyen formában tartják a kapcsolatot a szüleikkel, rokonaikkal, s ha nem, ez miként hat a lelki fejlődésükre, célkitűzéseik megvalósítására?

- Ez egy nagyon kényes téma. Vannak azok a gyerekek, akik árvák, így sajnos nincs szülő az életükben. Vannak olyan gyerekek, akiknek élnek a szüleik, de valamilyen okból nem tudták vállalni neveltetésüket. Ott problémásabb ez az egész kiegyensúlyozottabb életvitel. Vérszerinti szülő nagykorúsága előtt keresi a kapcsolatot gyermekével, nem véletlen, szándékai vannak, elsősorban anyagi szándékai. Ezek az ügyek teljesen felzaklatnak engem, mert előtte sehol nem voltak, nem érdeklődtek a gyermekeik iránt. Sajnos több olyan fiatal van a BAGE egyesületünk rendszerében, akit a vérszerinti szülő „szabadította meg” pénzbeli támogatásától, utána utcára zavarta saját gyermekét. Döbbenetes! Sajnos ők azok, akik gyarapítják a fiatal fedél nélkül élők táborát, mert akiben megbíztak - jelen esetben a saját vérszerinti szülőben -, az tönkre is tette percek alatt a jövőjüket. Az utcáról nagyon nehéz munkába, iskolába járni, így a megélhetéséhez marad a bűnözés, kisebb lopások majd nagyobb beszerzések, amit már a törvény börtönnel bűntett. A megtakarított pénzükkel az a baj, hogy amikor a fiatal nagykorú lesz, jogossá válik annak birtoklására. Így arra költi, amire szeretné, és annak adja, akinek óhajtja. A rendszer nem tud beleszólni, hogy kinek ne adják oda a pénzüket, kiben bízzanak, és kiben ne, így az értelmes, biztonságos felhasználásáról sem dönthetünk helyettük. Tanácsokat adhatunk, ahogyan a BAGE Egyesület is teszi folyamatosan. Ezt vagy megfogadja a fiatal, vagy nem.

Miben segíted őket elnöki pozíciódban, s vajon más támogatók - szociálismunkások, nevelők, gondozók, pszichológusok -, miként vesznek ebben részt?

- A BAGE Egyesület több éve irodát üzemeltet Debrecenben, a Domb utca 1. alatt 08 – 12 óráig fogadjuk ügyfeleinket. Ott az irodában naponta találkozunk különféle sorsokkal, élethelyzetekkel, melyek nem csak fejtörést okoznak, vagy fejfájást, hanem végtelen szomorúságot is. Egyesületünk nagyon szerteágazó segítséget tud nyújtani. Irodánk pályázat megírásában, díjmentes telefonálási, internet lehetőséget biztosít, munkahelyek-, és albérletek felkutatásában segít a rászoruló, egykori állami gondozottaknak. Az életben való eligazodásban tanácsadásokkal, BAGE klubbot működtetünk számukra, ahol elmondhatják problémáikat, melyekben szintén segítséget nyújtunk. Egyesületünk tagjai fő állásuk mellet dolgoznak, én magam is, már 12 éve. Sosem kaptunk díjazást, pályázatokból, lelkes támogatóink jóindulatából tartjuk fent magunkat.

Ahhoz képest, hogy civilszervezetként működtök, s megannyi segítséget, támogatást igyekeztek nyújtani a volt nevelőotthonok lakóinak, épp a koronavírus világjárvány idején, erődön felül járod segítőiddel Debrecen, s a környező települések rászoruló családjait, idős lakosait. Kékvödörben adjátok át a tartós élelmiszereket, tisztítószereket, s minden mást, amire szükség lehet a kialakult önkéntes karantén, egészségvédelem idején.

- Ez így igaz, most sem ülhetünk tétlenül, noha a koronavírus világjárvány hatalmas mentális-, fizikai-, egészségi terheket róhat ránk. Ha nem az irodai munka területén, akkor kint a „tűzvonalban” kell emberségesen, empatikusan, önzetlenül segíteni azokon, akik az adományaink nélkül talán még élelemhez sem jutnának. Az idősemberekről nem is szólva, akikhez a családtagok sem mehetnek látogatóba, épp az ő egészségük védelmében, legfeljebb letehetik az ajtajuk előtt a nekik szánt ételt, gyümölcsöt, vitamint. Az ő érdekükben, ajánlatos úgy vigyázni rájuk, hogy nem érintkezünk velük, nehogy a szemmel láthatatlan, cseppfertőzéssel is terjedő koronavírust, vagy más fertőzést adjunk át. Óvni kell őket a megfelelő távolság tartással, de magukra hagyni sem szabad, hiszen akkor mit esznek, és ki tudja meg, ha valami bajuk van. Debrecenben bizonyosan léteznek - vélhetően a legtöbb városban is -, vannak olyan segélyvonalak, ahová a szomszédok, rokonok, barátok telefonálhatnak, ha bármely idősember ellátatlanul él, nem jut rendszeres meleg ételhez, vagy megbetegszik, s bármilyen segítségre, gyógyszerre szüksége van, de nem tud, vagy fegyelmezetten, nem mer kijönni otthonából.

A jótékonysági adományozásról néhány fotó is készült, ahol láthatóan, és helyesen szájmaszkot viselsz. Nem félsz ebben a kritikus helyzetben attól, hogy bármi bajod eshet?

Ahogy minden intézményben Magyarországon, úgy a gyermekvédelmi rendszerben is meghozták azokat a döntéseket, ami segítheti a járvány lassítását, esetleges megelőzését. A BAGE irodánkba személyesen nem fogadunk ügyfeleket, online oldjuk meg a tanácsadást. Ha valahol nagy a baj oda személyesen megyünk. Nagyon jó, hogy a polgárőrök napi segítségére is lehet számítani. Élelmiszer csomagokat viszünk, bevásárolunk a családnak, elektronikai eszközök telepítünk a távoktatás miatt. Szeretném megkérni mindenkit, akinek felesleges, de működő laptopja, tabletje van, adományozás céljából, gondoljanak ránk, hogy elvihessük a járvány idején otthon tanuló gyermekeknek, a távoktatásukat segítve.

Hogy félek-e a karitatív munkám végzésekor a koronavírustól? – kérdez vissza Buzás Lajos, s határozottan rávágja. – Nem! Betartom az előírt szabályokat, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok, ez mindannyiunk érdeke ebben a veszélyhelyzetben, a koronavírus világjárvány idején. Védem azokat, akikhez megyünk, s védem magam és ez által a családomat, a környezetemet. Segíteni muszáj, lelkiismereti kérdés számomra. Ezt teszik az egészségügyben-, a szociális-, kereskedelmi területen dolgozók, a rendfenntartók, s az összes karitatív szervezet képviselője. Egyébként pedig, hívőemberként hiszem, hogy „fentről” is segítséget kapok, és kapunk mindannyian.

A lelki gondozás is fontos

A gyermekvédelmi rendszerben Magyarországon teljes mértékben biztosítva van az egészségügyi ellátás. Ugyanez vonatkozik a lelki gondozásra, mert az elnök tapasztalata szerint, sajnos a szülők nélkül nevelkedő gyermekek szinte mind lelki sérültek. Saját magát is annak vallja. Szülő nélkül felnőni, egy tragédia, és nagyon át lehet érezni. Én biztosan átérzem – mondta Buzás Lajos, s hozzáfűzte: - Nekem a gyermekeim, Dávid, Norbi és Nándi, családban nőnek fel, bár így is kicsit csonka család vagyunk, mert nekünk nem adatott meg a szülői kapcsolat, így gyermekeinknek nincs mamájuk és papájuk, bár azt már tudják, hogy anya és apa, állami gondozottként nőttek fel. A feleségemmel, csodálatos összhangban, szeretetben neveljük őket. A gyermekvédelmi rendszerben nagyon sok jó lelki tanácsadó dolgozik, a gyermeken múlik elfogadja - e a segítséget. Senkit sem szabad kötelezni semmire. Saját sorsán tanulva, mikor már kicsit megcsúszott az élete, akkor keresnek meg bennünket a BAGE egyesületnél. Természetesen segítsünk

Mit jelent számodra családapaként, családfőként a BAGE szervezete?

- Számomra a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete egy csoda, a negyedik gyermekem. Ügyfeleinknek remény, kapaszkodó és nem utolsó sorban egy nagy segítség az életük jobbá tételéhez. Egyesületünk 12 éve alatt több ezer családon, és több ezer gyermeken tudott segíteni. Nekem az intézetben, amikor nagykorú lettem, nevelőim azt mondták: „Buzás, te félév múlva börtönben végzed!” Nem úgy lett! A börtön szagát, légkörét csak akkor tapasztaltam, mikor segítséget kértek, és kérnek volt állami gondozott fiatalok szabadulásuk előtt. Ebben is segítséget, támaszt nyújt egyesületünk mentálisan, és a társadalomba való visszailleszkedés során.

- Biztos tudtak valamit tanáraim, hisz mindegyik jó szakember volt, szerettek bennünket. Mikor nagykorúvá váltam, meg akartam váltani a világot, a szabadság az arcomba csapott, nem szólt be senki nekem, azt tehettem, amit épp szeretnék. Úgy szokták ezt mondani, hogy két végén égettem a gyertyát. Ebben volt minden alkohol, drogozás, csajok, és ami még ezzel jár, utcán élés Budapesten, megtapasztaltam és át is éltem a rosszat, a szegénységet. Volt olyan az életemben, egy hétig, amikor 1kg kenyeret osztottam be magamnak, úgy hogy a párnám alatt volt az életem, a „kenyér” hogy ne lopják el. Egy végtelenül nehéz, és kritikus helyzetben, a mentősöknek köszönhettem, hogy életben maradtam. Saját felelősségemre nem mentem velük egészségügyi intézménybe. Akkor olyan érzés fogott el, amit a mai napig nem tudok elfelejteni, valami sugallat, támogatást kaptam az Istentől. Visszatértem Debrecenbe, és újra elkezdtem felépíteni az életemet. Tanulni kezdtem, dolgozni a Debreceni Egyetemen. Ekkor alapítottuk meg Iván barátommal a BAGE Egyesületet. A múltamat ismerve, a gyerekek nagyon elfogadnak, magukat látják bennem, többször mondják: Lajos bá’, te nekünk példakép vagy. Csodálatos érzés. Annak idején, a nehéz időkben, álmodni sem mertem, hogy háromszor kapok rangos díjat, elismerést önkéntes munkámért. Ilyen a 2010-ben kapott Esélyegyenlőségi külön díj, amit Budapesten vehettem át, a Vészkijárat díj, amit 2013-ban kaphattam meg, vagy a Példakép díj, amit lakásotthonban élő gyermekek szavazatai alapján ítélnek oda. Ez az utóbbi díj nagyon meglepett, és nagyon jólesett.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró