Kókay András: A magánegészségügyi verseny nyertesei a betegek lesznek

Kókay András, a Pozitron-Diagnosztika Központ vezetője több évtizedes rálátással rendelkezik a magyar egészségügyre, a magánszolgáltatók szerepére, a szűrővizsgálati rendszer működésére. A szakember szerint az egészségügy és a lakosság öngondoskodással kapcsolatos szemlélete egyaránt megérett a változásra. Interjú.

Ön műszaki területről érkezett az egészségügybe. Hogy látja ilyen szemmel a magyarországi egészségügyet?

Teljesen véletlenül, az egészségügy technológiai forradalmánál (nagyfrekvenciás vágók, pacemakerek, lézerek) csöppentem a betegellátásba, úgy is mondhatnám, hogy egy „elfajzott" műszaki ember vagyok. A betegellátás olyan részébe kaptam betekintést, ahol ezeket a technológiákat Magyarországon teljesen frissen, először alkalmazták. Mivel mindig is érdekelt az egészségügy és a pénzügy, munka mellett több iskolát is végeztem, hogy megfelelő képesítéseket, például pénzügyi ismereteket is szerezzek egy intézmény vezetéséhez. Gyakorlatilag egyik lépés hozta a másikat.

A magyar egészségügy rengeteget változott az elmúlt években. Az első CT 30-35 évvel ezelőtt került Magyarországra. Ma már elérhetőek az innovatív eszközök, a képalkotó technológia terén nincs lemaradásban Magyarország. A hagyományos röntgen magas sugárterhelésével szemben ma már alacsonyabb sugárterheléssel járó vizsgálatok léteznek. Régen nagyon népszerűek voltak a tüdőszűrő állomások, ma ennél sokkal jobb diagnózist el lehet érni egy alacsony dózisú tüdőfelvétellel.

Magyarországon probléma a betegségek korai felismerése. Mi jelenti ebben a "leggyengébb láncszemet"?

Igen, ez valóban probléma. Én úgy látom, hogy az egészségügynek elsősorban szervezési hibái vannak. A képalkotó rendszerek nem úgy vannak elhelyezve fizikailag, földrajzilag, klinikákhoz kapcsolódóan, ahogy kellenének, így gyakran nincsenek kihasználva. Például van, ahol teljesen fölösleges egy 128 szeletes CT, elegendő lenne egy 60 szeletes... Kevés a finanszírozott kapacitás. (Nem véletlenül jelent meg a képalkotó diagnosztikában a magánszektor, hiszen eléggé drága berendezésekről van szó.) A megfelelő kihasználtsághoz azonban 12-24 órában kellene alkalmazni a CT-berendezéseket, míg nálunk sok helyen egy műszakban, 6 órában megy egy gép. Ráadásul ezzel egyidőben sok a fölösleges vizsgálat is, ami szükségtelen sugárterheléssel járhat. Lehet minden nap CT-t kérni a betegnek, hiszen ettől úgy érzi, hogy foglalkoznak vele, de nem minden esetben indokolt. Kevés továbbá a szakszemélyzet a képalkotó diagnosztikában, hiszen magasabb fizetésért nagyon sokan elmentek külföldre. A diagnosztika nem volt annyira megbecsült szakma régen, mint például a sebészet. Pedig a jó képalkotó szakemberekre nagyon nagy szükség van.

Említette a betegek elvárásait... Hogy látja a lakosság egészségtudatosságát? Még mindig csak akkor foglalkozunk az egészségünkkel, ha már baj van?

Ez eléggé összetett kérdés. Először is korosztály problémák vannak. A fiatalabb korosztály már többet foglalkozik az egészségével, például gyakrabban vesznek részt szűrővizsgálatokon. Az idősebb generáció tagjai azonban csak akkor mennek orvoshoz a problémájukkal, ha fáj. Ez azért is probléma, mert bizonyos életkor fölött mindenkinek ajánlottak bizonyos vizsgálatok. Ma már nem szabadna emlődaganatban, prosztatadaganatban vagy melanomában ennyi embernek meghalnia. A szűrővizsgálatokkal ezek megelőzhetőek lennének. Igen, erre időt kell szakítani, a szűrőállomásoknak működniük kell.

Sajnos Magyarországon még hiányzik az öngondoskodás kultúrája. Nagy hiányt szenvedünk abban, hogy - ha saját pénzén is - az ember elmenjen szűrővizsgálatokra. Ez persze a rendszer hibája is, nem feltétlenül tudunk elmenni évente a háziorvosunkhoz, hogy bejelentkezzünk szűrővizsgálatokra. Azonban az a tapasztalatom, hogy a szűrővizsgálatok tekintetében javuló tendencia figyelhető meg, csak sajnos nagyon lassú a változás.

Melyek jelenleg a magánegészségügy legfőbb kihívásai?

Rengeteg buktatója van a magánegészségügynek. A szolgáltatók gombamód szaporodnak és egyre többen lesznek, ugyanakkor ezek között megjelentek az úgynevezett "sufnirendelők". Ez azt jelenti, hogy a beteg nem kap számlát, így nem tudja az elszámolni egy egészségpénztárnál, illetve nincs reklamálási lehetősége, nem tud visszamenni az adott orvoshoz, ha további panaszai jelentkeznek. Ellátást kap a beteg, de nem tudja, hogy milyen minőségben. Ezzel szemben az akkreditált magánszolgáltató intézmények minőségi ellátást nyújtanak, számlaképesek, viszont kétségtelenül drágábbak.

Véleményem szerint a magánegészségügyi piac fontos eleme lehet az egészségügyi ellátórendszernek, hiszen nincs sorban állás, nem kell óráig várakozni a rendelőben, nem futószalag alapon fogadják a pácienseket, udvariasak az orvosok, kommunikálnak és a leletet elmagyarázzák a betegnek. Illetve fontos megemlíteni, hogy ma már vannak műtétek is kis ágyszámmal a magánszektorban is. Úgy is mondhatnám, hogy hiányt vált ki a magánegészségügy.

Hogyan látja a magyar egészségügyet 5 év múlva?

Ez nagyon nehéz kérdés... A járvány is megmutatta, hogy a magánegészségügynek létjogosultsága van, hiszen a 65 év fölötti, veszélyeztetett korosztályú háziorvosokat haza kellett küldeni, így nagy csoportok maradtak ellátatlanul. Bízom benne, hogy a magánegészségügy szerves része lesz az egészségügyi ellátásnak, mivel szükség van az állami és a magánegészségügy szimbiózisára. Úgy gondolom, hogy a magánegészségügy továbbra is fejlődni fog, egyre több szolgáltató fog létrejönni, a sufnirendelők pedig el fognak tűnni, tisztulás következik. Az akkreditált magánszolgáltatók között hatalmas lesz a piaci verseny, melynek nyertesei a betegek lesznek.

Az egészségügy megérett már a reformra, de a közelgő választási év nem kedvez a nagy átalakításoknak, így inkább 4-6 év szükséges egy valódi reform megvalósításához. Fontos lenne, hogy az igazán alapvető kérdésekben, például a biztosítási rendszer kérdésében, egyetértés legyen a parlamenti pártok között.

Hogyan látja önmagát 5 év múlva?

Dolgozni szeretnék, remélem, hogy 5 év múlva ugyanígy tudunk majd beszélgetni. Nagyon szeretem az egészségügyet. Nálunk a családban szinte mindenki az egészségügyhöz kapcsolódik valamilyen szinten a lányomon kívül, aki közgazdász. A feleségem jogászként műhibaperekkel, betegjogokkal foglalkozik, a fiamnak pedig van egy speciális egészségügyi fogyóanyagokat forgalmazó cége. Ezért az egészségügyet nem is lehetne kikerülni. Lehet, hogy a pálya és a környezet változik, de az egészségügy marad. Ezen kívül szeretek síelni, borozni, és az utazásra is mindig szakítok időt a munka mellett.

Forrás: WEBBeteg
Gorzsás Anita, újságíró