Dr. Mengyán Albert: "Az orvoslás régészetét választottam"
Dr. Mengyán Albert, a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház sebész rezidense, aki arról is mesélt portálunknak, hogy milyen helyzetben van a szerb egészségügy, miért nehezebb ott boldogulni fiatal orvosként.
Dr. Mengyán Albert 2016-ban érkezett Szegedre a vajdasági Topolyáról, hogy a csongrádi vármegyeszékhelyen kezdje meg egyetemi tanulmányait. Jelenleg a kiskunhalasi kórházban sebész rezidens a 26 éves fiatalember.
Miként jött az orvoslás? Miért ezt a területet és a sebészetet választottad?
- Bevallom, eredetileg nem akartam orvos lenni, a régészet vonzott. A középiskolában döntöttem el, hogy mégis más területet választok, a régészet pedig megmarad hobbinak.
- Édesanyám gyermekorvos, az ő hatására, de mindenképpen önállóan jött az elhatározás, hogy orvosi egyetemre megyek. Emberbarát hivatás, amelynek még van presztízse. Fontos volt, hogy szeressem a szakmámat, emellett meg is éljek belőle.
Ha már sebészet és régészet. Van azért közös a két területben…
- Pontosan. Azért is választottam a sebészetet, mert mondhatjuk, az orvoslás régészete: manuális, minden részletre kiterjedő szakma. Nem is vagyok az a tétlen, sokáig agyaló típus, rögtön a megoldást keresem. Voltak amolyan tiszavirág életű próbálkozásaim medikus koromban a kardiológia és a radiológia irányába, de végül megmaradtam a sebészetnél.
„Voltak nehézségek az orvosképzés alatt: többször mondtam azt, hogy elég volt, feladom, de ezzel szerintem sok társam így volt. Utólag azonban úgy gondolom, megérte a kitartásom, és egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam.”
- Volt lehetőségem belekóstolni szintén az egyetemi éveim alatt a transzplantációs sebészetbe is, dr. Rokszin Richárd volt a gyakorlati tanárunk, majd neki köszönve részt vehettem néhány alkalommal transzplantációs műtéteken. Szerettem az ottani munkát, izgalmasnak tartom.
Mit hoz a jövő? Milyen sebész szeretnél lenni?
- Elsősorban jó sebész. Itt a kiskunhalasi kórházban a legtöbben általános sebészettel foglalkoznak, ez jellemző a legtöbb vidéki kórházra is, ahol ritkán van lehetőség szakosodni, mint az egyetemi klinikákon, ahol speciális szakterületek, szubspecializációk vannak. Vidéki srác vagyok, élvezem is a vidéki munkát.
- Az nem titok, hogy vidéken hamarabb kap lehetőséget a fiatal orvos, hamarabb tud műtéteken részt venni, de kevesebb a speciális szakterület.
- Nem zárkózom el attól, hogy ha a jövőben megfog egy irányzat, akkor azzal fogok foglalkozni, például nagyon vonz a hasi sebészet. Ami nagyon fontos a számomra, hogy itt maradjak a déli országrészben, közel az otthonomhoz.
Mennyire sikerült beilleszkedned vajdaságiként? Szeged, Kiskunhalas, sok helyen megfordulsz.
- Nem könnyű külhoni magyarnak lenni, ha lokálpatrióta az ember és ragaszkodik a gyökereihez. Mi egy nagyon összetartozó közösség vagyunk, és nagyon szomorú azt látni, hogy sok társam elhagyja az országot és jóval messzebb keres lehetőséget.
- Délvidéki magyarként csupán 70 kilométer választ el a szülővárosomtól, így, ha Szegeden, az oktatási központban van dolgom, mindig hazamegyek Topolyára. Most 2 hónapig itt vagyok rezidens a szegedi Májsebészeten, egyébként a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Sebészetén töltöm a szakorvosképzést, 2029-ben szakvizsgázom.
„Emlékszem, amikor megérkeztem 2016-ban Szegedre, egy teljesen új világba csöppentem.”
- Közvetlen embernek tartom magamat, könnyen felveszem a hangot és a ritmust a kollégákkal és a betegekkel. Ezáltal könnyeben tanulok, jobban beilleszkedek az új környezetben. Van ennek egy másik oldala is: hamarabb kimondom, amit gondolok. Ez viszont nem mindig célravezető.
- Kiskunhalason, a sebészeten négyen vagyunk vajdasági magyarok, ami ugye nem meglepő itt, a déli országrészben, de nagyon jó érzés, hogy vannak úgynevezett bajtársaim (hiszen külhonba szakadt magyarok vagyunk) Kiskunhalason és Szegeden is. Elég egy összenézés és sok mindent tudunk, érzünk a másikról.
Gondolkozol-e azon, hogy a Vajdaságban legyél orvos, akár gyermekorvos, mint édesanyád?
- Szerbiában nem hiszem, hogy állami egészségügyi intézménybe mennék dolgozni, kaotikus az ottani állapot. Fél évet kell ingyen dolgoznia a fiatal orvosnak, hogy utána lehetőséget kapjon valamelyik kórházban, ha éppen lehetőséghez jut. Hatalmas az orvoshiány, a meglévő orvosok napi 50-70 beteget látnak el a szakrendeléseken, égető szükség lenne az utánpótlásra, mégsem kap minden pályakezdő orvos megfelelő állást. Az is elgondolkodtató, hogy édesanyám közel 30 éves munkaviszonnyal kevesebb fizetést kap, mint én, rezidensként. Attól tartok, hogy a fiatal munkavállalókra fog rászakadni a demográfiai probléma: öregedő a társadalom, elmaradott a gyermekvállalási hajlandóság.
- Attól nem zárkózom el, hogy akár a magánellátásban helyezkedjek el. Érdekel a szépészeti szakterület, a plasztikai sebészet is, de addig még hosszú az út. Amennyiben úgy döntök, hogy otthon helyezkedek el, le kell tennem a szerb államvizsgát.
- Néhány éve azt terveztem, hogy elmegyek önkénteskedni Libanonba a Hungary Helps szervezésében. A covid és az egyetemi feladataim nem tették lehetővé, de nem tettem le erről a tervemről. Mesélték a barátaim, akik már voltak ilyen misszióban, hogy hazatérve értékelték a melegvizet, sőt, a folyóvizet. Mindenkinek jót tenne egy ilyen kiruccanás, hogy értékelni tudja azt, amiben jelenleg él.
A szó pozitív értelmében érdekes figura vagy: sokat olvasol, írsz, blogot vezetsz, motorozol…
- Mindig is érdekelt a társadalomtudomány, ez a ritkább az orvosi egyetemen. Amit már említettem, hogy közvetlenebb vagyok, mint az átlag, illetve azt veszem észre, hogy mi külhoniak talpraesettebbek vagyunk bizonyos helyzetekben. Nem kezdjük el sajnálni a bajba jutott társainkat, hanem felállítjuk és keressük a megoldást a bajra. Ez sokaknak amolyan katonás hozzáállás, de mi ebben éltünk, ebben nőttünk fel.
- A motorozás a szabadságot jelenti a számomra. Felteszem a bukósisakot a fejemre és minden probléma megszűnik. Édesapámmal elmotoroztunk az Atlanti-óceánig, aztán még maradt időnk és elugrottunk Barcelonába. Az idei terv Törökország keleti szeglete, egészen az iráni határig mennénk el szintén motorral.
Szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg