Nem mindegy, hogyan gyógyul a seb - Cica-Care

Támogatott tartalom
megjelent:

Majdnem minden embernek vannak kisebb-nagyobb hegek a testén. Egyes forradások az akaratunkon kívül olyan testtájakon helyezkedhetnek el, amelyek jól láthatóak, ezáltal jelentős lelki nehézséget is jelenthetnek, önértékelési és önbizalom problémákat okozhatnak. (x)

A feltűnő hegek ellen azonban létezik hatékony megoldás, amellyel nemcsak az új sebek gyógyulását segíthetjük, hanem a régóta meglévő hegek kezelésére is igazoltan hatékony!

Amikor sérülés következik be, a testünk a lehető legrövidebb idő alatt megpróbálja orvosolni a problémát. A hegképződés a sebgyógyulási folyamat utolsó fázisában figyelhető meg, amely néhány hónapig látható forradást eredményez az érintett bőrfelszínen, majd rendszerint nyom nélkül elhalványul.

Mikor számíthatunk rá, hogy maradandóvá válik egy heg?

  • amikor a sebesülés nagy kiterjedésű,
  • ha a sebképződést gyulladás, fertőzés kíséri,
  • ha a seb olyan helyen található, ahol a bőr folyamatosan megfeszül, így akadályozottá válik a gyógyulás (pl. a szegycsont, a mellkas, a kulcscsont, a hát vagy a nyak tájékán)
  • amennyiben sebészeti beavatkozáson estünk át - az esetek 5-10%-ában maradandó nyoma marad a műtétnek (pl. anyajegy-eltávolítás, mellműtét, arc- és állkapocs műtét, császármetszés, fémeltávolító- vagy esztétikai jellegű beavatkozások)

Jellemzően minél tovább tart a gyógyulási folyamat, annál valószínűbb, hogy maradandó nyom marad a sérülés helyén. Ilyen esetekben a bőrfelszínből kiemelkedő, feltűnő forradások jelenhetnek meg, melyek akár fájdalmasak is lehetnek (pl. az úgynevezett keloidos hegek esetén), esetleg viszketéssel, a bőr tónusának megváltozásával is járhatnak, sőt akár a szabad mozgást is korlátozhatják. Előfordulhat, hogy a hegek nem a bőrből kiemelkedő, hanem épp ellenkezőleg, a bőr szintje alá süppedő, mélyedésszerű nyomot hagynak, melynek hátterében a leggyakrabban bárányhimlő vagy akne áll.

Jó tanácsok a hegképződés megelőzéséhez

A sebek nyom nélküli gyógyulásának előfeltétele a helyes sebkezelés. Fontos, hogy a gyógyuló sebet óvja a környezeti ingerektől:

  • ne tegye ki terhelésnek (pl. kerülendő a szűk, irritációt okozó ruhadarabok viselése),
  • óvja a feszüléstől,
  • rendszeresen ápolja a friss sebet (megfelelő krémekkel, masszírozással, speciális sebtapasz alkalmazásával),
  • mindenképp kerülje az UV-sugárzást (a szoláriumot és a közvetlen napsütést egyaránt).

Hogyan lehet a segítségére a CICA-CARE szilikon géllap?

hegkezelés

Orvosilag bizonyított, hogy a CICA-CARE az esetek mintegy 90%-ában hatékonyan szünteti meg a heg vonalának kiemelkedését, emellett halványítja és puhítja a vörös,

kiemelkedő hegeket, akár régiek, akár újak. A készítmény előnye, hogy megelőzési és kezelési célra egyaránt alkalmas, emellett biztonságosan alkalmazható gyermekek és felnőttek esetén is.

A javulás a forradások jellegétől függően akár napok alatt észlelhető, azonban teljes hatást az ajánlott kezelési periódus (2-4 hónap) alatt fejti ki a készítmény.

Milyen hegtípusokra alkalmazható a CICA-CARE?

  • egyenes vonalú, hipertrófiás (pl. műtéti, traumatikus) heg
  • nagy felületű, hipertrófiás (pl. égési) heg
  • kisebb keloid - gócszerűen kiemelkedő, viszkető heg (A tapasztalatok alapján a keloidos hegek kimetszését követően a kiújulási arány mindössze 12,5% volt a géllap használatával.)
  • nagyméretű keloid - nagy kiterjedésű (0,5 cm-nél nagyobb) heg
  • besüppedt hegek
  • akne vagy himlőhely
  • megnyúlt hegek

A CICA-CARE szilikon géllapok hatékonyságát nemzetközi ajánlások támasztják alá.

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Virágh Zsófia, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Virágh Zsófia, bőrgyógyász
WEBBeteg - Piroskáné Hajdu Petra, újságíró