Apró lépések taktikája: élet skizofréniával, egyensúlyban

Skizofréniával élő embertársainknak megannyi tévhittel és félreértéssel kell szembenézniük. A hátrányos megkülönböztetéssel nehéz felvenni a harcot. A skizofrénia az elmeműködés zavara, ami a pszichés funkciókat érinti, többek között az észlelést, gondolkodást, érzelmi életet. Oravetz Dániellel beszélgettünk saját megküzdési stratégiájáról és a stigmatizációval szembeni küzdelemről.

Mikor jelentkeztek nálad az első tünetek? Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Betegségem kezdete több mint tizenöt esztendővel ezelőttre nyúlik vissza. Éppen a diplomavédésemre készültem, amikor jelentkeztek az első jelek. Úgy jött az életembe az első pszichotikus epizód, mint derült égből a villámcsapás. Hatalmas traumaként éltem meg én is, a családom, a környezetem is.

Milyen úton jutottál el a diagnózisig? Megváltozott-e a magadról alkotott képed?

A végleges diagnózis felállítása több évig tartó folyamat volt. Sokáig nem tartottam magam betegnek, így eleinte nem fogadtam el a betegségemet. Aztán később, több mint egy évtized után tudtam szembenézni a valóság kegyetlen arcával.

Milyen hatással voltak ezek az események a családi- és társas kapcsolataidra?

Finoman fogalmazva letisztult a kapcsolati tőkém. Sokan lemorzsolódtak a régi ismerősök közül, és ma már elmondhatom, hogy csak a legközelebbi gyermekkori barátaimmal tartom a kapcsolatot a régi barátok közül. Ugyanakkor érdekes jelenség, hogy amióta felvállaltuk feleségemmel a betegségemet a világ előtt, azóta sok új ismerősünk, barátunk lett. Abszolút pozitívan éljük meg, hogy nyitottunk a világ felé.

Erős személyiség-lélektani komponensekre épül fel a megküzdési stratégiád, művészettel és önsegítéssel is foglalkozol. Mindig egyértelmű volt számodra, hogy ilyen tevékenyen fogod megélni ezt az élethelyzetet?

Világéletemben aktív ember voltam. Ez nem változott akkor sem, amikor túlestem az első epizódokon. Folyamatosan arra törekedtem, hogy hasznos tagja legyek a társadalomnak. Életem legnagyobb mélypontján szó szerint ezt a célt tűztem ki magam elé: „Szeretnék olyan segítő és alkotó tevékenységeket végezni, amelyek valós értéket teremtenek.” Hála Istennek az apró lépések taktikája bevált, és néhány év leforgása alatt sikerült megvalósítani ezeket az elképzeléseket.

Mesteremnek, Horváth Lajosnak köszönhetően megtapasztalhattam a művészet gyógyító erejét. 2016 tavaszán nyitottuk meg Veszprémben első önálló kiállításomat, ahol húsz festményemet mutattuk be. 2016 decemberében pedig „Mentőöv” címmel megjelent önsegítő kézikönyvünk, melyet feleségemmel közösen írtunk sorstársainknak, szeretteiknek és segítőiknek. Napi szinten tapasztalom, hogy nekünk, mentális betegségekkel – mint pl. skizofrénia, depresszió - küzdő embereknek is van helyünk a világban. Ha szeretnénk - és a társadalom is nyitott rá -, hasznos tagjai lehetünk a közösségnek.

Említetted, hogy feleségeddel már könyvetek is jelent meg azzal a céllal, hogy másoknak is segíthessetek. Milyen stratégiát dolgoztatok ki?

Komplex rendszert építettünk fel orvosaimmal és segítőimmel, melynek segítségével életem jelentős részében egyensúlyi állapotban élhetek. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek kihívásokkal teli napok. Igen, vannak az én életemben is olyan időszakok, melyeket finoman szólva túl kell élni. Ugyanakkor jó érzéssel mondhatom el, amit több sorstársam is megerősített, hogy a könyvünkben is ismertetett módszertanunk sokaknál beválik.

Egyensúlyom kulcsfontosságú alapköve a korszerű gyógyszeres kezelés, ami esetemben havi egyszeri tartós hatású injekciót jelent. Akkor is, amikor jól vagyok és látszólag nincs szükségem rá. A gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápiára járok és sok időt töltök a természetben, naponta mozgok. Módszertanunkban központi szerepe van a tudatosan kialakított napirendnek is. Számomra nagyon fontos, hogy értékteremtő munkát végezzek és kreatív tevékenységekkel töltsem a napom nagy részét. Ezenkívül a családi és baráti kapcsolatok is rendkívüli szerepet játszanak az életemben: kell, hogy egy közösséghez tartozzon az ember, s bizony sokszor életmentő lehet egy baráti beszélgetés.

Azt szoktam mondani, ahogy nincs két teljesen egyforma ember, úgy nincs két azonos epizód sem egy-egy ember életében. Így magát a módszertant is, mint egy kiindulási alapot érdemes kezelni. Lehet ötleteket meríteni belőle, inspirációt, kapaszkodókat találni és bizony szabad továbbfejleszteni, újragondolni.

Mit javasolnál olyan sorstársaidnak, akik nem válnak tünetmentessé?

Azt javaslom, amit magamnak is annak idején. Tűzzenek ki célokat – apró, elérhető célokat - és azok mentén kezdjék el felépíteni önmagukat. Hiszek az apró lépések taktikájában, nekem több alkalommal bevált és működött.

Ne várjuk azt, hogy egy-egy óceánmélységű pontról egyetlen rugaszkodással a felszínre kerülünk. Ha nem is napok, de hetek, hónapok munkájával újra teljes életet lehet felépíteni, és megtapasztaltam, hogy sokszor elég ehhez egy segítő kéz. Esetünkben kulcsfontosságú a türelem és az alázat önmagunkkal és a világgal szemben is. Ha mindez kellő hittel és kitartással párosul, akkor a pozitív irányú változásra is nagyobb az esélyünk.

Ha most azt kérnéd tőlem, hogy üzenjek valamit sorstársaimnak, egészen konkrétan tudom, hogy mi lenne az az egyetlen mondat, amit szeretnék átadni nekik: „Soha ne add fel!”

Hogyan érdemes egy skizofréniával élő személynek fellépnie a stigmatizációval szemben? Miben tudnak a barátok és a hozzátartozók segíteni?

Ez egy meglehetősen nehéz kérdés. Több éves felkészülés előzte meg az első nyilvános szereplésemet. A mai napig emlékszem, milyen érzés volt először kiállni a színpadra és elmesélni a történetünket. Nagy utat tettünk meg odáig.

A legnagyobb stigma, amit le kellett küzdenem, az önstigma volt, amellyel saját magamat illettem. Hála az égnek, idővel el tudtam fogadni és tudom szeretni önmagamat a betegségemmel együtt.

Sokáig éltem, éltünk a függöny mögött, a szőnyeg alá seperve a valóságot. Nagy kihívás volt egy ilyen betegséggel szembenézni, és felvállalni ország-világ előtt. Ebben a kérdésben is a fokozatosság elve alapján haladtunk. Eleinte a közeli hozzátartozókat, ismerősöket avattuk be addig féltve őrzött titkunkba, aztán szépen lassan nyitottunk egy szélesebb kör felé, majd a nagy nyilvánosság következett. Különösen jó érzés számomra, hogy segítő szándékkal fogadott a közösség.

Ha már közösségről beszélünk, összeszorul a szívem, ha a sorstársaimra gondolok. Köszönöm Nektek, hogy erőt adtok kedves leveleitekkel a folytatáshoz. S bizony országjárásunk során tapasztalom, hogy betegségem ellenére mennyire szerencsés ember vagyok.

Köszönöm mindazoknak a segítőinknek, családtagjaiknak és barátainknak, akik kősziklaként állnak mellettünk. S a legnagyobb ajándék életemben a szerető asszony, aki velem van jóban, rosszban, egészségben, betegségben, és igazi földre szállt őrangyalként tölti be életemben a Múzsa szerepét. Mindannyiukért hálát adok Istennek, és bízom benne, hogy lesz alkalmam viszonozni mindazt a szeretetet, amivel körbevesznek embertársaim.

A cikk megjelenését a Janssen-Cilag Kft. tette lehetővé.

CP-75139

Az anyag lezárásának dátuma: 2019.01.23.