Így véd meg minket az orrnyálkahártyánk a betegségektől

Szponzorált tartalom
megjelent:

A késő őszi és téli hideg időben gyakrabban megfázunk, hiszen a náthát okozó vírusok ilyenkor könnyebben terjednek. Ebben az időszakban azonban nemcsak a nátha és az azzal járó kellemetlen tünetek viselik meg az orrnyálkahártyát, hanem a szárító hatású hideg levegő és a fűtés is. (x)

Az orrunk olyan, mint egy kapu

Az orr nemcsak a szaglásban játszik szerepet, hanem az is a feladatai közé tartozik, hogy hatékonyan távol tartsa a kórokozókat és a szennyeződéseket a légutaktól. Az orrunk olyan a szervezetünk számára, mint egy kapu, amelyen keresztül számos kórokozó próbál bejutni. Az orrjáratainkban található egészséges mennyiségű váladék pedig csapdaként szolgál, a mikroorganizmusok ugyanis fennakadnak a váladékban, így nem tudnak bejutni a szervezetbe. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a hűvös időszakban vigyázzunk a nyálkahártyánkra, mert ha kiszárad, a kórokozók könnyebben átjutnak a védelmi rendszeren, ezáltal hamarabb leszünk betegek.

Így működik az orr, ha egészséges

Ha egészségesek vagyunk, az orr csillói folyamatosan dolgoznak, ezért a tüdőbe már jelentősen megtisztított levegő kerül. Ha egy idegen részecske mégis bejut az orrgaratba, az vagy a nyállal együtt, köpet formájában ürül, vagy nyelés útján a gyomorba jut, ahol feltehetőleg feloldja a gyomorsav. Az orrnyálkahártya azonban bizonyos hatások miatt károsodhat, ezért jó, ha tisztában vagyunk vele, milyen kezelési lehetőségek vannak, illetve hogyan őrizhetjük meg a nyálkahártya épségét.

Ezért károsodhat az orrnyálkahártya

Az orrnyálkahártya károsodásának számos oka lehet, például a szeles, hideg levegő, esetleg a szárító hatású fűtés. A lakás vagy az iroda levegője akkor ideális, ha a helyiségekben a páratartalom 50-60 százalék körüli. A nyálkahártyák 30 százalékos páratartalom alatt kiszáradnak, érzékenyekké válnak: száraz lesz a torkunk, ami éjszakai köhögést okozhat, továbbá vírusos vagy bakteriális légúti fertőzések is könnyebben kialakulhatnak emiatt. Károkat okozhat a túlzott orrcsepp- vagy orrsprayhasználat, a különböző eredetű fertőzések vagy akár a veleszületett, fokozott sérülékenység. Sajnos a vírusok által meggyengített orrnyálkahártyán könnyebben telepszenek meg különböző baktériumok is, ami szövődmények kialakulásához vezethet.

Ectoinnal megvédhetjük az orrunkat

ReventilNáthás időszakban használhatjuk az egysejtűek titkos fegyverét, az ectoint. Ezt a molekulát néhány évtizede fedezték fel a tudósok. Kíváncsiak voltak, hogyan képesek bizonyos élőlények túlélni a dermesztő hideget és a sivatagi forróságot egyaránt. Kiderítették, hogy ezeket az élőlényeket egy speciális molekula, az ectoin védi. Az ectoin megköti a vizet, ezáltal védőburkot képez, és óvja a sejtfelszínt a kiszáradástól, illetve sérülés esetén részt vesz a sejtregenerációban. Ez a „titkos fegyver” lett a Reventil orrspray legfontosabb összetevője, hiszen, ha az ectoin jól működik a természetben, akkor az ember számára is hasznos lehet.

A Reventil orrspray mérsékli a megfázás kellemetlen tüneteit, mint az orrdugulást, orrfolyást, csökkenti az orrnyálkahártya gyulladását, óvja a kiszáradástól és elősegíti annak mielőbbi regenerációját. Nem kell orvossal felíratni, recept nélkül kapható a gyógyszertárakban. Nem tartalmaz tartósítószert, nem okoz hozzászokást, és gyermekeknél is alkalmazható.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Cikkajánló

HELLP-szindróma
HELLP-szindróma

Mi okozza? Mit tehet a megelőzés érdekében?

Boka- és lábdagadás
Boka- és lábdagadás

Érrendszeri rendellenesség okozhatja.

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
ENT House - Dr. Horváth Tamás, fül-orr-gégész
Fül-orr-gége Központ - Dr. Augugusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész, allergológus