6+1 rutinszűrés, aminek rendszeresen alá kellene vetnünk magunkat

BP Digital Group - Támogatott tartalom
megjelent:

Amikor az embernek nincs konkrét fájdalma, nyugtalanító tünete, hajlamos megfeledkezni az egészségéről, pedig az alapos gondoskodást ilyenkor sem szabad megvonni a szervezettől. Ha néhány rutinvizsgálatot évente beiktatunk, máris rengeteget tettünk a megelőzésért. (x)

SzűrővizsgálatNem is gondolnánk, de egészen aprónak tűnő vizsgálatok is fontos szerepet játszanak a prevencióban. Nagyobb szövődmények, gyulladások kialakulását akadályozhatjuk meg ugyanis, ha időben tudomást szerzünk a kisebb bajokról és elvégeztetünk néhány rutinbeavatkozást.

A rendszeres szűréseket beiktatni nem olyan könnyű és nemcsak a rohanó világ, a rengeteg elfoglaltság, vagy épp az anyagi lehetőségek miatt. A jelenlegi, fiatal- és középkorú generációnak ugyanis nincs szülői mintája arra, mennyire fontos az éves megelőző kontroll, hiszen évtizedekkel ezelőtt sokkal kevesebb lehetőség volt ezek igénybevételére. Viszont éppen ezért a mai szülői, nagyszülői nemzedék példamutatása nemcsak önmaga egészsége, de gyermekei és unokái felnőtt korban kialakított rutinja miatt is lényeges.

6+1 szűrővizsgálat, amelyet rendszeresen el kell végeztetnünk

Természetesen tüneteink, panaszaink is befolyásolják, hogy milyen vizsgálatokat sorolunk előre, amikor az éves vizsgálatokat tervezzük. Valójában azonban a legfőbb az lenne, hogy az alapvető dolgokat végeztessük el évente, az akut tünetekkel pedig ne halogassuk felkeresni az orvost, akkor sem, ha ezek enyhe jelzések. A koronavírus-járvány óta például bizonyára sokan jártak kardiológusnál, pulmonológusnál, egyre többen keresnek fel hasi fájdalmak, vagy bőrkiütések okán gasztroenterológust, vagy épp a fokozódó fronthatások miatt fejfájásklinikát. Vannak azonban olyan vizsgálatok, rutinbeavatkozások, amelyeket érdemes évente fixen beiktatni.

Nagylabor

Az éves vérvétel az egyik legfőbb szűrővizsgálat: a háziorvosnak kötelessége beutalót adni egy nagylaborra évente egyszer, ez a fajta kontroll pedig rengeteget elárul szervezetünk állapotáról. Egyrészt hamar kiderül, ha valamilyen ásványi anyagból, vitaminból hiányt szenved a szervezetünk, ha vérszegénység áll fenn, de a rejtett pajzsmirigyproblémák, vagy épp a még tünet nélküli tumorra utaló jelek is kibontakozhatnak egy részletes vérképből.

Bármilyen fontosabb eltérés esetén a háziorvos tovább tud küldeni szakorvoshoz, és még időben kiderülhet a probléma, amely veszélyezteti egészségünket. Az éves labort nemcsak felnőttek, de gyerekek esetében is érdemes elvégezni, hiszen akár a növekedéssel, vitaminhiánnyal, túlterheltséggel kapcsolatos gondokra is fény derülhet.

Fogászati szűrés, fogkő-eltávolítás

A fogunkkal kapcsolatos problémák hatása szerteágazóbb, mint azt elsőre gondolnánk. Nem véltelen, hogy a fogászati kontroll már iskolás kortól kezdve beépül az intézményi ellenőrzésbe is. Emellett a kismamák számára is kiemelt a fogaikról való gondoskodás, hiszen a fogból induló gyulladások akár koraszüléshez is vezethetnek, amennyiben nem kezelik időben őket.

Ha nincs is panaszunk, és szükségtelen a fogtömés vagy a foghúzás, akkor is keressük fel fogorvosunkat legalább egyszer évente, hogy megvizsgálja fogaink állapotát. Az alapos fogkő-eltávolítás kiemelten fontos, hiszen, ha nem történik meg, az meggyorsíthatja a fogszuvasodás folyamatát. Emellett a fogköves fog nemcsak esztétikai szempontból jelent problémát, de ínygyulladáshoz is vezethet. Utóbbit pedig, ha nem kezelik, akár fogvesztést is eredményezhet.

Rákszűrés nőknek

Kortól függetlenül nagyon fontos a rendszeres szexuális életet élők esetében a nőgyógyászati rákszűrés, valamint az általános nőgyógyászati kontroll. A hüvely és a méh állapota, – amelyet ultrahang segítségével vizsgálnak meg – összetett képet ad a női szervek és a női ciklus működéséről. Ez igazán lényeges része a női test egészségének, éppen ezért nem szabad elhanyagolni.

Emellett a mellek monitorozása is fontos: ha az önvizsgálat során nincsenek tünetek, a mellultrahangot 35 éves kor felett, míg a mammográfiát 35-40 éves kortól javasolják évente, kétévente. Amennyiben a családban van hasonló kórelőzmény, a szakorvos javasolhat gyakoribb ellenőrzést.

Rákszűrés férfiaknak

A férfiak esetében szintén évente ajánlott a prosztatavizsgálat, 45 év felett tünetmentesség esetén is. Mivel a prosztatarák kezdeti jelei vizelési panaszokkal vagy gyulladásra utaló tünetekkel jelentkeznek, érdemes mielőbb orvost keresni a legenyhébb változások megjelenésével.

Vastagbél-vizsgálat

Érzékeny terület a vastagbél is, amelyben az elváltozások felismerése sokszor már a nagyobb baj idején történik: éppen ezért nagyon ajánlott az éves szűrés, amennyiben a családban előfordult vastagbélrák.

Csontsűrűség

Hasznos vizsgálat lehet még 50 éves kor felett két-háromévente megismételve a csontsűrűség vizsgálata, amely a változókori hormonváltozás miatt is indokolt. A csontok állapotának romlását nem csak az életkor előrehaladása, de a dohányzás, a sok kávé és az alacsony kalciumbevitel is fokozza.

+1 Ortopédiai szűrés

Sokan gyermekként jártak utoljára ortopédusnál, pedig bármelyik korban sok probléma – ízületi fájdalmak, hát-és derékfájás, bőrbetegségek, mint tyúkszem, szemölcs – fakadhat a rosszul terhelt csontokból. A gerincünk, lábunk állapota gyorsan változhat, a rengeteg ülőmunkának köszönhetően akár évről-évre is érdemes ránézni a szakorvosnak a testünk ezen részeire. Szükség esetén talpbetétet, gyógycipőt kapunk, esetleg gyógytornászhoz irányítanak minket, aki segít megállítani és visszafordítani a romló állapotot.

Egészséges életmóddal a problémamentes hétköznapokért

Természetesen a megelőzés része nemcsak a kontrollvizsgálatok beiktatása, hanem az egészséges életmód is. A rendszeres és megfelelő táplálkozás, amely során nagy hangsúlyt helyezünk a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra, előnyben részesítjük a sovány húsokat és tejtermékeket, valamint a teljes kiőrlésű szénhidrátokat, kiemelten fontos. Emellett pótoljuk a fontos vitaminokat és ásványi anyagokat, de ne feledkezzünk meg a rendszeres mozgásról se! Sport otthon, futás, úszás, vagy egy nagy séta a szabadban: mind az egészségünket szolgálja, ha heti egy-két alkalommal időt szakítunk rá.

Cikkajánló

Szűrővizsgálat
A XXI. században (szemben a XIX. és XX. századdal) már nem a különböző fertőzések jelentik a legnagyobb egészségügyi problémát, hanem az egyre több embert érintő krónikus megbetegedések.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Oxygen Medical - Dr. Benkő Krisztina, Dr. Bajusz Örs, Dr. Strémen Zsófia, Dr. Marton Anna
WEBBeteg/Oxygen Medical - Dr. Benkő Krisztina, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász