Koraszülötteknek is segíthet a probiotikum

Medipress
megjelent:

Az élő, hasznos baktériumokat tartalmazó probiotikumok a nagyon kis súlyú koraszülöttek számára is hasznosak lehetnek, mivel elősegítik a súlygyarapodást – derült ki egy új tanulmányból.

A vizsgálatban 101 olyan jóval idő előtt világra jött kisbaba vett részt, akik 900 gramm alatti súllyal születtek.

Az egyik csoportnak kétféle probiotikumot adtak, Lactobacillus rhamnosus GG-t és Bifidobackterium infanist adtak szondán át naponta egyszer hazabocsátásukig, illetve ameddig el nem érték a 34 hetes valódi kort (vagyis amikor a terhesség betöltötte volna a 34. hetet). A másik csoport nem kapott probiotikumokat.

Gyorsabb fejlődés mellékhatások nélkül

Bár átlagosan kevesebbet ettek, a probiotikumot kapó kisbabák jobban gyarapodtak, mint a többiek. A kutatók mellékhatásokról nem számoltak be és mindkét csoportban egyenlő arányban fordultak elő szövődmények a koraszülöttségből fakadóan, például szepszis vagy a bél akut gyulladása.

Ezek az eredmények erősen alátámasztják, hogy a szondán át történő probiotikum adás fontos szerepet játszik a táplálás toleranciájában és a tápanyagok felszívódásában – mondta el Dr. Mohamad Al-Hosni, a Saint Louis Egyetem Orvosi Karának gyermekgyógyász docense egy sajtóközleményben. Mindezek javulása elősegíti a súlygyarapodást a jóval idő előtt világra jöttek körében.

Az eredményekről a Gyermekgyógyászati Akadémiai Társaságok gyűlésén számoltak be Vancouverben.

Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum

Immunrendszerünket nemcsak nyirokszervek és nyirokcsomók alkotják, hanem fontos részét képezi az az 1-2 kilogrammnyi hasznos baktériumtömeg is, amely a bélrendszerben, döntően a vastagbél területén helyezkedik el.
Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum - Orvosszemmel a fogalmakról

Medipress

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest