Növényi gyógyszerekkel a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás (BPH) ellen

szerző: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész - WEBBeteg
megjelent:

A jóindulatú prosztatamegnagyobbodás (benignus prostata hyperplasia (BPH)) a leggyakoribb jóindulatú daganatos megbetegedés 50 év feletti férfiakban, és a férfiak vizelési panaszainak leggyakoribb oka.

Javasolt rendszeresen részt venni szűrővizsgálaton, illetve panasz esetén is urológus szakorvost felkeresni, mert csak ő tudja a szükséges vizsgálatok elvégzését követően elkülöníteni a prosztata jóindulatú megnagyobbodását a rosszindulatú daganatos elváltozástól, mely utóbbi mielőbbi orvosi beavatkozást tesz szükségessé. Cikkünkben csak a jóindulatú prosztatamegnagyobbodással foglalkozunk.

Amennyiben jóindulatú megnagyobbodás igazolódott, vény nélkül kapható készítmények is alkalmazhatóak a panaszok enyhítésére.

A vény nélkül kapható készítmények alkalmazása előtt mindenképp kérje ki gyógyszerésze tanácsát.

Hogyan alakulhat ki a BPH?

A betegség kialakulásának hátterében az egyik elmélet szerint a korral járó hormonális egyensúly megváltozása áll. A férfiakban a nemi jelleget meghatározó tesztoszteron hormont egy enzim, az 5-α-reduktáz alakítja át dihidro-tesztoszteron (DHT) hormonná. Az enzim aktivitása időskorban fokozódik, így növekedhet a DHT-szint. A DHT az androgén (férfi nemi) hormonok receptoraihoz kötődve serkenti a prosztata (dülmirigy) növekedését. Emellett nő ezeknek a receptoroknak a száma is a dülmirigyben. Ezek a mechanizmusok vezetnek a dülmirigy megnagyobbodásához. A megnagyobbodott prosztata a húgycső összenyomódását okozza, és ez okozza a panaszokat. A növényi készítmények hatásmódja összetett, összességében a fő mechanizmus az 5-α-reduktáz enzim gátlása (ilyen hatású szintetikus gyógyszerek is léteznek), gyulladáscsökkentő hatás, mely a lipoxogenáz és ciklooxigenáz enzimek gátlásán alapul, így egyes készítmények prosztatagyulladásban is alkalmazhatóak. (A felsorolt enzimek gátlása gátolja a gyulladásos folyamatokat.)

Milyen gyógynövényi készítmények vannak a BPH okozta panaszok enyhítésére?

Szabalpálma termésének kivonatát tartalmazó gyógyszer

A kezdeti, mérsékelt panaszok esetén alkalmazhatóak a növényi kivonatok. Ilyen a szabalpálma (Serenoa repens, Serenoa serrulata) termésének kivonatát tartalmazó gyógyszer. Hatásáért a növény terméséből készülő kivonat nagy mennyiségű szabad zsírsavtartalma a felelős. Gátolja az 5-α-reduktáz enzim aktivitását, gyulladáscsökkentő, antiandrogén (gátolja a férfi nemi hormonok hatását) hatása van. Gátolja a DHT-nak a receptorokhoz való kötődését. A kivonatnak a prosztata megnagyobbodását gátló hatása van, de nem csökkenti a szexuális funkciókat.

Alkalmazásakor a gyakori, vagy sürgető éjszakai és nappali vizelési inger javulása, illetve a vizeletürítés után visszamaradó vizelet mennyiségének csökkenése tapasztalható. A panaszok enyhülése kb. 6 hét múlva várható és 3 hónap után érhető el a teljes terápiás hatás.

Adagolása napi 1 kapszula, mellékhatása kevés, főleg emésztési panaszokat okoz. A warfarinnal való kölcsönhatás néhány feltételezett esetét jelentették. Megnövekedett INR-értékeket írtak le. Az INR értéke véralvadásgátló gyógyszert szedő betegeknél 2 és 3 között van, és a véralvadási folyamatokról ad képet.

Közönséges tök hidegen préselt olaja

A közönséges tök (Cucurbita pepo) egyéves, kabaktermésű növény, melyet a népi gyógyászat régóta használ, magját féregűzőként. Ma hidegen préselt olaját (mely a mag 50%-a, a többi pektin- és fehérjetartalom) nemcsak gyógyászati (növényi gyógyszer), hanem étkezési célból is használják. A dülmirigyre kifejtett hatásai elsősorban szterintartalmának tulajdoníthatók, emellett jelentős mennyiségű A- és E-vitamint, szelént és cinket tartalmaz. A szelén gyulladáscsökkentő hatású. A tökmagolaj hólyagizmokra kifejtett jótékony hatása miatt alkalmazásakor csökken az éjszakai vizelési inger.

A növényi gyógyszernek ismert gyógyszerkölcsönhatása van véralvadásgátló készítményekkel (pl. acenocoumarol, warfarin). Ezekkel való együtt alkalmazásakor az INR-érték megnövekedhet. A növényi gyógyszerkészítmény alkalmazását műtétek, illetve más sebészeti beavatkozások előtt legalább 4 nappal ajánlott megszakítani.

Rozs, réti komócsin és kukorica pollenjeiből előállított gyógyszer

A három fűféle, a rozs, a réti komócsin és a kukorica pollenjeiből előállított gyógyszer gyulladáscsökkentő hatása révén krónikus, nem bakteriális eredetű prosztatagyulladás kezelésére is alkalmazható. Gyulladáscsökkentő hatásmechanizmusát kétféle enzimcsoport, a lipoxigenáz (LOX) és ciklooxigenáz (COX) enzimek gátlásán keresztül fejti ki. A vizelés könnyebbé válik, vizeletürítéskor csökkenti a maradék vizelet mennyiségét és a vizelés idejét. A duzzanat visszahúzódik, a fájdalmakat, kellemetlen érzéseket enyhíti, a prosztata nagyságát is csökkenti.

A rozspollent tartalmazó tablettát legalább 3 hónapig kell alkalmazni a teljes hatás kialakulása érdekében.

Nagyon ritkán allergiás tüneteket okoz.

Csalángyökér-kivonat

A csalángyökér (Urticae radix) kivonata lektineket és olyan poliszacharidokat tartalmaz, melyek gátolják a prosztatasejtek növekedését, gyulladáscsökkentő és vizelethajtó hatásuk is van.

Fogyasztható teaként (napi adagja 6 gramm, napi 3-4 adagra elosztva, főzetet készítünk) és más növényi kivonatokkal együtt gyógyszer formában is. Teaként alkalmazva a hatás kifejlődéséhez több hónapos alkalmazás szükséges.

Mellékhatásai enyhe gyomor-bélrendszeri panaszok.

Szabalpálmatermés, csalángyökér és közönséges aranyvesszőfű virágos hajtás egy gyógyszerben

Recept nélküli gyógyszerkészítmény, mely három gyógynövény, a szabalpálmatermés, a csalángyökér és a közönséges aranyvesszőfű virágos hajtás száraz kivonatát tartalmazza. A gyógyszerkészítmény alkalmazásával javul a nehéz, akadozó, vizeletvisszamaradással járó vizeletürítés, csökken a fájdalom és az utócsepegés mértéke és mennyisége. A megnagyobbodott prosztata méretének csökkentése nélkül enyhíti az elváltozással járó kellemetlen tüneteket.

A készítményben segédanyagként jelen lévő kalcium egyes gyógyszerhatóanyagokkal (savkötők, egyes antibiotikumok, csontritkulás elleni gyógyszerek) kölcsönhatásba léphet, ezért ezekkel a készítményekkel a gyógyszer csak 3 óra különbséggel vehető be.

Tökmag-, tökmagolaj- és szabalpálma-kivonatot tartalmazó gyógyszer

Egy másik hagyományos növényi gyógyszer a Cucurbita pepo (közönséges tök) aprított tökmag és tökmagolaj kivonatát tartalmazza szabalpálma kivonattal együtt. Hagyományos növényi gyógyszer, amely férfiaknál a húgyhólyag-túlműködés vagy hólyaggyengeség miatt fellépő alsó húgyúti tünetek (pl. gyakori vagy sürgető éjszakai és nappali vizelési inger, vizeletcsepegés) és jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tüneteire alkalmazható. A készítmény hatásaiért és hatásmechanizmusáért az előbbiekben már ismertetett, a kivonatokban lévő hatóanyagok a felelősek.

Ugyancsak érvényes a készítmény véralvadásgátló készítményekkel való együtt alkalmazásakor az előbbiekben is ajánlott óvatosság.

Tökmagolajból a hidegen sajtolt verziót válasszunk!

Sokan fogyasztják a tökmagot étrendjük részeként, pl. salátákban vagy önmagában is vagy hidegen sajtolt olajként. Jó tudni, hogy a pirított, sózott tökmag olajának az összetétele megváltozik, így ilyen formában nem érvényesül a hatása, és olaját is hidegen érdemes fogyasztani.

Fontos tudni!

A mérsékelt prosztatamegnagyobbodás kezelése esetében a növényi szerek hatásossága hasonló a gyógyszerekéhez, mellékhatásaik viszont sokkal enyhébbek. A betegség megállapítása azonban orvosi feladat, mert férfiaknál a húgyúti panaszok mindig kivizsgálandóak az anatómiai jellegzetességek miatt, illetve mert a tünetek hátterében komolyabb problémák is állhatnak, ezért tehát kerüljük az öndiagnózis felállítását.

Tovább

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Földi Ildikó
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
Oxygen Medical - Dr. Babai László, prevenciós szakértő

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Kopa Zsolt

Dr. Kopa Zsolt

Urológus, Andrológus, Uroonkológus

Budapest