Pica: A fura sóvárgást okozó evészavar

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes frissítve:

Kislány koromban a zöld almás szappan illata olyan csábító hatással volt rám, hogy annak ellenére, hogy tudtam, nagyon furcsa, hogy egy szappanba akarok belekóstolni, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és beleharaptam. Istenem, hogy csípte, égette a számat! Ennek ellenére rendszeresen megkóstoltam az illatos, zöld szappant.

Felnőttként tudom, hogy ez nem csak furcsa, hanem egészségtelen szokás is volt. Nem csak azért, mert káros egészségügyi hatásai lehettek (volna), hanem mert mint kiderült, egy furcsa táplálkozási zavarról van szó, mely neve pica. Az elnevezés a szarka latin nevéből (Pica pica) származik, mely madár köztudottan nagy étvágyú és bármit megeszik, amit tápláléknak vél.

A pica olyan termékek iránti sóvárgást jelent, melyek nem emberi fogyasztásra valók. A leggyakoribb dolgok, melyeket a pica jeleit mutató gyerekek megesznek a következők: homok, kosz, kréta, vakolat, szén, cigaretta hamu vagy csikk, papír, haj, széklet, gomb, ragasztó, fogkrém, szappan és így tovább, a lista szinte végtelen.

A csecsemők és kisgyermekek azáltal ismerik meg a világot, hogy szájukba vesznek dolgokat, így körükben a pica meglehetősen gyakori. Másfél éves korra ez a viselkedés megszűnik, ám ha a gyermek ezt követően is, vagy újra elkezd nem étkezésre való dolgokat fogyasztani, az problémát jelezhet. Nagyobb gyerekeknél gyakran előfordul, hogy a ceruza végét vagy a radírt rágcsálják, ami egyrészt a tanórai unalom, másrészt az erős gondolkodás (főként dolgozatírás közben), koncentrálás jele.

A táplálkozási zavar gyakran viselkedési zavarral társul

Gyermekeknél gyakran előfordul, hogy a pica az érzelmi stressz, vagy érzelmi elhanyagoltság, gyakori egyedüllét jele. Ilyen esetekben gyakran nem kívánt viselkedés is társul a picához, mint például csúnya beszéd vagy halandzsázás, új, furcsa, addig nem használt viselkedésminta játék közben, illetve a kortársakkal való viselkedésben.

Előfordul, hogy a gyerek a haját vagy szemöldökét tépi, ami egy másik szindróma jele. Ha bármi hasonló furcsaságot tapasztal gyermekén, kérje szakember segítségét!

Táplálkozási szokások

Azok a szülők, akik szeretnék csökkenteni a televízió gyerekekre gyakorolt negatív hatását, első lépésként általában kikapcsolják a készüléket. A kutatók szerint azonban ez lehet, hogy kevés. Táplálkozási zavarok - a tévézés miatt!

Találja meg a picát kiváltó okot!

Segíthet a probléma feltárásában, ha naplót vezet arról, mikor evett a gyerek nem élelmiszernek számító dolgot, mi történt azt megelőzően. Ha rendszeresen lejegyzi ezeket az alkalmakat, észrevehető, milyen mintát követnek azok. Egy kistestvér érkezése, iskola/óvodaváltás, társak általi bántalmazás, költözés mind olyan stresszt jelentenek egy gyermek életében, mely átmenetileg visszavetheti a normális fejlődésben. Beszéljen problémájáról a gyerekorvossal!

A pica veszélyes állapot, mert gyakran valamiféle mérgezés vagy bélfertőzés a következménye, illetve az is előfordul, hogy a lenyelt tárgyat csak műtétileg lehet eltávolítani. Mindez kamaszkorban bulimiára teheti hajlamossá a gyermeket.

A pica mindemellett jelezhet rögeszmés-kényszeres betegséget is, de ezt csak szakember tudja megállapítani.

Hogyan ismerjük fel, ha probléma van?

A bulimia az anorexiához hasonlóan gyakran diagnosztizált táplálkozási zavar, amelyek tünetei gyakran keverednek is egymással. Az anorexiával ellentétben itt vezető tünet a több-kevesebb rendszerességgel, de minimum heti gyakorisággal jelentkező falásrohamok, melyek során hatalmas kalóriamennyiségek elfogyasztására kerülhet sor. A bulimia és más táplálkozási zavarok

Vashiányos vérszegénység, ólom expozíció

Felnőttek közül a terhes nők gyakran számolnak be hasonló jellegű furcsa sóvárgásról, emellett a szellemileg visszamaradottaknál és a bipolárisoknál is gyakori a kórkép. A pica első számú okozója a vashiányos vérszegénység, így általában rendszeres vaspótló készítmény fogyasztása után a sóvárgás eltűnik. Másik gyakori kiváltó oka a vér magas ólomtartalma.

Az ólom expozíció leginkább a régi házakban érhető tetten, ahol még ólomtartalmú festéket használtak. Ezek az épületek az 1970-es évek előtt épültek, és az ólomtartalmú festék csak jó 10 évvel később lett kivonva a forgalomból. Ugyanakkor bizonyos gyógyszerek, kerámiák is okozhatnak emelkedett vér ólomszintet.

A pica kezelése

Nem minden esetben szükséges kezelés, de mindenképpen beszéljen orovsával, hogy erről dönthessen. A pica kezelése attól függ, mi okozta a tüneteket és a kapcsolódó szindrómákat. Elsőként a picát kiváltó, illetve az annak következményében kialakuló fizikai elváltozásokat vizsgálják, gyógyítják.
Amennyiben pszichológiai háttere van a betegségnek, az szakképzett terapeuta bevonásával gyógyítható.

A táplálkozás magatartási zavarai

Az evés alapvető ösztönkésztetés, de jóval több is annál. A táplálkozás örömforrás, szorongáscsökkentő hatással bír, emellett a társas kapcsolatok fontos színtere is. A testsúlyproblémák alapja, hogy genetikailag a tápanyagok raktározására vagyunk kódolva, hiszen az emberiség fennállása óta alapvetően nélkülözésnek, éhezésnek volt kitéve. A jelenkor emberének azonban már az jelent kihívást, hogy hogyan tud ellenállni az ezerféle kísértésnek és bőségnek. Ez a konfliktus sokaknál pszichés táplálkozási rendellenességhez vezet.

WEBBeteg logó

Szerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Szegő Miklós, fordító
WEBBeteg összeállítás - Dr. Dinya Zoltán, Szegő Miklós, fordító, Dr. Szabó Zsuzsanna
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Bujdosó Balázs

Bujdosó Balázs

Igazságügyi pszichológus, igazságügyi gyógypedagógus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest