Börtönpszichológia - Mi vár az elítéltre?
frissítve:
Hajdanán a bebörtönzés egyetlen célja az erkölcstelen viselkedés büntetése volt. Az évszázadok során ez a szemlélet jelentősen megváltozott, és mára már nem a testi és lelki kínzás a börtönök fő feladata, hanem a megtévedt emberek környezetből való kiemelése, az elrettentés és végül a társadalomba való visszailleszkedés segítése.
Az elzárás alatt pszichológus, lelkész és szociális munkás áll az elítéltek rendelkezésére, hogy könnyebben, kevesebb lelki károsodással tudják átvészelni a börtönben töltött éveket. A rehabilitáció részeként az elítéltek dolgozhatnak, tanulhatnak, önfejlesztő programokon vehetnek részt, illetve rekreációs tevékenységeket folytathatnak.
Mindez az elmélet. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a börtönélet teljesen másról szól. Az elzárt emberek testi és szellemi jóléte nem elsősorban a munkától, a pihenéstől vagy a tanulástól függ, hanem attól, hogyan tudnak beilleszkedni a börtön mindennapi életébe, mennyire fogadják el a belső szabályokat, hogyan érvényesítik saját akaratukat. A bűnelkövetők szempontjából az egyetlen cél a túlélés, aminek része a saját szükségletek kielégítése és a veszélyes helyzetek elkerülése.
Az egyéniség elvesztése, börtöniskola - Beilleszkedés egy új társadalomba
A teljes folyamat az ítélet elhangzásakor (ha nem hamarabb) kezdődik, amikor a vádlott elítéltté változik és ettől a pillanattól kezdve a társadalom megbélyegzi őt. A börtönbe vonuláskor az addig önálló élettel rendelkező ember elveszíti függetlenségét. A börtönben megfosztják személyes tárgyaitól, egyenruhát köteles viselni és számmal azonosítják. Ezek a változások erősen megrengetik még a legmagabiztosabb emberek önértékelését is.
Az egyéniség elvesztését követő második trauma a börtöniskola. Ez nem más, mint a börtön belső világa, mely teljesen idegen és újszerű a friss elítélteknek. Ugyan filmekben sokszor látni, hogyan működik egy börtön, de szembesülni azzal, hogy ez a valóságban milyen, nagyon megterhelő. Az elítéltnek a belépést követően igazodnia kell a belső szabályokhoz, melyek eltérnek a kinti világ rendjétől. A lehető leggyorsabban ki kell ismernie a hierarchikus viszonyokat, és el kell helyeznie saját magát ebben a viszonyrendszerben. Fel kell ismernie, kik a dominánsak, kik az áldozatok, kik a láthatatlanok és így tovább, mindezt azért, hogy igazodni tudjon hozzájuk, és saját magát meg tudja védeni a felesleges konfliktusoktól. A beilleszkedéshez vezető út következő lépcsője a börtön nyelvezetének megismerése és elsajátítása. Nagyon fontos továbbá, hogy az újonc idővel kapcsolatokat tudjon kiépíteni, belső barátokra, segítőkre, szövetségesekre leljen. Mindez nélkülözhetetlen a túléléshez ebben a világban.
A börtönélet kedvezőtlen hatása az emberi lélekre
1941-ben Zimbardo, amerikai pszichológus kísérlettel bizonyította, hogy csupán a bebörtönzés ténye milyen hatalmas változásokat indít meg az emberek lelkében. Vizsgálatai során 24 teljesen egészséges egyetemistát választott ki és két csoportba, az elítéltek és a fogvatartók csoportjába osztotta őket. Beköltöztek a labor alagsorában kiépített börtönhelyiségbe, majd a börtönőrnek kinevezett fiataloknak megmondta, hogy nyugodtan büntethetnek belátásuk szerint, ha azt indolkotnak látják. Az őrök kekiszínű ruhát és napszemüveget kaptak, hogy az elítéltek még véletlenül se tudjanak velül szemkontaktust kialakítani, a fogvatartottaknak pedig rosszul szabott, kényelmetlen börtönruhát kellett viselniük. A kísérlet megdöbbentő eredményt hozott. Az első nap után a kísérleti alanyok viselkedése megváltozott. A fogvatartók elkezdtek dominánsan viselkedni és egyre kegyetlenebb büntetéseket, bántalmazásokat találtak ki. Az elítéltek eleinte lázadást szerveztek, később teljesen megtörtek és passzívvá váltak. A pszichológiai helyzet olyan megterhelő volt a fogvatartott diákoknak, hogy 6-nak szorongásos rohamai és idegösszeomlása lett. Kórházba kellett őket szállítani és 6 nap után félbeszakítani az eredetileg két hetesre tervezett kísérletet.
A való világban ugyan ennyire nem szokott elfajulni a helyzet, de az új rendszerhez való alkalmazkodás itt is nyomot hagy a fogvatartott személyiségén. Az állandó fenyegetettség és egymás heccelése előhívja az agresszív viselkedésmintákat, ezért a börtönön belül gyakoriak az összetűzések. Ezzel párhuzamosan a bezártság is alakítja a fogvatartott érzésvilágát. A társadalomtól, a barátoktól, családtól való elszigeteltség, illetve a börtönön belüli élet okozta stressz magában hordozza a mentális betegségek kialakulásának lehetőségét is. A személyiség rejtett hajlamait felerősíti a börtönbeli élet, így pánikbetegség, depresszió és különböző szorongásos kórképek alakulhatnak ki. Az önbecsülés elvesztése, a kiszolgáltatottság, a kényszerű alkalmazkodás másokhoz öngyilkossági gondolatokat eredményezhet. Nem ritka azonban az sem, hogy téves eszmék, hallucinációk jelentkeznek a fogvatartottaknál. Ezek időbeni felfedezésére és kezelésére börtönpszichológusok állnak rendelkezésre, illetve szükség esetén kórházba is szállítják az elítéltet.
Érdekes módon másként viselik a börtönéletet a fiatalok és az idősebbek. A fiatalok nehezebben illeszkednek be, kezdetben több a konfliktusuk, később viszont jobban adaptálódnak az új szabályrendszerhez. Az idősebbek ezzel szemben a kezdetektől kerülik a nyílt konfliktust, de passzív ellenállásuk hosszan megmarad.
A bebörtönzés nem a legjobb büntetési módszer
Egyre több vizsgálat mutatja azt, hogy a börtön nem megfelelő módja a büntetésnek, mivel az elítélt a szabadulásakor több rosszat visz magával a való életbe, mint jót. Olyan magatartásformákat sajátít el a fogvatartás alatt, amiknek meglétéről korábban is tudott, de nem alkalmazta azokat. Ilyen például az agresszivitás, a kizsákmányolás, a könyörtelenség. A másik komoly probléma, hogy a büntetési idő alatt nem „megjavulnak“ a rabok, hanem a rabtársak egymástól új bűnelkövetési módszereket tanulnak, illetve elsajátítják azokat az ismereteket, amik hozzásegítik őket ahhoz, hogy kicsússzanak a rendőrség karmaiból. Egy harmadik és talán legsúlyosabb következménye a börtönlétnek az, hogy a fogvatartott elveszti a bűnösség érzetét, így érzéketlen lesz az áldozatokkal szemben és képtelen a részvét, a megbánás kifejezésére.
A fenti káros következmények csökkentésében nagy szerep hárul a büntetésvégrehajtási intézményben dolgozó ellátó személyzetre és a börtönpszichológusokra. Különböző stresszkezlési technikák, relaxációs módszerek elsajátításával meg lehet könnyíteni az elítéltek helyzetét. Pár- és családterápiával össze lehet kovácsolni a széteső kapcsolatokat, alkohol- és drogelvonó kezelésekkel pedig csökkenteni lehet a káros szenvedélyeket.
Tovább
Forrás: WEBBeteg
Orvos szakértőnk: Dr. Veress Dóra, pszichiáter
