Anorexia és gyermekvállalás

Dr. Vereczkey Attila
szerző: Dr. Vereczkey Attila - Versys Clinics
megjelent:

Az anorexia (kóros soványság) egyike azoknak a kórképeknek, amelyek alattomosan állhatnak a gyermekvállalás útjába. Sokszor ugyanis a betegség tagadása jellemzi ezeket a pácienseket, akiknek teljesen eltér a testképük a valóságostól. A jelenséget a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakemberei segítségével jártuk körbe.

„Az anorexia és a fogantatási problémák közötti kapcsolat már régóta ismert, hiszen ennek a kórképnek az egyik fontos jellemzője lehet az amenorrhea, vagyis a menstruáció elmaradása. A szervezet számára ugyanis a folyamatos tápanyaghiány olyan extrém igénybevételt jelent, amely miatt nem képes fenntartani a természetes menstruációs ciklust” – magyarázza Dr. Süli Ágota, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichoterapeutája.

A környezet természetesen sokszor látja, hogy a gyermekre vágyó nő kórosan sovány, és hangot is ad ennek. Ez azonban a gyakorlat alapján ritkán segít, hiszen egy rendkívül összetett kórképről van szó.

Torz önkép

„Az anorexia egy olyan betegség, amely nem gyógyítható egyszerű jó tanáccsal, illetve étvágyfokozóval, hiszen sokkal mélyebben gyökerezik ennél. A kóros soványsággal küzdők testkép érzete teljesen eltér a valóságtól, vagyis sokkal kövérebbnek észlelik magukat a valóságosnál, és ezért csúnyának tartják magukat. Sajnos ez a betegség nemcsak a gyermekáldást veszélyezteti, hanem akár halálos is lehet, ezért a környezetnek is fontos felismernie, hogy az egyszerű rábeszélés ilyen esetekben nem segít. Továbbá az étvágyfokozók kifejezetten növelhetik az ellenállást, így szakemberek bevonására van szükség a gyógyuláshoz.

Magyarországon az emberek 2-3%-át érinti ez a betegség, ráadásul napjainkban már nemcsak a nők jelentik a veszélyeztetett csoportot. A betegség tünetei közé tartozik, hogy az anorexiás soványsága ellenére kövérnek látja magát, folyamatosan aggódik az alakja miatt, így állandóan igyekszik leadni a súlyából. Szintén a tünetek közé tartozik, hogy a beteg evési szokásai is jelentősen megváltoznak, és jelentős súlyt veszít” – tudhattuk meg Higi Verától, az intézet pszichológusától.

A betegség tehát akár az életet is veszélyeztetheti, ezért mindenképpen fontos felkeresni egy megfelelő szakembert, amely sokszor azért is nehézségekbe ütközik, mert az anorexiásoknak többnyire nincs betegségtudatuk. A gyermek utáni vágy azonban egy olyan fordulópontot jelenthet, amely segítheti a helyes döntés meghozatalát.

Terhes anorexiás?

„A gyakorlatban a gyermekvállalás kapcsán leggyakrabban két különböző anorexiás csoporttal szoktunk találkozni. Az egyiknél eleve kizárt a gyermekáldás, mivel a betegség nyomán kialakult menstruáció elmaradása nem teszi lehetővé a természetes fogantatást. A másik csoportba azok a nők tartoznak, akik rettegnek attól, hogy a várandósság időszaka alatt megnő a hasuk, és a párjuk már nem fogja őket vonzónak tartani. Ez általában olyan nőknél fordul elő, akik kiszolgáltatottnak érzik magukat a kapcsolatukban, és/vagy érzelmileg erősen függnek a párjuktól.

Az első lépés a terápia során tehát annak elkülönítése, hogy mi jött létre előbb, az anorexia, vagy a terhességtől való félelem nyomán alakult ki a kóros soványság? Utóbbihoz hozzá tartozik, hogy napjainkban már a társadalom is azt sugallja, hogy egy nőnek szinte tökéletes alakúnak kell lennie a várandósság időszaka során is, és nagyon gyorsan vissza kell nyernie a szülés előtti alakját.

A gyermekre vágyó anorexiás nők esetében mindig felmerül a kérdés, hogy képesek lesznek-e változtatni a terhesség során eddigi szokásaikon és rutinszerű működéseiken, és a hormonális változások hozzásegítik-e őket ahhoz, hogy átadják magukat az anyaság érzéseinek? A gyógyuláshoz összehangolt segítségre van szükség, melyhez az első lépés a páciens gyógyulni akarása, azonban mivel rendkívül összetett kórképről van szó, ezért a hatékony kezeléshez szükség lehet pszichiáter, dietetikus, és belgyógyász közös munkájára is” – tudhattuk meg Dr. Süli Ágotától.

(Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, Dr. Farkas Ágnes
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Bujdosó Balázs

Bujdosó Balázs

Igazságügyi pszichológus, igazságügyi gyógypedagógus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest