Gyász - hogyan dolgozzuk fel?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Hogyan dolgozhatjuk fel a gyászt? Az itt következő tanácsokban leírtakat már sokan kipróbálták, és segítséget nyújtanak bárkinek, aki elvesztette szerettét. Noha úgy érezhetjük, beleőrülünk a fájdalomba, nem kell tehetetlenül szenvednünk.

Az egészséges gyász kaotikus és komplikált. Úgy érezheti, hullámvasúton ül, és ez a félelem és rettegés időszaka. Ha mindezt tudatosítja magában és elfogadja, egy picit megpihenhet, és nem kell harcolnia. Nem kell, hogy megbarátkozzon ezzel az érzéssel, de sokat segít, ha hagy időt magának az átélésére.

Ne siessen

Vannak, akik úgy érzik, a gyászon minél hamarabb túl kell lenni. Ez főleg azokra érvényes, akik általában irányítani tudják az érzéseiket, és nem szeretik maguk körül a zűrzavart. A barátok teljesen érthetetlen módon elvárják, hogy gyorsan legyünk túl a veszteség miatti fájdalmunkon. Ez az elvárás a gyász ismeretének hiányából táplálkozik, és meg szeretné szüntetni az azzal járó kellemetlenségeket. Sajnos azonban legalább egy évbe telik, míg újból teljesnek érezhetjük magunkat, hiszen az évszakváltások és évfordulók során folyamatosan meg kell birkóznunk a szeretett személy hiányával.

Írja le tapasztalatait

Szakítson egy kis időt arra, hogy leírja az érzéseit. Az esti magányos, nyugodt órák a legmegfelelőbbek erre. Ez jó módszer arra, hogy rájöjjön, az idő múlása némi enyhülést hozhat fájdalmában. Az írást azért is szeretik sokan, mert személyes és senki nem láthatja, mit érzünk.

Írjon levelet

Néha a gyógyulási folyamat szempontjából hasznos lehet, ha levelet ír az elhunythoz. Ez nagyszerű lehetőség arra, hogy elmondja mindazt, amit addig kimondatlanul maradt: harag, csalódottság, szomorúság, szeretet. Az ilyen levelet aztán felolvashatjuk a sírnál, vagy akár elégethetjük, akár más, számunkra fontos emlékként kezelhetjük

Ne féljen segítséget kérni

Olyan világban élünk, ahol a halált egyre inkább tabuként kezelik. Ez abból táplálkozik, hogy nagyon sokan nem tudják, mit mondjanak, hogyan viselkedjenek a gyászoló családtaggal vagy baráttal. Ezért sokan elkerülnek, vagy csak semmiségekről beszélnek, mivel nem igazán tudják, mit tegyenek. Sokat segíthet ilyenkor mindkét félnek, ha elmondja, mire van szüksége pl.: "Mindössze arra van szükségem, hogy meghallgass, anélkül, hogy bármilyen tanácsot adnál, vagy vigasztalni próbálnál. Kérlek, csak hagyd, hogy kiadjam magamból az érzéseimet!"

Beszélgessen

A fájdalomból való felgyógyulást nagyban segíti, ha azt megosztja mással. A fájdalomérzet ilyenkor némileg átalakul, veszít az intenzitásából. A mélyből a felszínre tör, hogy aztán könnyebb legyen elengedni.

Sétáljon

A séta egyszerű, hatásos módja annak, hogy lazítsunk. A séta jót tesz olyan szempontból is, hogy nyugodtan átadhatja magát a gondolatainak, vagy csak élvezheti a környezetet, beszélgethet a barátaival.

Terelje el a gondolatait

Bármilyen tevékenység segíthet: dolgozzon, olvasson, hallgasson zenét, szenteljen időt a hobbijának, sportoljon. Ha sok időt tölt a fájdalmára koncentrálva, az nem segít a gyógyulásban, sőt a gyász legyőzheti, ha nem tud a veszteség gondolatától. A szeretett személyről szóló gondolatok, érzések uralkodhatnak az egész napján. Ezért jó, ha valami teljesen másra koncentrál, hogy elterelje a gondolatait. A munkába való visszaállás eleinte nehéz lehet, de mindenképpen segít a veszteségből a realitásba való visszatérésben. Azonban mindenképpen vigyáznia kell a figyelemeltereléssel, nehogy a gyászt a tudatalattijába száműzze.

Látogasson el a kedvenc helyeikre

Bizonyára rengeteg olyan hely van, ami a szeretett személyt juttatja eszébe. Lehet ez egy park, egy étterem, vagy akár egy olyan tevékenység, melyet szerettek együtt csinálni. Természetesen ezeknek puszta gondolata is fájdalmat okoz, ezért természetes reakciónak tűnhet elkerülésük. Azonban ha így tesz, azzal csak állandósítja fájdalmát. Kedvenc közös helyeik látogatása természetesen fájdalmas az első alkalmakkor, de minden egyes látogatással könnyebb lesz a veszteséget elfogadni.

Készüljön fel a fájdalmas évfordulókra

Szeretett halálának évfordulója feltépi a sebeket. A karácsony talán a legnehezebb idő minden gyászoló számára, hiszen ez az összetartozás ünnepeként él bennünk, rengeteg emlékkel. A születésnapok, házassági évforduló és közös életünk más jeles napjai szintén felélesztik a fájdalmat. Ez mind természetes gyászreakció.

Foglalkozzon magával

Különösen a nők szoktak hozzá, hogy gondját viseljék valakinek, miközben elfeledkeznek saját magukról. Mikor nagy veszteség ér bennünket, különösen fontos, hogy olyan dolgokat is tegyen, amivel időről időre kényezteti magát. Különleges ételek vagy tevékenységek segíthetnek ezt az érzést kiváltani. Természetesen olyan egyszerű dolgok is idetartozhatnak, mint a zenehallgatás vagy a sétálás.

Tovább A magzat elvesztésének pszichés hatásai - Ne féljen segítséget kérni!

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Cs. K., fordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Bujdosó Balázs

Bujdosó Balázs

Igazságügyi pszichológus, igazságügyi gyógypedagógus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest