Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichoonkológus: a cél a tartós, jó életminőségű túlélés

A pszichoonkológia a daganatos betegek speciális lelki igényei alapján a betegség alatt nyújt pszichés támogatást, egy viszonylag új terület. Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichiátert, pszichoterapeutát, a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet onkopszichológusát kérdeztük.

Mióta dolgozik a Nyírő Gyula Kórházban? Miért választotta ezt a területet?

1997-ben kerülten a Nyírő Gyula Kórház II. Pszichiátriai Osztályára, akkor friss szakorvosként. Egy rendkívül jó közösségben, nyitott emberi és erős szakmai közegben dolgozhattam, nagyon sokat tanultam. Itt erősödött meg pszichoonkológiai irányú érdeklődésem is. 2002-től „főállásban” pszichiáter magánorvosként dolgozom, és mellette több alapítvány és civil szervezet tagjaként a daganatos betegek pszicho-szociális ellátásában (egyéni tanácsadás, megküzdést segítő csoportok vezetése) tevékenykedek. Nagyon fontosnak, üzentet értékűnek tartom, hogy a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet országos intézetként felvállalta ezt a területet, és nagy öröm, hogy visszatérve oda, ahol a pályám indult, egy nagyon igényes pszichiátriai koncepció keretébe illesztett ellátás részese lehetek.

Miért van fontos szerepe a pszichoonkológiának?

A rákos betegség előfordulása az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt. A betegszám növekedése mellett azt mutatja a tendencia, hogy egyre többen érintettek fiatalon, keresőképes korukban, kiskorú vagy kamasz gyerekkel. Ebben az élethelyzetben a betegség sokkal több terhet helyez az egyénre és a családra is. Megtörik az életpálya, kiesik a családból egy aktív kereső, az addig erősnek látszó szülő elesetté válik: a nagyon sok helyzet hozzáadódik a kezelések és a betegséggel való megküzdés súlyához. Amúgy is nagy érzelmi nyomást jelent a rákkal való szembesülésnél az, hogy nincs még meg a biztos gyógyításai módja, a betegséggel szembesülő ember váratlanul a halál lehetőségével találja szemben magát. Mindehhez még hozzáadódik a kezelésektől való félelem, az a rémkép, ami a hagyományos onkológiai terápiákról a közvéleményben él.

A daganatos betegek körében - a fent említett tényezőkkel összefüggésben is - az áltagnál magasabb az érzelmi zavarok, a szorongás és a depresszió előfordulása. A szorongás, a félelem, a reménytelenségérzés viszont tovább nehezítik a betegséggel való sikeres megbirkózást. A kezelésektől való, sokszor túlzó elképzelések által generált szorongással, vagy azzal, ha valaki egy depressziós állapotban olyan reménytelennek látja a helyzetét, hogy eleve feladja, és ezért nem vállalja a kemoterápiát, megfoszthatja magát a gyógyulás legalapvetőbb pillérétől.

A daganatos betegségről egyre többet tudunk, így azt is, hogy a kialakításában nagyon sok tényező játszik közre. Egyéni adottságok, genetikai tényezők, életmód (mozgás, táplálkozás, káros szenvedélyek), illetve környezeti adottságok (tiszta víz, levegő, kemikáliák, stb). Mindezen hatás közös nevezője a személy maga, hiszen ő az, aki a táplálkozásáért, az egészséget támogató életmód kialakításáért felelősséget vállalhat. Így azt gondolom, hogy ezzel az „emberi tényezővel” dolgozó a pszichológusnak, pszichoonkológusnak meghatározó a szerepe.

Minden daganatos betegnek szüksége van ilyen segítségre?

A betegek közel fele képes - a családjától, barátaitól, stb. kapott támogatással - feldolgozni ezt a sokkhatást, a másik fele azonban a tapasztalatok szerint szakember segítségére szorul. Ilyenkor kerülünk mi a képbe.

Milyen feladat hárul Önökre?

Akár az elején, akár a betegséglezajlás alatt bármikor, ha az indokolt állapot jelentkezik, szükség lehet támogató pszichés vezetésre vagy gyógyszeres kezelésre. A diagnózissal való szembesüléskor mindenki egy erős sokkot él át. Ennek a sokknak a feldolgozása több órától, több hétig vagy hónapig is tarthat. Hogy mennyi időbe telik, az függ az egyén személyiségétől, attól, hogy milyen támogatást kap a környezetétől, de függ a diagnózis felállításakor várható esélyektől is. Van, akivel a diagnózis közlés jelentette megrázkódtatásakor találkozunk, van, ahol a kezelések okozta testi következmények, érzelmi sebek feldolgozás a cél. Van, amikor a családi rendszer újratervezésében van szerepünk, hogy a beteg és a környezete a lehető legkevesebb sérüléssel menjen végig ezen a folyamaton. Elfordul, hogy egy korábban meglévő pszichés zavar aktiválódik újra vagy erősödik fel a rák jelentette kihívások kapcsán, ami újbóli pszichiátriai kezelést indokol.

A visszaeséstől való félelem, vagy egy egyensúlyi helyzet fenntartása mellett a „normál” életvezetéshez való újbóli visszailleszkedés is komoly kihívásokat jelenthet. Hogy mikortól fontos a segítség, azt az dönti el, hogy mikor lép fel egy olyan érzelmi állapot, amivel az egyén vagy a család úgy érzi, nem tud megbirkózni. Az onkológus szerepe éppen ebben jelentős, ő az, aki a fokozott érzelmi sérülékenység, depresszió, szorongás tüneteit észlelheti, és felajánlja vagy javasolja a pszicho-onkológiai segítség lehetőségét. De a háziorvos, vagy bármelyik családtag, és maga a beteg is kezdeményezheti azt.

Ahogyan korábbi cikkünkben dr. Németh Attila főigazgató főorvos említette, önök éppen azt a hiányt pótolják, ami a különböző onkológiai klinikákon nem biztosított, mert kevés a pszichológus-pszichiáter szakember.

Bár 2006 óta kormányrendelet mondja ki, hogy minden daganatos betegnek és családjának joga van lelki segítség igénybevételéhez, ennek a megvalósulása azonban a gyakorlatban még nehézkes. Problémát jelent, hogy sajnos gyakran sem a beteg, sem a hozzátartozók nem tudnak erről a jogukról, vagy ha tudnak is, nehezen kérnek segítséget. Még napjainkban is sokan vélik úgy: ha valaki pszichológushoz fordul, az „bolond”, vagy „gyenge”. Ambulanciánkkal az is cél, hogy ezt a tabut oldjuk, és elérhetővé tegyük az érdemi segítséget. Ma már a legtöbb onkológiai centrumban dolgozik pszichológus, pszichoonkológus, vagy egyéb segítő (gyógytornász, dietetikus), a feladat azonban még mindig több mint a rendelkezésre álló lehetőség.

Milyen kapcsolat van a pszichoonkológiával foglalkozó szakemberek között?

Személyesen ismerjük a legtöbb kollégát. Ez segít abban, hogy a beteget oda irányíthassuk, ahol mind lakóhelye, mind problémája jellege alapján a legjobb kezelést kapja. Kölcsönösen kérhetünk egymástól segítséget, ez sokszor egy telefonbeszélgetés vagy egy rövid együtt-gondolkodás egy problémás helyzetben. A szakmai és emberi kapcsolattartás és továbbfejlődés a célja a negyedévenkénti szupervíziós csoportfoglalkozásnak is, ahol onkológiai betegekkel dolgozó orvosok, pszichológusok gyűlnek össze, hogy megbeszéljék a felmerülő kérdéseket.

Elismerik-e az onkológusok a pszichológusok tevékenységét? A team munkájába ma már szervesen bekapcsolódik a pszichológus is?

A segítő team-ben helye és feladata van nagyon sok terület szakemberének. A komplex segítő csapat tagja ideális esetben a pszichológus, pszichoonkológus mellett a gyógytornász, dietetikus, szociális munkás és a családterapeuta. De tovább tágítva a kört: mindenki, aki a beteg támogató hátterét erősíti, így a baráti csoportok, vallási közösségek, gyógyult betegekből szerveződő önkéntes segítői körök.

Szakambulanciánk pszichiátriai, gyógyszeres és pszichoterápiás (egyéni, illetve csoport) foglakozásokat nyújt. Együtt dolgozom dr. Kegye Adrienne pszichoterapeutával, aki eredetileg sugárterápiás szakorvos végzettségű. Azzal, hogy szoros kapcsolatot tartunk a daganatos betegek számára szerveződő, hitelesen működő civil szervezettekkel, alapítványokkal, lehetőségünk van betegeinket szükség esetén feléjük iránytani. Például a Tűzmadár Alapítványban elérhető dietetikus vagy gyógytornász közreműködésével dohányzásról leszoktató csoport működik, illetve rendszeresen szerveznek jóga foglakozásokat.

Örömmel látom, hogy egyre nyitottabbá válnak az onkológus kollégák, tapasztalják és értékelik a pszichoonkológia helyét és szerepét a betegséggel való megküzdésben. Hogyan is lehetne máshogy, mikor „egy hajóban evezünk”: a cél a tartós, jó életminőségű túlélés. Ami - még ha a rák továbbra is egy valóban nagyon veszélyes betegség - már megvalósítható.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)