Dadog a gyermekem, forduljunk logopédushoz? - Az orvos válaszol

WEBBeteg
megjelent:

Fiam kb. egy hete egyik napról a másikra elkezdett dadogni. Szeptemberben lesz három éves. Leginkább a mondatok első szavával bajlódik, de előfordul ,hogy mondat közben is elakad. Néha, sajnos elhangzanak itthon kisebb viták, de soha nem előtte, talán érzi a feszültséget?

Forduljunk logopédushoz?

Egy hónapja kb. elmentünk sétálni, hazafele elkezdte, hogy vegyem fel, egy lépést sem lépett.14 kg, cipelnem kellett volna kb. 1,5 km-t, ezért nem vettem fel. Hazáig sírt, kapott a fenekébe kettőt, rászóltam, de ennyi. Vajon csalódott bennem? A fentiek alapján alakult ki nála a dadogás, vagy élettani szakasz, ami majd magától elmúlik?

Kovács Piroska pszichológus válasza

Nem érdemes az okokat keresni, hiszen a dadogás kialakulása ritkán köthető egyetlen félelemkeltő szituációhoz. Inkább a bizonytalan miliő az, aminek negatív hatása befolyásolhatja azt. A gyerekek "antennája" igen éles. Mindent vesz, azt is, amit úgy gondoljuk, hogy nem érzékel, mert alszik...

A leírtak alapján inkább összeadódnak azok a szülői bizonytalanságból adódó tényezők, amiket említ. Úgy gondolom, hogy első lépésben Önöknek kellene szakemberrel átbeszélni sok mindent, ami a mindennapi életben problémaként felmerül, mert nem biztos, hogy a legjobb megoldást választják. Például egy nagyobbacska gyerek is gyakran "cipelteti" magát, ami teljesen természetes. Ez nemcsak a fáradtságról szól, hanem a védelemről, a megnyugtatás igényéről, a testi kontaktusról. Ezért visz magával sok szülő könnyű vázú babakocsit, amibe beleültetheti, és könnyen viheti az elfáradt gyermekét miután ölbe vette, megdajkálta és megnyugtatta.

Szóval érdemes szakembert felkeresniük. Első lépésben talán pszichológust, akinek segítségével átbeszélhetik a kritikus szituációkat, változtatásokat, és remény szerint elháríthatják a gyerek számára szorongást keltő akadályokat. Néhány hónap alatt elválik, hogy a tünet átmeneti vagy tartós. Csak ez után érdemes a gyereket is bevonni egy terápiás folyamatba.

(WEBBeteg)

Cikkajánló

Dadogás
A beszédzavarok egyik leggyakrabban jelentkező formája a dadogás, melyre jellemző egyes hangok, szótagok, szavak akaratlan ismételgetése, hangok elnyújtott ejtése, illetve a beszéd folyamatosságának váratlan megszakadása.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Bujdosó Balázs

Bujdosó Balázs

Igazságügyi pszichológus, igazságügyi gyógypedagógus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest