Paranoia és a paranoid kórképek

A paranoid viselkedés enyhe formái még a normál személyiség részének tekinthetők, de gyakran betegség tünete, vagy önálló betegség a pszichiátrián belül. Üldözési mániának fordítása nem teljesen fedi a valóságot.

Amikor diagnózisnak minősítünk valamit, az egyik határvonal, hogy a probléma befolyásolja-e jelentősebb módon a beteg életét valamilyen fontosabb területen. A kóros és normál között nem éles a határ, sőt adott személynél is hullámzás figyelhető meg. Betegséggé minősülés a jelenség tünetein, súlyosságán, időtartamán és a körülményeken is múlik.

Mit jelent a paranoiditás?

A hétköznapi életben használják a paranoiditást, „parázást” mindenféle túlzott aggódásra, például tartós munkahelyi félelmekre (a főnököm, tanárom biztosan pikkel rám, a kollégáim ki akarnak csinálni, stb.), de az összeesküvés-elméletek hívőire is, akikkel internetes fórumokon is gyakran találkozhatunk.

A paranoiditás legenyhébb formáit akár egészséges gyanakvásnak is nevezheti a köznyelv. Negatív, aggódó, elméleteket gyártó, zárkózott egyéneket paranoid karakter megnevezéssel illethetünk, de ez még a normál tartomány egy variációja lehet, noha gyakran nem könnyű együttélni velük.

A pszichiátria tárgykörébe tartozó paranoiditás irreális, súlyos szorongással járó félelmi állapot, mely egészen a pszichózisnak nevezett idegösszeomlásig súlyosbodhat, téveszmék akár kiterjedt rendszerével. A szorongásos tünetek mellett hangulati, depressziós jegyek színezhetik a képet. A stresszes szituációk, élethelyzeti nehézségek a paranoid tüneteket jellemzően rontják.

A tévgondolatok sokfélék lehetnek

A paranoid gondolatok közül az üldöztetéses (követik, beszélnek róla a háta mögött, lehallgatják, stb.), a testi betegségekre, vallásra, szexualitásra, párkapcsolatra (féltékenység) vonatkozó variációk a leggyakoribbak. A betegek általában maguk sem értik, miért ők az (általuk képzelt) események célpontjai, de a dolgok valótlanságáról gyakorlatilag meggyőzhetetlenek. Orvoshoz nem szívesen fordulnak, a gyógyszerekkel szemben gyakran kóros mértékű ellenérzéseik vannak, és tulajdonképpen, ha nagyon próbáljuk őket rábeszélni valamire, akkor könnyen a „rosszak oldalán” találhatjuk magunkat a beteg világlátásában. A téveszméik érintésére gyakran reagálnak indulattal, akár dühkitöréssel. Sajnos a paranoid betegek kezelése a rossz együttműködésük miatt gyakran nem egyszerű feladat.

A diagnózis felállítása

Nemcsak a kezelést, de már magát a diagnózis felállítását is nehezíti, hogy a betegek a gyanakvó, bezárkózó világlátásukkal a valós tüneteikről sem szívesen beszélnek, a problémát tagadják, bagatellizálják, vagy próbálják racionális megvilágításba helyezve szépíteni. Gyakran a hozzátartozók információi segítenek felállítani a helyes diagnózist, sőt sokszor a beteg tüneteitől szenvedő család az, aki az orvoshoz jutást sürgeti, akár a beteg ellenállásával szemben is.

A diagnózis felállításához ki kell zárni szervi betegségeket (pl. agyi daganatok), főként fiataloknál a droghasználat lehetőségét, vagy a rendszeres alkoholfogyasztást is. Az (időskori) szellemi leépülésekhez is gyakran társulhat sajnos téveszmék megjelenése, nem túl kedvező terápiás kilátásokkal.

Néhány paranoid kórkép

Paranoid személyiségzavar: bizalmatlan, gyanakvó, jellemzően mindenben ellene irányuló ártó szándékot feltételező személy. Haragtartó, makacs, kis dolgokat sem bocsát meg. Ez a világlátás meghatározza, idővel egyre tovább torzítja személyiségét. A beteg teljesítménye romlik, az egyre több indulat és agresszió megmérgezi társas kapcsolatait, izolálódik, de ebből nem tanul, gyakran öntelt, a segítő kritikát is csak támadásnak látja. A stresszes helyzeteket rosszul kezeli, időnként akár pszichotikus mélységig romolhat az állapot. Nem ritka a paranoid személyek kitartó igazságkeresése, gyakran írnak feljelentéseket, leveleznek hatóságokkal különféle valós (de eltúlzott) vagy éppen valótlan ügyekben, keresve az igazukat. A személyiségzavarok körébe tartozó és egyéb krónikus, állapotszerű esetekben sajnos a gyógyszerektől kevesebb hatás remélhető, de gyógyszeres kezelés és pszichoterápiás módszerek kombinált alkalmazásával érhetők el eredmények.

Paranoia: nem túl gyakori diagnózis, szintén inkább krónikus, állapotszerű kórkép. A tipikus beteg középkorú vagy idősebb. Az ilyen személy jól alkalmazkodik, munkahelyen jól teljesíthet, szociálisan jól működik, de a háttérben akár részletesen kidolgozott téveszmerendszerek dolgoznak benne, melyet azonban tud leplezni, addig, amíg a beszélgetés a konkrét problémakörre nem terelődik. Ekkor viszont akár robbanásszerű indulatokat mutathat. A téveszméi bizonyos logikus vonásokat is tartalmazhatnak, vagy pl. valós részleteket téves, torz következtetésekkel köt össze, és gondol tovább. Az ilyen személy tartósan jól teljesíthet látszólag, és nem kerül orvoshoz, de gyakran csak akkor, ha a közvetlen család beletörődően hallgat.

Paranoid skizofrénia: téveszmékkel, hallucinációkkal, pszichotikus állapotokkal, kórházi kezelésekkel, jobb és rosszabb állapotokkal, összességében leépüléssel járó hosszú lefolyású betegség, a skizofréniák egyik formája. A pozitív tünetek mellett negatív tünetek is kísérhetik, mint pl. érzelmi elsivárosodás, kiüresedés. A paranoid szkizofrén betegek téveszméi lehetnek összerendezettek, de bizarr, kaotikusak is, viszont ezek a beteg magatartását, reakcióit nagymértékben befolyásolják. Rendszeres gyógyszerszedést, szakorvossal kapcsolattartást, időnként kórházi kezeléseket igényel. A paranoid téveszmékre és a hallucinációkra példák: a beteg állítja, hogy a lakásban kamerákat lát elhelyezve (látási hallucináció), itt is itt van a sarokban egy, mutat fel a rendelőben az egyik üres sarokba. Majd téveszmeként a magyarázat hozzá: a volt munkahelyi főnöke „küld rá embereket”, hogy tönkretegyék, és a kamerákat is azok helyezik el mindenhol. Az sem ritka, hogy a beteg panaszkodik erős (műszaki okkal amúgy nem magyarázható) gázszagra a lakásban (hallucináció mint észlelészavar), amihez téveszmeként társuló elmélete, hogy pl. a szomszédja vezeti be a gázt egy csövön, mert meg akarja szerezni a lakását.

Mit lehet tenni?

A beteg együttműködési hajlandósága korlátozott, gyakran hiányzik. A téveszmék valótlanságáról nem győzhető meg, tehát hosszas vitába kár bonyolódni vele, csak a bizalom maradékát veszthetjük el. De ugyanilyen hiba lenne a beteg állításait elfogadni, és tévgondolataihoz asszisztálni. Az ilyen betegek gyanakvóak, a figyelmük az apró jelekre kihegyezett, a velük való kommunikáció során hitelesnek és következetesnek kell lenni. A magam részéről jelzem a betegnek, hogy állapotát kórosnak és terápiát igénylőnek látom, ám tényként elfogadom azt is, hogy ő valóban azt hiszi, hogy mondjuk a lakásában valaki kamerákat helyezett el, és nem kezdek a beteggel ezen vitát, inkább érdeklődést mutatva kérdezem egy darabig a részletekről.

A részletekbe egy ponton túl nincs értelme belemélyedni, a probléma jellegét és mélységét látva lehet terápiás lehetőségekben gondolkozni. Annak nincs igazán terápiás jelentősége, hogy a beteget a CIA, a KGB, vagy éppen galaktikus űrlények akarják szerinte elrabolni.

Kezelési lehetőségek

A nyugtalanságot, rossz alvásminőséget általában hajlandóak a betegek elfogadni problémának, ezen a nyomon indulva lehet megpróbálni valamilyen gyógyszeres terápiába bevonni a beteget, ha diagnózisa és a tünetek ezt indokolják. Kifejezetten súlyos, pszichotikus szintű állapot esetén kórházi kezelést kell javasolni, szélsőséges esetben akár a beteg akarata és beleegyezése ellenére is, ahol gyógyszeres terápia indítandó.

Gyógyszeres terápiaként alapvetően úgynevezett antipszichotikumokat adunk, ezek napi rendszerességgel, hosszabb távon szedendők. Súlyos esetekben ezeknek és a kórházi felvételnek nem igazán van alternatívája. Sokféle gyógyszer közül lehet választani, néha időigényes a legjobb kombináció megtalálása, ez mind a beteg, mind a család, mind a kezelő személyzet részéről kitartást és türelmet igényel, sajnos a beteg részéről néha éppen ebből van a legkevesebb sajnos.

Bizonyos esetekben pár hetente ismétlendő, hosszú hatású, úgynevezett depot-injekciók is szóba jöhetnek, ez kiválthatja valamennyire a napi szinten szedendő tablettákhoz kellő együttműködést. Epizódokban jelentkező állapotrosszabbodásokkal járó folyamat esetén két epizód között is érdemes a gyógyszerelést megelőző, a kiújulást késleltető céllal folytatni. Ilyen típusú gyógyszerek csakis szakorvosi javaslatokat követve szedhetők.

A tünetek függvényében a terápia egyénileg kiegészíthető szorongásoldó szerekkel, alvászavar esetén altatókkal. Depressziós tünetek egyidejű fennállása esetén antidepresszívumok is kiegészíthetik a terápiát, de ezzel óvatosnak kell lenni, mert kedvezőtlen esetben a tévtartalmakban romlással járhat.

A pszichoterápia lehet támogató jellegű, részben segítve a gyógyszeres terápia fenntartását és a beteg követését, de dinamikus és kognitív módszerekkel célzott egyéni pszichoterápia is megkísérelhető. Ilyen terápiák enyhébb esetekben, együttműködésre hajlandó, valamennyi problémabelátással rendelkező betegek esetén lehetnek eredményesek.

Tovább A személyiségzavarokról részletesen

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter