A pszichiátriai betegségek gyógykezelésének eredményessége

Számos nemzetközi szervezet emelte fel a szavát, amikor a 140 éves Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet 2007-ben bezárták. Akkor mintegy kilencszáz dolgozót és majdnem ennyi fekvő beteget eresztettek szélnek a döntéshozók. A mára romos egykori elmegyógyintézetből kikerült pszichiátriai betegek többsége hajléktalanná vált, öngyilkos lett, bűncselekményeket követtek el és börtönbe kerültek.

Nem jobb a helyzet hazánkban most sem, mert a mintegy 130 ezer gondozásban lévő pszichiátriai betegre nagyon kevés szakorvos jut, de az intézményi keretek között történő gyógykezelésük sem stabil. Kevés a számukra fenntartott kórházi ágy, és a körülmények sem mindenhol megfelelőek a gondozásukhoz. A pszichiáterek pedig sajnos nagy számban külföldön praktizálnak, vagy hazai magánrendelőjükben. Azokat, akik titkolják súlyos állapotukat, vagy nem is tekintik magukat betegnek, azaz látensen élnek, megbecsülni sem lehet, milyen módon élik túl egyik napot a másik után. Arról nem is szólva, hogy a kezeletlen pszichiátriai beteg olykor ön-, és közveszélyes lehet akár fényes nappal is.

Egyre több a depressziós ember

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már évekkel ezelőtt azt állította, hogy 2030-ra a depresszió lesz a legnagyobb egészségügyi probléma a világon, így hazánkban is. Magyarországon az OEP mintegy 420 pszichiátriai kórkép kezelésére használt gyógyszert támogat. Az antidepresszánsokból, és az ehhez hasonló gyógyszerekből 11 millió doboz fogy el, ezek támogatására az egészségbiztosító közel 30 milliárd forintot fordít – tudtuk meg dr. Romhányi Zoltán egyetemi tanár pszichiátertől, aki hozzátette: a depresszió, vagy annak következtében kialakuló testi betegségek miatt esnek ki a legtöbben a munkából. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a rokkantság tíz leggyakoribb oka között nyolc pszichiátriai betegség szerepel. A Magyar Pszichiátriai Társaság korábbi felmérése szerint: hazánkban a depresszió a tartós munkaképesség csökkenés harmadik leggyakoribb oka.

A WHO felmérése szerint világszerte 350 millió ember szenved depressziótól, hazánkban a regisztrált betegek száma több mint 700 ezer, azonban nem mindenki áll gyógyszeres kezelés alatt. Ennek nem az az oka, hogy szükségtelen lenne a páciensek kezelése, csupán arról van szó, hogy a társadalombiztosító által finanszírozott rendelőkbe sokan nem szívesen mennek, vagy nem is tudják, hogy a betegségükkel kihez kell elsőként fordulni. Másrészt a tehetősebbek inkább a magán orvosi kezelést választják, mert szégyellik betegségüket, vagy nem akarnak a hivatalosan regisztráltak között láthatóvá válni.

A mentális zavarok gazdasági „időzített bombát” is jelentenek

Amiről a beteg nem tehet, és nem is kényszeríthető arra, hogy elesett állapotában álljon helyt a munka világában. Azt pedig az ítélkezők sem tudják előre, hogy a szerintük „úri betegség” mikor éri el a saját stresszes, túlhajszolt, esetleges traumákkal terhelt életüket - zárta gondolatát dr. Romhányi Zoltán egyetemi tanár, pszichiáter.

Megoszlanak a vélemények arról is, hogy a pszichiátriai betegségek gyógykezelésére alkalmazott pirulák csupán a gyógyszergyártó cégek üzleti lehetősége, vagy a betegek bizonyos százaléka képes lenne gyógyszerek nélkül, öngyógyító, természetes terápiákkal talpra állni, amiben pszichológusok, különféle lélekerősítő tréningek javíthatnak.

Óvatosan kell bánni a gyógyszerek adagolásával

Dr. Nagy Annamária pszichiáter ekként vélekedik a pszichiátriai betegségek gyógykezeléséről, a gyógyszerek szerepéről, és a gyógyszerfüggőség elkerüléséről, a nyugtatók, a kedélyjavítók, az antidepresszánsok, az altatók esetében.

Tudnunk kell, hogy a pszichózisoknak, a pszichiátriai betegségeknek változó arca van, ahogyan azt a Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. vándorgyűlésén zászlajára is tűzte. A szorongáscsökkentők, az altatók szerepe a betegek gyógykezelésében nem ok nélküli, alapos orvosi kontroll, és mérlegelés után választunk a páciens számára betegségétől függően. Nem mindenkinek válik be az első, olykor a második, harmadik készítmény sem. Semmiképpen nem engedhetjük el a beteg kezét, nem hagyhatjuk magára, de óvatosan kell bánni a gyógyszerek adagolásával. Milliók szedik ezeket a készítményeket, pedig a valódi megoldás a probléma gyökerének megtalálása és feldolgozása lenne, vagyis a pszichoterápiát nem lenne szabad mellőzni, kihagyni a gyógyítási folyamatból.

A pszichiátriai kezelésekre többségükben mégis azok a páciensek járnak, akiknek betegsége gyógyszeres kezelés nélkül kontrollálhatatlan, és rontja az életminőségüket. Mások pedig épp azt mondják, mélyponton voltak, depresszióban, szorongásos-pánikban, különböző függőbetegségben szenvednek, csakhogy a nem megfelelő gyógyszer szedése letompítja, „alvójáróvá” teszi a betegeket.

Ezzel összefüggésben említettem, hogy mindenképpen közölni kell a szakorvossal, ha a meghatározott időn belül nem javulást, hanem „mélyebb zuhanást” tapasztal a páciens. Akkor nem megfelelő számára a választott pirulák együttese. Vannak azonban, akik már az elején feladják, és vissza sem mennek a pszichiáterükhöz. Ez beláthatatlan következményekkel járhat. A magasabb intellektussal rendelkezők akár magánrendelésre mennek, akár a társadalombiztosító által támogatott állami szakrendelésre, nem mulasztják el sem a kontrollt, sem megvallani, ha a pirula hatástalan, vagy gátolja őket a munkavégzésben. Utóbbi esetről akkor beszélünk természetesen, ha a páciens képes munkáját ellátni mentális betegsége, tünetei mellett.

A szorongásgátlóknál, hangulatjavítóknál a hozzászokás veszélye is kialakulhat?

A nyugtatók, altatók többsége évtizedek óta ismert és használt készítmények, melyeket a pszichiáterek jó esetben megfontolt indokkal, és adagban írnak fel betegüknek. A benzodiazepinek a stresszes, túlhajszolt, munkanélküliséggel, megélhetési gondokkal küszködők, a szorongó, a deprimált pánikbetegségben, idegkimerülésben szenvedők számára igazi mentsvár. Csakhogy a gyógyszerfüggőség nagyon könnyen és rövid idő alatt kialakul ezek szedése során. Több felmérés igazolja, hogy az 1980-as évektől ezeket a gyógyszereket hosszú ideig szedő páciensek azt tapasztalták, hogy a hozzászokás miatt a szerek veszítenek a hatékonyságukból, így növelni kell a napi adagot a kiegyensúlyozottabb állapot érdekében. Ha viszont csökkentik a napi adag bevételét, akkor a vérben csökken a gyógyszer szintje, és szinte azonnal jelentkeznek a megvonási tünetek.

Ez egy ördögi kör, amiből mintha nem lenne kiút. Az orvosok, a neurológusok, egyes kardiológusok is azt mondják, inkább a mértékkel bevett nyugtatót javasolják, mint a kíméletlen stressz, szorongás, pánik, depresszió más szerveket is megbetegítő következményét.

Ennek van létjogosultsága, és inkább a pszichiátriai betegség gyógyszerrel és pszichoterápiával, beszélgetéssel való kezelése, mint egy infarktus, agyvérzés vagy állandó szédülés, és különféle veszélyt hordozó testi tünetek, melyek betegséggé fajulhatnak. Ha például valakinek a pénztelenség okozza a napi túlzott stresszt, illetve az álmatlanságot, majd napközben fejfájást, egyensúlyzavart, dekoncentráltságot, akkor azt mondom, enyhítse a szorongást az orvos által felírt pirulával. Gondoljuk csak el, milyen érzés úgy élni, családfenntartónak lenni, hogy a minimális keresetből, még ha kiegészítő munkát is vállalnak a rászorulók, még sem tudnak egyenesbe jönni. Ez nem az ő hibájuk, ha tisztességesen élnek, dolgoznak, gyermeket nevelnek, sárga csekkeket fizetnek, de hó közepén kiürül a kassza. Ez manapság társadalmi jelenség. Ha pedig tartós a rossz alvás, minimális az éjszakai pihenés, előbb-utóbb az enyhe altatók felé fordulnak a betegek. Főként, ha genetikailag is hajlamosabbak a deprimáltságra, a szorongásra, vagy ha valamilyen pszichiátriai betegségben szenvednek. Ezt orvosolni kell. Mentőövet adni a fuldoklónak. Sajnos a citromfű tea, a langyos tej mézzel, a macskagyökér pirula egy bizonyos stresszszint felett semmit nem ér.

Egy enyhe, 20 szemes kiszerelésű altatónak az árát a közelmúltban kétezer forint felé emelték. Ez is egy csapda. Két doboznyi pirula kiváltására szüksége van a páciensnek, és az máris közelit az ötezer forinthoz. Ha ezzel kívánják a felsőbb irányítók leszoktatni a gyógyszerfüggőségről az embereket, nem a legjobb módszert választják. Ráadásul ez nem is támogatott készítmény. Nos, ebben az esetben vajon mit tegyen az amúgy is kevés pénzből élő ember?

Gondolom, még nagyobb káoszt idéz elő a mentális betegségben szenvedők között, ha átmenet nélkül vonják meg speciális gyógyszereiket, amit gyakorta maguk tesznek meg az orvos tudta nélkül?

Ez így igaz. A kutatások azt is igazolják, hogy akik nem képesek a megszokott pszichiátriai gyógyszerüket kiváltani vagy a család elvárása miatti megfelelési kényszerből elkerülik a pszichiáterüket, azok hajlamosak rászokni az alkoholfogyasztásra. Kompenzálnak. Rászokni, vagy épp visszaszokni, ami a mértéktelenségbe torkollhat, és az alkoholbetegség állapotát idézi elő, amely a májat, hasnyálmirigyet, vesét, gyomrot, a nyálkahártyát visszafordíthatatlanul károsíthatja. A zavartságról, az alkoholbetegség függővé válásáról nem is beszélve. Az alkoholbetegek egyébként következetesen tagadják, hogy alkoholfüggők, személyes sértésnek veszik, ha ezzel szembesítik őket.

Mi a megoldás a gyógyszer- vagy épp az alkoholfüggőség elkerülése érdekében?

Az alkoholbetegek esetében vannak olyan gyógyszerek, tapaszok, a bőr alá beépíthető pirulák, melyek mellett tilos inni, mert halálos kimenetelű is lehet ez a negatív hatás. Sokan inkább a gyógyszert hagyják el, vagy kikaparják a bőrük alól a pirulát, de nem tudnak leszokni, megválni az alkoholfüggőségtől. A pszichiátriai gyógyszerek túlzott fogyasztása, ami a mértéktelenséget jelenti, csak intézeti kezeléssel gyógyítható. Kemény menet a betegnek, és az orvosnak is. A csekélyebb mennyiségű nyugtatók, feszültségoldók, kedélyjavítók, antidepresszánsok elhagyása sem történhet egyik napról a másikra. Csakis orvosi konzultáció és kontroll mellett lehet a tabletták adagját csökkenteni, és más, nem gyógyszeres kezelést választani a kínzó elvonási tünetek miatt. Vagyis nem érdemes a pszichiátert hosszú távon arra rávenni, hogy emelje a nyugtató vagy az altató dózisát, mert ha meg is teszi a beteg érdekében, később a sok is kevés lesz, mert rövidebb idő alatt beszedik a pirulákat a páciensek, mint ahogyan azok elegendőek lennének a következő kontrollig. Ilyenkor következik az agyalás, hogy honnan szerezzék be a hiányzó mennyiséget. Így hát nem ajánlatos a szakorvos előírását önkényesen átalakítani. Az elvonás során muszáj, hogy a gyógyszerfüggőségtől „szabaduló” beteg mellett támogatók, lelki segítők legyenek.

Bővebben Gyógyszerfüggőség - Egy alábecsült veszély

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró