Az egyedülálló szülők bátran érezzék magukat hősöknek

Amikor gyerekek voltunk, azt hittük, a világ legtermészetesebb helyzete, hogy édesanyánk reggeltől estig dolgozik, munka után két nagy szatyorral baktat a negyedik emeletre, megfőzi a vacsorát, elmosogat, rendet tesz, vasal, a leckét is kikérdezi, és a frizurája, a külleme is mindig ápolt. Sőt, azt is elnézte, hogy apánk egyre gyakrabban kimaradozott vagy alkoholos állapotban tért haza, netán titkos viszonyt folytatott, míg őt naponta porig alázta, hozzánk pedig parányi türelme sem volt.

Ugyanezt fordított helyzetben is el tudjuk képzelni, manapság minden rácsodálkozás nélkül. A mai világ mintha azt sugallná: „Ne ess pánikba, egy vagy a sok közül, bármikor lecserélhető vagy!” Ezt fokozottan érzik az egyedülálló szülők, akik vélhetően nem arról álmodoztak a házasságkötésük idején, hogy a párjuk egy napon kisétál az életükből és odébbáll. Távol a volt feleségtől vagy férjtől, és sajnos távol az elhagyott gyermekétől.

Az egyedülálló szülők, ha megkérdezik őket, arra panaszkodnak, hogy másodrangú szülőként tekintenek rájuk a hétköznapokban, akiket biztos okkal hagytak el, akik kevéssé módosak, és megannyi problémájuk van önmagukkal és a világgal. Egyszóval nehéz esetek gyerekestől, mindenestől. Nehezebben találnak társra, igaz, sokkal óvatosabbak és zárkózottabbak, mint a válásuk előtt. A munkahelyekre még mindig hosszas mérlegelés után választják a gyermekét egyedül nevelő nőt vagy férfit, a független vagy családos pályázókkal szemben. Ha nagyobb a csemete, és nem fenyeget már a táppénz veszélye, máris nagyobb az esélyük, csakhogy azok az anyák vagy apák, akik mára egymaguk felnevelték egy, kettő vagy három gyermeküket – különösebb támogatás nélkül –, már közel vannak az ötvenedik évükhöz vagy túl is azon, így korosodó álláskeresőnek számítanak, akik bármikor megbetegedhetnek. Ördögi kör. Élni és túlélni viszont muszáj, önmagukért is, és a gyermekeikért is.

Dr. Kertész Katalin szakpszichológussal az egyszülős létről beszélgettünk, mely ma Magyarországon közel 400 ezer szülőt érint, akiknek kilencven százaléka nő. Az elmúlt negyven évben viszont megduplázódott a csemetéjüket anya nélkül nevelő apukák aránya hazánkban. Legalább 70 ezer édesapa maradt mára egyedül egy vagy több gyermekével, mert a volt párja valaki mást választott.

- Azt szoktam mondani a pácienseimnek, hogy az év minden áldott napján érezzék magukat valódi hősnek, mert mindaz, amit egy egyedülálló anyának vagy apának reggeltől estig és éjjel is, az év minden napján el kell végeznie, az bizony nem egyemberes feladat. Nem is értem, hogy miért nem illeti meg őket sokkal kiemeltebb anyagi támogatás hazánkban, mint amiben részük van. Ha a távollévő vagy már mással élő szülő fizeti a gyerektartást, az a gyermek menzáját és egy szakkört fedez, jobb esetben egy pár közepes minőségű cipőt – sorolja a szakember. Vannak persze kivételes esetek, amikor a külön útra tért fél jómódú, és nem teheti meg, hogy ne fizessen normálisnak tekinthető tartásdíjat, és ne vigye olykor külföldi nyaralásra a gyermekét. Ők vannak kevesebben. Így a gyermekével magára maradt szülő nem csupán anyagilag van nehéz helyzetben, és kényszerül pluszmunkákat vállalni, de a gyermeke testi, lelki fejlődéséről is a legnagyobb szeretettel, türelemmel kell gondoskodnia. A gyermek számára a biztonságérzet és a feltétel nélküli szeretet a legalapvetőbb igény. Minden más erre épül és ezután következik.

- A gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, különösen a nőknek, nagyon nehéz olyan társat találni, aki gyermekestől fogadja el őket, az új helyzetet, az új szokásokat, történéseket. Fokozza a próbatételt, ha a férfinak is van gyermeke.

- Jellemzően egyre több a társ nélkül élő, gyermekét egyedül nevelő nő, mert a férfiak zűrösnek, nyűgösnek találják, ha gyermekes anyával hozza össze őket a sors. Vannak, akik nem is vesznek tudomást a csemetéről, de elvárják, hogy a párjuk akkor álljon a rendelkezésükre, amikor számukra a legmegfelelőbb. Sőt, számos olyan esettel találkozom, amikor a láthatás idején időnként a férfi barátnője foglalkozik az ő gyermekével is, mert apuka focizni vagy sörözni ment. A nők tűrőképességén múlik, hogy meddig viselik az újabb kiszolgáltatottságot és mellőzöttséget. Nem beszélve arról, hogy hosszú távon azt egy tiszta lelkű anya – vagy apa – sem viseli el, hogy a frissen szövődött kapcsolatában a saját gyermeke vagy gyermekei háttérbe szoruljanak. Aki mégis elfogadja ezt az állapotot, előbb-utóbb újra a játszma fogságába kerül.

- Miért vállalják mégis a nők a válásuk után a keserűségeket, frusztrációkat tartogató kapcsolatot?

- Vannak, akik úgy gondolják, hogy még így is jobb, mint egyedül. A férfiak egy része ilyen esetekben, főként, ha szorosabbra fordul a kapcsolat, anyagilag is „beszáll” a családi kasszába. Ez nem mellékes, de nagy veszélyeket rejthet, mert tovább fokozza a nő alárendelt, kiszolgáltatott helyzetét. Vélhetően ez azért fordulhat elő, mert ők erre szocializálódtak, ezt látták otthon, hogy a nőnek tűrnie kell. Másrészt az anyagi ellehetetlenülés minden egyszülős anyát sújt, ha nincs mögöttük szülői támogatás vagy egyéb segítséget nyújtó személy támogatása. A bölcsebb nők nem ugranak fejest egy új kapcsolatba, előbb az ismerkedésre összpontosítanak, s ha megbíznak a férfiban, akkor a gyermeküknek is bemutatják. Fordított szituációban, a gyermeküket egyedül nevelő apák egyszerre keresnek társat, pótmamát, aki a háztartásvezetésben, a gyermek nevelésében is segítségére lehet, enyhíti a terheit, s nem utolsósorban kielégíti a testi vágyait is. Szerencsések azok, akik egymást kiegészítve, őszintén, kölcsönös vonzalommal alkotnak új párt, ahol a gyermekük sincs háttérbe szorítva. S a harmadik férfi- vagy nőtípus az, aki mindent megígér, túlfűtöttek az érzései, szinte teátrálisan viselkedik, csakhogy a kívánt nő, illetve férfi kegyeit elnyerje, de hosszú távú kapcsolatra, netán családegyesítésre nem vállalkozik, és az életéből a gyermeket is kizárja. Tiszavirág életűek az ilyen kapcsolatok.

- Mi a tapasztalat, hogy az egyedül maradt szülők hol, miként tudnak ismerkedni, van-e egyáltalán erre lehetőségük, az elvárásuknak megfelelő partnert megtalálni?

- Egyetlen nő vagy férfi sem járkál táblával a nyakában, hogy: ”Tessék rám figyelni, tessék szeretni, mert független vagyok, és egyedül nevelem a gyerekemet!” Nagyon nehéz társra, párra találni, sajnos erre igen ritkán alkalmasak a társkereső oldalak. Annak ellenére, hogy olyan részletességgel történik a kapcsolattartás, az élménybeszámoló, a flörtölés, majd az intim beszélgetés, ami megadja annak az illúzióját, hogy egymás mellett csevegnek a partnerek. Aztán jön a szomorú valóság, amikor váratlanul eltűnik az addig kedves személy az oldalról, vagy letiltja a hitegetett nőt vagy férfit, és továbbevez egy másik választotthoz. Vannak, akiknek sikerül a virtuális társkeresés, de a legtöbben az ott megélt becsapások, hazugságok miatt csalódnak és zárkóznak be hosszú évekre. A visszavonulás másik oka, hogy nincs idejük az egyedülálló szülőknek a másik örökös elvárásához igazodni a napi teendőik mellett. További frusztrációt okoz, ha az önismerettel, az önmagukról alkotott képpel baj van, vagyis nincsenek kibékülve magukkal, mert túl soványnak, túl molettnek látják magukat. Egyszóval nem hasonlítanak a retusált címlap lányokra.

- Vagyis a netes ismerkedés zsákbamacska szinte mindenki számára?

- Nem lehet sarkosan fogalmazni, és ezt az állítást kőbe vésni, de valóban sokakban felmerül a kérdés, hogy tényleg az életem leendő párjával chatelgetek-e? Rábízhatom magamat, a gyermekemet, a jövőnket? Sok kérdés merül fel, főként addig, amíg személyesen nem találkoznak a levelezgetés után. Idáig persze kevesen jutnak el. Sajnos azt sem mondhatom, hogy a férfiak ravaszabbak, mint a nők, mert ez fordított esetben is igaz, innen a bizalomvesztés, a kiábrándultság. Ez elsősorban a 35-55 éves korosztályt érinti. A fiatalabb nőket az idősebb, kapuzárási pániktól félő férfiak keresik leginkább, az idősebb nőkre előszeretettel „buknak” a fiatalabb férfiak. Fogódzója viszont nincs a kiszolgáltatott nőnek. Ha elég erős, és nem akar megalázkodni néhány kellemes óráért, elutasítja a sokkal fiatalabb férfi közeledését.

Valami nagyon nincs rendben a bennünket körülvevő világunkban az értékrenddel, ráadásul a játszmák olyan természetesek, mint a levegővétel. Ellenpéldák is vannak szerencsére. Receptre nem lehet felírni a sikeres párválasztást vagy találkozást. Ezzel együtt vagy makacsul ragaszkodnak az emberek a mindenáron való boldogság illúziójához, vagy falakat építenek maguk köré. Mindenesetre, amíg nem válik visszafordíthatatlanná a csalódás, az emberek mindent megtesznek azért, hogy boldogok lehessenek, kergetik és keresik a boldogság kékmadarát, vágyódnak a szeretetre, az ölelésre, a gyöngédségre, amit boldogan viszonoznának, ha lenne rá módjuk, alkalmuk. Gyakorta marad a mintha boldog lennék, mintha engem is megtalálna a megérdemelt nyugodt, szeretetteljes élet. S mivel ez ritka alkalom, az egyedülálló szülők a gyermekükre vetítik ki minden szeretetüket, féltésüket, odaadásukat, ajnározásukat, ragaszkodásukat.

Tovább Nagy Anna: Az egyedülálló szülőkre irányulhatna végre a világ figyelme

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Kertész Katalin, szakpszichológus