A nárcisztikusok az önbecsülésükkel állnak harcban
frissítve:
Mindannyian találkozunk a környezetünkben olyan emberekkel, akik vagy nem tudják magukról, vagy nem hirdetik, hogy nárcisztikus személyiségzavarban szenvednek. Nem is gondolnánk, hogy az ilyen típusú emberek mennyire változó képet mutatnak magukról.
| A téma cikkei |
| 2/1 A nárcisztikusok az önbecsülésükkel állnak harcban |
Úgy tűnhet, hogy léteznek számukra fontos, szeretett személyek is, csakhogy az ő feladatuk nem más, mint az önimádó sérült személyiségének, önbecsülésének táplálása. A mások túlzott idealizálása, elismerése, és manipulálása, ami a nárcisztikusokat jellemezheti, de ez megtévesztő, nem valós érzés, mivel ebben az esetben is a kiszemeltektől várják, hogy nagyszerűségükben megerősítsék őket, így az önimádók látszatra a jóságos, a segítőkész emberek megtestesítői lehetnek a külvilág számára. Az eltitkolt betegséget az érintettek akkor élik meg drámaian, ha a siker, a csodálat, a „taps”, az elismerés, a hódolat elmarad. Ilyenkor összeomlanak, de továbbra is arra törekszenek, hogy a környezetük se ezt, sem pedig az empátia teljes hiányát ne érzékelhesse.
A nárcisztikus sérülés ugyanis olyan koragyermekkori traumákat, sérelmeket, mellőzöttséget életre hívó sebesülések gyűjtőneve, amely a betegek zsigereibe ivódva, mélyrehatóan alakítja a belső érzéseiket, élményeiket, önértékelésüket, gondolataikat, az önmagukhoz és másokhoz való viszonyulásukat felnőttkorban. Jellemző tulajdonságuknak egyike, hogy önbecsülésük változó vetületeit nem képesek összetartani, így az önértékelésüket sem tudják kiegyensúlyozottan szabályozni.
| A nárcisztikus személyiségzavar jellemzői |
| A kóros nárcizmusnak számtalan fokozata van, ezért a gyógyulás lehetséges esélyei is különbözőek, változóak. Vannak olyan kivételes betegek, akik az évek múlásával érzékelik magukban a problémát, és szabadulnának szinte minden vonástól, ami az önimádó énjüket táplálja. A felismerés pontos oka nem meghatározható, de gyakorta egy nem várt élethelyzet, életmódváltás idézi elő a kiegyensúlyozottságra törekvést vagy ezt a szándékot. A másik végletet azok a betegek alkotják, akik soha, senkivel nem képesek valódi bizalmi viszonyt kialakítani, nem tudnak hinni és megbízni senkiben, ezért akik azt gondolják magukról, hogy az ilyen főnök kegyeibe fogadta és értékeli őket, készüljenek fel arra is, hogy a másik „fronton” máris ráállított egy-két kollégát, hogy kontrollálják a gyanútlan, kitüntetett személy megbízhatóságát. Vannak, akik teljesítik ezt a feladatot, a besúgó szerepét, mert vagy tartanak a vezetőjüktől, vagy ők is a kiváltságosok közé akarnak tartozni. Érdekes helyzet, ha egy zseniális sebészről mondjuk azt, hogy nárcisztikus. Egyszerre két célja van. Sikeres, jó nevű sebész legyen, ezért a hivatását igyekszik tökéletesen, legjobb tudása szerint végezni. Így megkapja az elismerést a páciensektől, és a szakterületén is elismert lesz a kollégái előtt. Ezekből a vonásokból nem derül ki, hogy empatikus-e vagy sem. Ez akkor derülhet ki, ha a betege visszatér hozzá, mert a sebészi beavatkozás nem volt teljesen eredményes. Az egészséges személyiségű orvos a megoldást keresi, az azonnali segítségnyújtást. A nárcisztikus empátiáját elnyomja a szégyenérzete, mely abból adódik, hogy nem tudta a páciense maximális elismerését elnyerni. |
- Az önimádat és a látens önbecsülés hiánya közt vívódó személyiségű zavaros emberek belső lelkivilágát, lényét szélsőséges énközpontúság, nagyzolás, önmaguk dicsőítésének kivívása, érdemeik hangoztatása jellemzi elsősorban – kezdi a kórkép magyarázatát dr. Oláh László pszichiáter főorvos, s hozzáteszi: – Ezzel egy időben az üresség, az unalom érzete is jellemzi őket, így mindig találniuk kell valamilyen tevékenységet, amivel magasra emelhetik különösnek feltüntetett személyiségüket. Érdekes az a megfigyelés, hogy paradox módon függnek a családtól, de kirázza a hideg őket, ha függőségi viszonyba kerülnek valakivel, vagy el kell köteleződniük. Ügyesen ki tudnak csúszni az ilyen szituációkból, mivel abban sokszor nincs pompa, önmaguk állandó „trónra emelésének” esélye. Ezt kifejezhetik fölényesen is, cinikus viselkedéssel, és azzal a puszta ténnyel, hogy fel kell nézni rájuk, mert ők jobbak, sikeresebbek, különlegesebbek, mint más. A valóság azonban egy kisebbrendűségi érzést eltitkoló, sérült, komoly személyiségtorzulással küszködő embert takar.
- Érdekes orvosi kihívás lehet ezt megfejteni, mert olyan, mintha kettős személyiségük lenne az ilyen betegeknek.
- Ezt semmiképpen nem értelmezhetjük úgy, mint a tudathasadásos elmezavart, ez a személyiség betegsége, ami nagyon ritkán gyógyítható, vagy csak hosszas, kitartó, következetes terápiával érhető el némi eredmény. A nárcisztikusok többsége alapvetően titkolja azt, ami az önimádatát fenntartja, igazából pedig irigyek, féltékenyek, senkit nem helyeznek maguk elé, mert náluk senki nem lehet jobb, rátermettebb egy feladatra, az emberekkel való helyes bánásmód megtalálására. A valóságban mégis, egyetlen megítélő mondattal, pletykálkodással, akár egy tollvonással nagyon könnyen leértékelnek, nevetségessé tesznek bárkit a környezetükben. Azt is megengedik maguknak, hogy ha valaki, akár a saját édesanyjuk vagy testvérük, nem szolgálják az elvárásaikat, nem a játékszabályaik szerint cselekszenek, akkor hátat fordítanak nekik, s csöppnyi bűntudatot sem éreznek emiatt. Nem véletlen, hogy ezt a betegséget felnőttkortól lehet diagnosztizálni, ami valóban nehéz feladat a szakember számára is. Gyakorta előfordul, hogy a trükközés miatt csak hónapok múltán válik egyértelművé, hogy nem csupán depresszióról, szorongásról, függőségi vagy öngyilkossági hajlamról, esetleg ezek keverékéről van szó, hanem a nárcisztikus személyiségzavarról, ami komoly torzulás, sokáig a pszichiátert is megtévesztheti.
- Milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kezdjünk el gyanakodni, ha a környezetünkben vagy a családban hasonló típusú emberrel vagyunk kapcsolatban?
- A tünetek egyik csoportjában a nárcisztikus ember – akiknek kétharmada férfi – nagyszerűnek, kivételesnek és jóságosnak fantáziálja és mutatja magát. Jellemzője, hogy sikerre, kimagasló karrier elérésére törekszik, próbál vonzó, megnyerő lenni, de valójában nem nagy hódító, mert legbelül picinyke az önbecsülése, az önmagáról alkotott énképe. A teátrális, nagyszerű „előadásából” bármi kizökkentheti, ami számára nem elfogadható, nem illik a tökéletesnek vélt megítélésébe, így ilyenkor dekompenzálódik. Ugyancsak ismérv lehet, hogy többnek, jobbnak, kiváltságosnak érzik magukat másoknál, így szeretnek olyan kiemelt helyzetben, szerepben tetszelegni, ami a többség számára nem adatott meg. Bármennyire együttérzőnek mutatkoznak, alkalmatlanok empátiát érezni mások iránt, így hajlamosak is a környezetükben lévőket szinte mosolyogva vagy elbűvölően kihasználni, kizsákmányolni, s a legváratlanabb pillanatban cserbenhagyni. Játszanak és játszmáznak, ami szinte alapvető az életükben.
- Miért teszik ezt, ha épp az önbecsülés hiányától szenvednek?
- Épp azért, hogy mások energiájából töltekezzenek, mert szenvednek az elfojtott, rejtett bizonytalanságtól, megfelelési kényszertől. Éppen az a betegség egyik megfoghatatlan szála, hogy minden váratlan és drasztikus cselekedetük ellenére, amit kifinomult módon tesznek, vágyódnak a biztonságot adó kötődésre és szeretnének az üresség érzésétől, a felszínességtől megszabadulni. Az a nárcisztikus, aki másféle személyiségzavartól, egyéb pszichiátriai betegségtől nem szenved, olykor képes érzelmi fellángolásokra, ami hihetőnek is tűnik, de tartós érzelmekre, empatikus viselkedésre nem képes. Az önimádata arra ösztönzi, hogy pompásnak, hatalmasnak, senkihez nem hasonlíthatónak tűnjön.
- Miként lehet a diagnózist felállítani a nárcisztikus személyekről?
- Korábban említettem, hogy ezt csak felnőttkorban lehet megállapítani, de gyakorta a szakembereknek is fejtörést okoz ez a kérdés. Ezek az emberek nagyon stabilak szociálisan, intelligens a viselkedésük, főként akkor, ha magasabb iskolai végzettségük van, vezető beosztásba kerülnek, vagy a művészetek rajongói, netán alkotói. A diagnózist akkor könnyebb felállítani, ha az egyéb személyiségjegyek mellett nem marad látens az öntelt, sikerre vágyó, domináns viselkedés. Egyébként sokan közülük be is vallják, hogy nagyon elégedettek magukkal, élvezik az irányítást, például a főnök szerepét, tetszik az, amit elértek a pozíciójukban, ezért kivételesnek érzik magukat, de örökösen szükségük van mások elismerésére. Hitük szerint mindenki felett állnak, élvezik, ha rajtuk múlik mások sorsa, tévedni is csak nekik lehet, így bocsánatot sem kérnek, képtelenek a tévedéseiket beismerni.
- Ez jócskán beteges viselkedés, és elviselni sem lehet könnyű.
- Komoly, nehezen viselhető személyiségzavar, ezért tekintjük többek között betegségnek a nárcisztikus személyiségzavart, ami azért is kezelhető nehezen, mivel sokan fel sem ismerik, hogy segítségre szorulnak. A segítség kérése nem is egyeztethető össze a nárcisztikus személyiségével. Sokan akkor fordulnak orvoshoz, amikor az önbecsülésük forrása kiszárad, s nincsenek meg azok a feltételek és személyek, akik a kiváltságosnak vélt szerepüket naponta megerősítenék. Ilyen helyzet lehet egy szakítás, munkahely vagy vezetői szerep elvesztése, a kitűzött cél el nem érése, azaz egy csúfos bukás. Vannak, akik a szakítást olyan mély sérelemként élik meg, amit képtelenek elfogadni, belebetegszenek, mivel ez nem illik az ő nagyszerűségükhöz, s ekkor fordulnak előbb pszichológushoz, majd pszichiáter folytatja a kezelést. Számos olyan férfival találkoztam, akik a válás utáni években is a volt párjuknak akartak bizonyítani, aki akkor már régen férjhez ment, gyermekeket szült. A nárcisztikust ez nem érdekli. Bebizonyítja a régen elveszített kedvesnek, hogy kiváló és elismert munkaerő, jól halad a ranglétrán, sőt, beáll a közszereplők sorába, boldog, ha a fotóját viszontlátja valahol, valamelyik újságban, közösségi oldalon, amit mások is szemügyre vehetnek. Ezzel még inkább felhívhatja magára a figyelmet, de ha valaki elmulasztotta volna megcsodálni a róla szóló hírt, ügyesen elhinti a környezetében a jeles eseményt önmagáról. Meg van győződve arról, hogy pompája ettől még erősebb lesz, és nemcsak a kollégái, de az exe is felfigyel a ragyogó karrierre, és mélységesen szenvedni fog attól, hogy annak idején elhagyta őt, a csodálatra méltó embert, és mást választott – zárta gondolatát Dr. Oláh László pszichiáter főorvos.
| Miként lehet megmenteni a nárcisztikus személyeket? |
| A nárcisztikus személyeknél visszatérő probléma a szorongás, amit bizonyos teljesítmények során élnek meg. Attól félnek, hogy a róluk kialakult csodálatos, erős, okos, intelligens kép csorbul, ha hibáznak vagy tévednek, netán nem bírnak a túlvállalásban kiegyensúlyozottan helytállni. A legnagyobb félelmük, hogy az istenített kép, amit kialakítottak magukról, összedől, és lehull a lepel, kiderül az igazság. Tipikus jellemzőjük, hogy a testi, lelki, fizikai kizsákmányolásuk miatt olyannyira óhajtják a bizonyítást mások előtt - miközben picinyke „egérkék” a lelkük legmélyén -, hogy a sebezhetetlenség képét mutatják magukról. Előfordul, hogy nem mindenki nárcisztikus személyiség, hiába látszik annak, míg az, aki nem tűnik esetleg annak, mégis az. Közel kell lenni hozzájuk, hogy felismerjük a betegségüket. Ha valaki például másokat előszeretettel diagnosztizál, kritizál, ő viszont örökké áldozat marad, érdemes gyanakodnunk. Miként lehet megmenteni a nárcisztikus személyeket? Úgy, ha a szüleik gyermekkorukban kellő figyelmet, időt, igaz szeretetet adnak nekik a tárgyiasult játékok helyett. A szülőknek egyébként is alapvető küldetésük a gyermekük testi-lelki-értelmi fejlődésének kiegyensúlyozott biztosítása, a velük való foglalkozás, a törődés, a csodálat, a szeretet, az empátia, a gyöngédség, a megértő viselkedés egyensúlyban tartása. Mindezek mellett a következetes, elfogadó és helyes nevelés úgy, hogy a gyermek ne nélkülözze az állandóságot, a biztonságot, a szeretetet. Akivel szemben sok ígéretet nem tartottak be a szülei, nem fog bízni másokban már kisiskolás-, majd serdülő- és felnőttkorában sem. |
Tovább A személyiségzavarban szenvedők jellemzői
Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Dr. Oláh László, pszichiáter főorvos
Köszönet Dr. Bánki György pszichiáternek az együttműködéséért, aki „A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról”című mű szerzője.
