Miért jelenik meg a volt párunk az új életünkben?

Valamilyen módon szinte mindenkinek van legalább egy exe - volt párja -, aki időnként vagy rendszeresen felbukkan az életében. Akarva, akaratlan, esetleg csupán a békesség és egyezség jegyében a közös gyerek miatt.

Mindenki életében más és más az ok. Bármi legyen az indok, azt az új kapcsolat új nő vagy férfi „szereplőjének”, az új feleségnek vagy férjnek nem mindenkor könnyű elfogadni. Olykor csak tudomásul kell venni. Jellem és megbeszélés kérdése, miként lehet elfogadhatóvá tenni az „ex” közelségét, jelenlétét. Ha pedig nem őszinte a kommunikálás, és az egyik fél az ex árnyékában kényszerül élni, ugyancsak érdemes végiggondolni, mi végre van együtt, egy fedél alatt azzal, aki még visszatekint múltbeli életére.

Ha személyesen nem éltünk át hasonlót, bizonyára legalább egy olyan személyt, párt ismerünk, aki hasonló élethelyzetet már megtapasztalt.

Beszélhetünk házasságról, tartós együttélésről, majd a kapcsolat felbomlásáról, az nem vitatható, hogy az „exünkkel” megélt évek alatt számos berögzülésre, jó és rossz szokásra, negatív és pozitív élményre bőséggel szert tettünk. Azt nem minden esetben állíthatjuk, hogy tanultunk is a hibákból.

Ha okultunk a rendezetlenül maradt játszmákból, elhallgatásokból, megaláztatásokból, vitákból, megcsalásokból – ami tanulságként, a személyiségünktől függően képes lehet a javunkat szolgálni –, akkor egy idő után rendezett önbecsüléssel, szorongások nélkül tekinthetünk az új utunk, életünk elé. Ez nem egyszerű, és nem is könnyű „munka”, mert következetesnek maradni mindvégig, és elengedni a sérelmeket, a veszteségeket, a múltbeli kellemetlen tapasztalatokat, vagyis végleg letenni a „visszapillantó tükröt”, sok erőt és hitet kíván napról napra.

- Ha a korábbi kapcsolatunkat nem tudatosan zártuk le, hanem a volt párunk óhajára beleegyeztünk a válásba, a „jobb a békesség” megfontolással, bizonyos szokásokat, berögzült párkapcsolati mintákat továbbviszünk az új életünkbe is. Ez csöppet sem szerencsés, ha akadályozza a majdan létrejövő új kapcsolat megélését. Feltéve, ha képesek vagyunk egyáltalán újra nyitni, mással párkapcsolatot kialakítani. Nem mindenkinek sikerül, ha a válás okozta trauma nagyobb, mint az új élet utáni vágy – sorolja Kiss Kornélia szakpszichológus. – Ha ugyanis egy párkapcsolat nincs tudatosan lezárva, nincs minden lényegi kérdés tisztázva a volt társsal, abban az esetben, önhibánkon kívül, akaratlanul is, de ragaszkodhatunk a múlt közösen megélt élményeihez. Hajlamosak vagyunk megszépíteni a múlt emlékeit. Sokan akkor is, ha bántalmazó kapcsolattól szabadultak meg. Illúziókban ringatózunk, felmentjük az egyébként szorongó életet okozó volt társunkat, máskor a sérelmeinket, veszteségeinket emlegetjük, mert nem zártuk le felnőtt módjára a kapcsolatot.

- A párok kisebb része békésen képes elválni, a többség keserűséggel vagy haraggal, de szép számmal vannak olyanok, akik szóba sem állnak egymással a válás után. Az utóbbiak a gyűlölködők, akik ha van közös gyermek, képesek őt is, a” bűnösnek” kikiáltott szülő ellen fordítani. Gyakorta ok nélkül, de könyörtelenül, fortélyos manipulációkkal. Mások viszont tartják egymással a kapcsolatot.

- Ha nem történt családon belüli erőszak, gyerekek testi, lelki büntetése, verése, életük megkeserítése például az anya vagy az apa kicsapongásai, káros szenvedélyei miatt, akkor az egyik szülőnek tisztességtelen elszakítania a közös gyermeket a másiktól. Erre léteznek megfelelő jogszabályok, de gyakorta olyan agymosáson esnek át ezek a csemeték, ami a felnőtt számára is döbbenetes. Sajnos gyakorta előfordul, hogy az apa, vélhetően bosszúból - mert a párja kilépett a házasságból a beteges féltékenykedés, agresszív viselkedése miatt -, tárgyiasult szeretettel, sok-sok hazug történettel az édesanyáról, örökre elszakítja egymástól az anyát és gyermekeit. Szerencsére, nem minden váláskor ilyen óriási a közös gyerek vesztesége.

Azt szoktam mondani a pácienseimnek: képzeljék azt, hogy a párkapcsolatuk egy barátságosan, otthonosan berendezett szoba. Amikor viszont lezárul a házasság vagy az együttélés, muszáj a szobából elvinni azt, ami a mienk, de az exünkre emlékeztető képeket, tárgyakat ne akarjuk titokban a bőröndünkbe tenni. Távozáskor pedig kilincsre kell bezárni az ajtót. Ha elhagytuk ezt az immár réginek nevezhető otthonunkat, a szobát, nem kell visszatekintgetni, és semmiképpen nem szabad résnyire nyitva hagyni a szobaajtót. Ami ott megtörtént velünk korábbi életszakaszunkban, az a múlt, annak vége. A gyászmunka elvégzése után, ha szükség van erre, ne tápláljunk reményeket, ne mozgassunk meg minden követ, hogy újra beléphessünk a régi szobánkba, ahol a volt párunk reményeink szerint tárt karokkal vár. Nem vár. Mindketten ismerik az összes kijátszott lapot, a játszmák és a vádaskodások, a klisék hosszú sorát. Ha nem tudták együtt megoldani, elrendezni ezeket az alap problémákat, amíg egy fedél alatt éltek, miért hiszi bárki, hogy szakítás után, egy nem létező varázslattal, minden a helyére kerül, mint a mesében. Nagyon kevés esetben találkoztam olyan párokkal, akik a válásuk után képesek voltak elengedni a rossz élményeket, és „tiszta lappal” indítani második esélyt adó viszonyukat. Így indul, de az agy legtöbb esetben tárolja a feldolgozatlan traumákat, vagyis nem felejt.

- Popper Péter egyik zseniális könyve: „Ne menj a romok közé” épp ezt üzeni, mert a romok között a múlt szelleme haldoklik. „Ne égj a saját múltad tüzén!” – vallotta a zseniális pszichológus, író, egyetemi tanár.

- Popper Péter nagyszerűen fogalmazott, amikor arról írt könyvet, hogy miért ne menjünk vissza a romok közé, a rossz kapcsolatba, de a sérelmeket engedjük el, ne vigyük magunkkal, bocsássuk meg őket. Az ex elengedése áldás lehet a reményekkel teli új kapcsolatban, hiszen képtelenség a régi emlékeken gondolkodni, s közben a friss viszonyt szeretettel ápolni.

Popper Péter ebben a könyvében is felhívja a figyelmet arra, hogy ha békében akarunk élni önmagunkkal, ne töprengjünk örökké azon, miként alakíthattuk volna másként a múltat. Felesleges, elmúlt. Engedjük el. Szakítás után nem kell búcsútalálkozót, utolsó közös ebédet, „csak” egy lezáró összebújást, szeretkezést szervezni. A legrosszabb, amit tehetnek az emberek, ha sokáig húzzák a már hivatalosan megtörtént szakítást. Türelem és kitartás szükséges.

Arról nem is szólva, ha időközben olyan szerencsénk van, hogy párra lelünk, ne játsszuk el az új kedves bizalmát. Amikor kialakítunk egy párkapcsolatot, már nem nosztalgiázhatunk a régi szoba emlékei felett. Új szobába, új helyre érkezünk, új társsal, ahol szeretetben és harmóniában szeretnénk élni. Ezért kell bezárni a régi szobaajtót, hogy ne üsse fel a fejét a konfliktus, a féltékenység, a kétség, a rivalizálás esélye.

- Az új kapcsolatban kinyitunk egy új szobaajtót, ahová nem vihetjük a régi emlékeket és sérelmeket. Mi lehet a legfőbb konfliktus forrása ebben a vadonatúj szobában?

- Párkapcsolati konfliktus, veszekedések sora lehet a következménye, ha valamelyik fél még rendszeres kapcsolatot tart a volt párjával. A féltékenység elsősorban a kishitű, önértékelési gondokkal küzdő emberek nyomasztó problémája. Azonban az új pár részéről jogos gondolat lehet, hogy amikor a volt pároddal ápolod a kapcsolatot, akkor még közötök van egymáshoz. Kétségei támadnak, hogy bezártad-e annak a régi házasságnak a szobaajtaját. Netán maradt egy régi emléked, amitől nem tudsz megválni, vagy nem is akarsz? Az új pár azért vállalta a közös jelent és jövőt, mert biztos volt benne, hogy az „ex” már csak egy barát, a gyermeked édesanyja vagy édesapja, de nem több, nem a te részed, nem a tudatalatti vágyad titkos szereplője. Azt érezheti a másik, ha felébred benne a gyanakvás, hogy ő nem elég jó, nem elég kívánatos, nem főz olyan jól, nem ismeri a rezdüléseidet, a hangulatváltozásaidat, vagyis nem ér fel a volt társhoz. Féltékeny lesz, kételyek gyötrik, de ha erős, határozott a személyisége, nem rendez jelenetet, nagyvonalú marad, csakhogy nem felejt és résen lesz mindig.

Ha nem figyelünk eléggé, ellenőrzi a telefonunkat, az üzeneteinket, beleolvas az e-mail levelezésekbe, megnézi a mobiltelefon híváslistáját. Ha pedig épp a jelenlétében hív telefonon az „exed”, olyan dühös és megbántott lesz, hogy kiengesztelni is alig lehet. A végső felháborodást és gyanakvást az váltja ki belőle, ha otthon kikapcsolva vagy némítva tartod a mobilt, és kódok, jelszók halmazát gyártod minden létező informatikai eszközödre. Ez több mint gyanús.

Bár azt mondják, intelligens ember nem vetemedik odáig, hogy a párja üzenetei közt kutasson. Elméletben így van, de ha sok a kétségre okot adó jel, szinte bármely „úrinő” és „úriember” képes az információvadászatra. A nők megérzése egyébként ritkán csal. A férfiak dühből kérnek számon, a férfiúi hiúság megsértése dühíti őket. Nem viselik el a felszarvazást, de ha ők teszik, mindenképpen megértést várnak el.

- Mi történik akkor, ha elsősorban a társtalanság elől menekültek az új kapcsolatba, vélhetően megértik egymást, de számos tekintetben eltérő az életről alkotott véleményük, netán a testi kapcsolathoz való viszonyulásuk, egészen addig, hogy akaratlanul is, mind több konfliktussal néznek szembe épp az eltérő szexuális igény miatt, és az új életbe hozott új szokások, hozzátartozók okán?

- Akik igazán szeretik egymást, meg tudják beszélni a nézeteltéréseket, és az elfogadások módját. Más a helyzet, ha már a sokadik kapcsolatba lépnek a párok, és olyan kiforrott a személyiségük, az életvitelük, amin nem tudnak tartósan változtatni. A mozaikcsaládok esetében adódnak gyereknevelési, elfogadási gondok, vagy ha a párok gyermekei nem kedvelik az új párt és mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék a kapcsolatukat. Jellemzően a szülők nem a csemetéiket hagyják cserben, hanem a párjuknak mondanak inkább búcsút.

Ha együtt maradnak, szerencséjük van, de mindenképpen az „ex” árnyékában kénytelenek élni, ami akkor zavaró, ha tolakodó a volt pár viselkedése és nem ismeri fel a határait. Nyugalom akkor lesz, ha mindketten elkötelezetten vallják, hogy a szép élet reményében kezdték új, közös életüket. Ez viszont bármikor felborulhat, amennyiben bizalomvesztés történik, és az említett testi kapcsolat kiegyensúlyozatlansága miatt valamelyik fél titkos viszonyt kezd mással. Ha megfelelő maradt a férfinak a kapcsolata az ex párjával, akkor ő az első számú jelölt, mert minimális kockázattal jár vele találkozgatni. Valljuk be, az esetek többségében a férfiak szívesen visszatérnek régi párjukhoz, akivel például a szexuális élet kifogástalan volt - ha az volt -, és amit az új társ nem képes nyújtani, megszerzi a régitől.

Vagyis, visszatérnek a régi szobába, ahová már tilos lenne belépni. Ha beengedi az „ex” a volt férjét vagy feleségét, és találkozgatnak, titkos viszonyt folytatnak, az új társ titokban örül, hogy nem kell alacsony libidójával szerelmeskedni, a férfi pedig élvezi a régi viszony által kapott kielégülést. Csakhogy nem akar többet, csak szexet, azt viszont egyre sűrűbben.

- Ha ezt elfogadja a volt társ, akkor vélhetően még ő sem tudta kulcsra zárni a régi, közös szobaajtót. Arról nem is szólva, hogy a testi örömök ellenére meg is alázkodik, hiszen a volt férje lesz a titkos szeretője.

- Ez sok kérdést felvet. Azt bizonyosan, hogy a volt feleség még nem engedte el az ex férjét, és azzal, hogy testileg újra egymásra találtak, reményeket szövöget. Ilyen a női lélek. Esetenként, ha jómódú a volt férj, bizonyos anyagi támogatást is remél az egyébként társtalan nő. A férfiak viszont az új kapcsolatukat nem szokták felcserélni a volt feleségükkel történő újrakezdésre. Az túl sok lelki „munkát” igényelne, ami fárasztja őket. Ráadásul, ha jó módú nő mellett kötöttek ki, eszük ágában sincs azt az anyagi biztonságot feláldozni, amit a régi kapcsolatban már nem kaptak meg. Vannak ilyen férfiak is, akik számítóak, és az anyagi biztonságért még a szerelem nélküli új házasságot is elfogadják, azonosulnak az új szoba berendezésével, de a régit azért meglátogatják, ha zöld utat kapnak és kinyílik az ajtó. Legközelebb akkor mennek, ha az ő igényük, idejük kívánja. A volt társ így újra besétált egykori férje csapdájába és a játszmáiba. Ekkor jut eszébe, talán vele is épp ezt tette, amit az új kedvesével, amikor azt érezte, eltávolodott tőle az akkor vele még egy fedél alatt élő férj.

Az új feleség pedig viseli a sorsát, és amíg a szándéka, a türelme megengedi, eltűri a férje csapongó életét, de a pórázt rövidebbre fogja és figyel.

Tovább A jó házasságok a megbecsülésből és a szeretetből táplálkoznak

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Kiss Kornélia, szakpszichológus