A kapcsolat alakulása az idősödő szülőkkel

Mindenhol arról olvashatunk, hogyan érdemes kommunikálni a gyerekeinkkel, ugyanakkor arról sokkal kevesebbet beszélünk, hogyan kommunikáljunk és viselkedjünk idősödő szüleinkkel. Ez legalább akkora életfeladat, mint a gyerekeink felnevelése.

Szendvicsgeneráció

Az, hogy a társadalom - különösen Európában - egyre inkább elöregedik, köztudott tény. Ennek következtében sokkal több az idős ember, de velük mintha mégis kevesebbet foglalkoznánk. A Magyarországon „Ratkó-gyerekekként” emlegetett korosztály, akik ma meglehetősen sokan vannak, jelenleg nyugdíjas. Éppen ezért nem lehet nem beszélni arról, hogyan alakul egy család élete akkor, amikor a szülők idősebbek lesznek.

A mai fiatalok ráadásul egyre kevesebb gyereket vállalnak, és sokszor azt is később, míg a halálozási mutatók javulnak, azaz az emberek alapvetően tovább élnek. Ez a jelenség egy egészen újfajta terhet ró a mai középkorúakra, mert sokszor egyszerre kell gondoskodniuk saját kisgyerekeikről és egyre jobban idősödő szüleikről, ami igencsak embert próbáló feladat tud lenni.

A külföldön élőknek talán még nehezebb

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy egyre többen élnek külföldön, ami azzal is együtt jár, hogy a szülő vagy szülők így sokszor magukra maradnak. Míg régen ott volt a „falu” és megszokott volt, hogy több generáció él együtt, addig napjainkban mind az idősek, mind a fiatalok sokszor magukra vannak hagyva és nem ritkán egyedül kell megküzdeniük a problémáikkal, pl. rendben tartani a hatalmas kertet, eljutni az orvosi vizsgálatokra vagy éppen felügyeletet találni az éppen otthon lévő beteg gyereknek. Ez a jelenség akkor is előfordul, ha egy országon belül laknak egymástól nagyobb távolságra, de a külföldön élőknél ez mégis fokozottan igaz.

Különösen nehéz az egykék helyzete, mert egy otthon élő testvér azért segíthet megosztani a terheket. Bizonyos esetekben az is előfordul, hogy a szülő kiköltözik a gyerekéhez külföldre. Ám a legtöbben ezt már nem merik bevállalni és nem szívesen hagyják el a megszokott közegüket egy idegen országért, ahol a nyelvet sem beszélik. Nem beszélve arról, hogy a túlzott közelség meg a családon belüli dinamikának nem tesz feltétlen jót, és megnehezíti azt, hogy az egyes szerepek pl. nagyszülő, gyerek kellőképpen elkülönüljenek.

Miért nehéz a kommunikáció az idősekkel?

Egy idősödő ember életében általában több krízis zajlik egyszerre.

A nyugdíjas kor mindenkire máshogy hat. Van, aki nagyon várja, de van, aki egyenesen retteg tőle, hiszen változik a társadalomban betöltött pozíciója, elveszik a napi rutin és gyakran egzisztenciálisan is nehezebb helyzetbe kerül.

Ezzel egy időben a gyerekek már jó esetben kirepültek és saját családot alapítottak. Nem mindig olyan nyitottak a szüleik tanácsaira, illetve a világ is sokat változott, amely változásokkal már a korábbi generációk nehezebben veszik fel a versenyt.

Mindeközben az öregedés természetes velejárója, hogy a test is változik, beleértve az izmok, csontok és az érzékszervek (pl. látás, hallás) romlását és a különböző betegségek megjelenését. Mindezek következménye lehet az elmagányosodás, az egyre gyakoribb lehangoltság és kiszolgáltatottság érzése.

Ebben az életkorban is fontos lenne, hogy az ember képes legyen magát újradefiniálni és új célokat találni, ám a sors fintora, hogy az élet előrehaladtával a személyiség egyre kevésbé rugalmas, azaz egyre kevésbé vagyunk már képesek a változásra, alkalmazkodásra.

A szülő-gyerek kapcsolat alapvetően egy alá-fölé rendelt viszony, ami kiskorban egyértelmű hatalommal ruházza fel a szülőt a gyerek felett és a kölcsönös tisztelet persze később is fennmarad. Ám az idő múlásával ez a „hierarchikus viszony” változhat, hiszen a gyerek is világot lát és olyan dolgokat tapasztal meg, amiket a szülő talán soha. A digitális világban a gyerek már sok mindent „jobban tud”. Ez gyakorlatilag mindegyik generációra igaz, hiszen van, aki e-mailt nem tud küldeni, van, aki pedig a TikTok világát nem ismeri.

A szüleinkkel való kapcsolatot soha nem lehet kihagyni a képletből, nem véletlen téma ez már az első ülésen is a pszichológusnál, hiszen nagyon sok mindenre hatással van a szüleinkkel és felmenőinkkel való kapcsolódás. A kapcsolat minősége nagy részben a szülőn múlik, bár idővel a gyerek is alakít rajta, de az, hogy milyen a szüleinkkel a kötődés, az azért nagyobb részben rajtuk múlik.

Hogyan segíthetünk rajtuk és magunkon is?

Nincs mindenkire érvényes szabály, hogyan érdemes viselkednünk a szüleinkkel idősebb korban, ahogyan arra sem, hogy naponta vagy hetente kell-e beszélnünk velük, vagy muszáj-e mondjuk minden karácsonyt ott tölteni akkor is, ha amúgy mi inkább elutaznánk vagy a párunk családjához mennénk, esetleg szűk családi körben lennénk otthon.

Azzal, hogy saját családunk lesz (de elég egy párkapcsolat vagy lehetünk szinglik is), nem feltétlen tartozunk felelőséggel a szüleinknek. Sok esetben újra kell értelmezni a kapcsolatot, hiszen az nem ugyanolyan, mint amikor gyerekek voltunk és eredendően ők határozták meg a szabályokat. Ennek már mi is aktív részesei és alkotói vagyunk. Ha eredendően jó a kapcsolat, akkor mi magunk is igényelni fogjuk a velük töltött időt és azt, hogy gondoskodhassunk róluk, de nem minden áron és önmagunk feladásával, amit ideális esetben a szülő is belát és elfogad.

Adok is, kapok is

A legszerencsésebb az, ha szülő és gyerek kölcsönösen segíti egymást. Ilyen lehet, ha a nagyszülő vigyáz az unokára, de cserébe a felnőtt gyerek bevásárol vagy lenyírja a füvet a hétvégén. Fontos azonban, hogy ebben is legyen egyfajta mérték. Egy 80 éves nagyszülő például már nem biztos, hogy elbír két egészen pici kisgyerekkel, ahogyan egy felnőtt családos embertől sem feltétlen elvárható, hogy beszálljon egy óriási ház rezsi költségeibe csak azért, mert ő mondjuk képtelen megválni attól az emlékek miatt.

Sokszor áll elő fordított helyzet is, azaz, hogy egy 40 éves gyerek még mindig a szüleivel él, illetve erősen függ az ő anyagi támogatásuktól. Érdemes tehát arra koncentrálni, hogyan segíthetünk egymáson és hogy amit nyújtunk, az valóban segítség-e az adott félnek.

Határhúzás

El kell fogadni, hogy felnőttként már változik a kapcsolatunk a szüleinkkel. A szeretet természetesen örök, de már nem kell „elszenvednünk” azokat a dolgokat, amiket gyerekként, és igenis lehetnek dolgok, amiket már mi szabunk meg.

A határok ideális esetben nem túl merevek és nem is túl lazák, ám lehetőséget adnak a változásra, ha ezt egy adott élethelyzet mondjuk megköveteli. Nem tartozom például a szüleimnek, hogy minden hétvégén náluk ebédeljek, de ha egyikük elesik és egy ideig mondjuk nem képes mozogni, akkor természetes lehet, hogy egy időre odaköltözzek segíteni és onnan dolgozzak.

Segítőháló

Jó, ha van egy segítőháló az idősödő szülők körül, különösen akkor, ha a gyerek távol él vagy az egyik szülő már nem él, esetleg beteg és kiszolgáltatott. Így nem hárul minden feladat és figyelem kizárólag a gyerekre. Előnyben van, akinél nagy a család, és a rokonok be tudnak segíteni a látogatásba, gondoskodásba. De ezek híján nagy kincs lehet egy jó szomszéd, egy kedves barát, egy egyházközösség vagy egy nyugdíjas klub is. Utóbbiak azért is jók, mert akár elfoglaltságot és új értelmet is adhatnak a nyugdíjas korúaknak.

Kapcsolatigény és tevékenységek

Eltérő lehet azonban, hogy ki mennyire „unatkozik” idős korban. Van, aki egészen egyszerűen szenved a nyugdíjas évektől, mert nem tud mit kezdeni az idejével és a munka hiányában keletkezett űrt a gyerekeivel és unokáival akarja betölteni. Ám olyan is van, aki nagyon élvezi a frissen kapott szabadságot, és azt, hogy már nem kell a gyerekeiről gondoskodni. Tele vannak tervekkel, amiket korábban nem tudtak megvalósítani és most eljött az idő. Ezt a helyzetet sokszor a gyerekek kezelik rosszul, akik számítanának a nagyszülői segítségre mondjuk, de a nagyszülők mindig elfoglaltak.

Az mindenesetre nagyon fontos, hogy az idős szülőnek is legyen valami elfoglaltsága. Ha nincs kedve közösségbe járni, akkor vihetünk neki jó könyveket, kaphat egy tabletet vagy motiválhatjuk az olyan tevékenységekre, amiket amúgy is szeret, pl. kertészkedés, sütés-főzés, régi képek szétválogatása, naplóírás (ami majd az utókornak is örökség lesz).

Elfogadás, humor és jövő

Látjuk, hogy az idő múlása mindenki életébe sok változást hoz. Nemcsak a szüleink, de mi magunk és az igényeink is változnak a korral. Nehéz eldönteni, hogy miben legyünk velük megértők, és miben engedjünk. Bár nem kell magunkat feláldozni, de mégis sok empátiára, elfogadásra és humorra lehet szükségünk ezekben az években is.

Ugyan ez a cikk az idősekről szól, de mégis ki kell emelni, mennyire fontos szerepünk van abban, hogy már egészen kiskorban hogyan viselkedünk a gyerekeinkkel, milyen a kötődés és milyen mintát mutatunk nekik. Hiszen ha szülőként „jó munkát végeztünk”, akkor azzal egy kicsit magunknak is megágyaztunk a tekintetben, hogy milyen lesz majd az életünk öreg korunkban.

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus