A fájdalomfüggőség a pszichológus szemével

Sokan éveken, olykor egy életen keresztül tűrik, hogy bántsák őket. Elnyomva, terror alatt élnek a kapcsolatukban. Mi tartja össze ezeket a párkapcsolatokat? A fájdalomfüggőségről részletesen.

Mi tarthat fenn éveken vagy akár egy életen át egy kapcsolatot?

• A legjobb, ha a szeretet, a szerelem, a kölcsönös elfogadás. Egyben ez a legritkább is, sajnos.

• Egymást kiegészítő értékek, érdekek, kompromisszumok, gyakran így mondják: a gyerekek, a vagyon, a vállalkozás.

• Játszmák, avagy az egyik fél viselkedése maga után vonja a másik fél tévedhetetlen válaszreakcióját, amely, ha ez utóbbi negatív töltésű, akkor mindkét fél számára iszonyatos energiákat emészt fel, és boldogtalan, állandó harcokat vívó kapcsolatot eredményez, amelyet ez a játszma tart fenn.

Utóbbi kapcsolat gyakran okoz maradandó sérüléseket, gyakran a testen, de még gyakrabban a lélekben is.

Miért nem lépnek ki a felek a játszmából?

Mert akkor nem az a játszma kötné le az életüket, amelyet immár reflexből űznek. Ha felismernék helyzetüket, küzdeni kellene, nem sopánkodni. Célokat kitűzni és megvalósítani. Megszokják a bántást, a terrort, az agressziót, az uralkodói vagy áldozati szerepkört. Az egyik fél üt, szóval vagy tettel, a másik fél visszavág.

Közben már nem gondolkodnak, automatizmusból működnek, érzéseik elcsökevényesednek, beszűkülnek. Nem küzdenek, a másikat le akarják győzni, büntetésre és önvédelemre, valamint állandó vádaskodásra, sopánkodásra rendezkednek be - tűrésre vagy uralkodásra rendezkednek be.

Ezek igen alacsony szintű, primitív megoldások. Gyakran, szomorú módon, mintakövetőek, vagyis a szülői házból hozottak.

Nincs benne a pakliban a boldogságért, az értékekért, a vágyak megvalósításáért vívott harc. Tunya, lusta, gyáva, megalkuvó élet pazarlódik el.

A megszokott viselkedésforma akár függőséggé válhat

Oly mértékben válhat ez a viselkedésforma az életük részévé, hogy ha mondjuk, az egyik fél meghal, gyakran a másik fél nem tud mihez kezdeni magával, mert hiányozni fog a megszokás, a fájdalom és a szenvedés, vagy a mártíromság érzése.

Kétségtelen, hogy nehéz kilépni, hiszen - mint minden függőség - azt az érzést kelti, hogy a társ nélkül a személy élete értelmetlen, feledleges.

Mindeközben a megküzdés képtelenségéről, az önálló döntés meghozatalától való félelemtől, annak következményeinek fel nem vállalásáról, gyávaságról, lustaságról van szó az esetek többségében.

Ha a társ fizikai és/vagy lelki terrorral tartja félelemben a személyt, akkor szükség van külső támogatásra és segítségre is.

Az áldozat nem csak szenved, tetszeleg is szerepében

Az áldozat szerepe nem csak szenvedés. Van benne kényelem, önsajnálat, és az áldozat szerepében való tetszelgés kétes öröméből is egy jó adag.

Természetesen nem tudatosan, nem felvállaltan, de ha jól átgondoljuk, mégiscsak sok ebben az igazság. Önmagunk sorsáért felnőttként mi magunk vagyunk a felelősek. Döntéseket meghozni senki más nem fog helyettünk.

Ha mi nem vagyunk elég fontosak magunknak, akkor ugyan mért lenne fontos a mi életünk boldogsága bárki másnak?

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Kazimir Ágnes, pszichoterapeuta