Rejtélyes pszichés betegség: a Münchausen-szindróma

Ez az érdekes, nehezen felismerhető betegség a nagy mesehősről, Münchausen báróról kapta a nevét, aki olyan élethűen tudott bármiről mesét szőni, hazudni, hogy mindenkit megtévesztett maga körül.

A Münchausen-kórban szenvedő betegek sem tesznek mást, mint hihető történeteket találnak ki betegségekről, tünetekről, csak hogy az orvosi figyelem középpontjába kerülhessenek.

Fontos elkülöníteni őket a hipochonderektől és a szimulánsoktól.

Az utóbbiak mindig valamilyen előnyt remélnek abból, hogy betegnek tettetik magukat - ez lehet pénzbeli juttatás, munkakerülés, stb. A Münchausen-kórban szenvedőket ilyesmi soha nem motiválja, ők csak az odafigyelésre, gondoskodásra vágynak.

Hipochondernek sem tekinthetjük őket, mert a hipochonder valóban betegnek hiszi magát, szemben a Münchausen-kórban szenvedővel, aki tudja, hogy nem beteg, csak szeretne azzá válni.

A laboreredményeket is meghamisítják

A Münchausen-kórban szenvedők egészen szélsőséges dolgokra képesek céljuk érdekében. Sokszor attól sem riadnak vissza, hogy manipulálják a laboreredményeket vagy a lázmérés eredményét.

Cukrot vagy vért kevernek a vizeletükbe, hogy cukorbetegség vagy vesebaj látszatát keltsék.

Az is előfordul, hogy különböző gyógyszerek szedésével idéznek elő tüneteket. A hiteles alakítás érdekében az öncsonkítástól sem riadnak vissza.

Képesek bőrükön sebeket ejteni, hogy bőrbetegségre panaszkodhassanak, vagy mérget nyelni, hogy kárt tegyenek belső szerveikben.

Az adott betegségből mindig nagyon felkészültek, így tudják, mit kell hallania az orvosnak egy-egy diagnózishoz. Sokszor az átlagosnál jobban ismerik az orvosi szakszavakat is.

A felismerés nem könnyű feladat

Egy idő után a nagyon hosszú kórtörténet, a bajok sokfélesége, a megjárt intézmények sora vagy a sokféle műtéti heg szúrhat szemet valakinek.

Jellemző ugyanis, hogy a betegek újabbnál újabb orvosokat keresnek fel panaszukkal, és attól sem riadnak vissza, hogy műtétet indokló tünetekről panaszkodjanak.

Nemhogy kerülnék, hanem vágyják az operációkat, a kellemetlen és kockázatos beavatkozásokat. Az is jellemző, hogy mindig elégedetlenek a terápiával, jellemzően a kezelés ellenére fennálló panaszokról, vagy éppen a terápia mellett jelentkező újabb tünetekről számolnak be. Hosszú időt töltenek kórházakban, és mindent megtesznek azért, hogy minél később távozzanak onnan.

Másik személy is áldozatul eshet

A Münchausen-kórnak van egy másik megjelenési formája is, amelynek más is áldozatául eshet, ennek specifikus megnevezése Münchausen by proxy. Ilyenkor a beteg személy nem saját magának, hanem egy másik embernek – leggyakrabban anya a gyermekének – okoz tüneteket.

Az ilyen esetekre jellemző, hogy az anyát a környezete mintaszülőnek tartja, aki rendkívüli módon ragaszkodik gyermekéhez.

A beteg környezete nem is sejti, hogy mi zajlik anya és gyermeke között, csak azt látja, hogy az anya rendíthetetlen nyugalommal viseli gyermeke betegségét és az azzal járó problémákat.

Az egészségügyi személyzetnek gyakran az szúr szemet, hogy a gyermek állapota rendszerint az anya jelenlétében, vagy közvetlenül azt követően rosszabbodik. Függetlenül attól, hogy a beteg magának okoz tüneteket vagy mást tesz beteggé, ezek az emberek pszichésen biztosan sérültek.

Gyakran, ha a betegségre fény derül, és a pszichiáter megpróbálja feltárni a háttérben húzódó mozgatórugókat, akkor gyermekkori sérelem, pl. fizikai bántalmazás vagy szexuális erőszak, súlyos gyermekkori betegség, vagy egy hozzátartozó halála, korai elvesztése kerül napvilágra.

Mindenképpen külső segítségre van szükség

Személyiségüket tekintve a Münchausen-kórban szenvedők jellemzően kevés önbizalommal, alacsony önbecsüléssel rendelkeznek. Az is előfordul, hogy az illető betegesen szeretett volna orvossá válni, vagy az egészségügyben dolgozni, és emiatti hiányérzete teljesedik ki a betegségben.

Gyógyulásukhoz mindenképpen külső segítségre van szükség. A kezelésük nem egyszerű, hiszen ezek az emberek éppen a beteg “státuszhoz” ragaszkodnak, nem keresik a gyógyulást. A szakirodalmak azt javasolják, hogy hasznos, ha a kezelő személyzet óvatosan szembesíti a beteget a felismert helyzettel.

Fontos megértetni velük, hogy állapotuk súlyos, és amit tesznek, azzal akár életüket is veszélyeztethetik.

Hosszútávon pszichoterápia, viselkedés terápia, vagy a helyzettől függően családterápia kombinációja hozhat eredményt, amit szükség esetén gyógyszeres kezeléssel, szorongásoldókkal, antidepresszánsokkal egészítenek ki.

A terápia sikeréhez elengedhetetlen a beteg aktív részvétele, a terápiás üléseken való rendszeres megjelenés, az előírás szerinti gyógyszerszedés.

E mellett nagy előrelépést jelenthet a gyógyulás útján, ha a beteg talál egy orvost, akiben képes megbízni, illetve nem marad egyedül, hanem próbál barátokat találni a hétköznapokban.

Tovább Kik ők: pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta?

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos