Már csecsemőkorban vannak jelei az autizmusnak

Medipress
megjelent:

Egy tanulmány szerint az autizmus jelei már egy egyhónapos csecsemőnél is felfedezhetőek, de ezek nem azok az autizmusra jellemző tünetek, mint a szemkontaktus vagy a mosolygás hiánya. Olyan újszülötteket vizsgáltak, akik születésük után a neonatológiai intenzív központba kerültek, és akiknél később autizmust diagnosztizáltak.

Azt vették észre, hogy az autizmussal született babáknak az izomtónusuk rendellenesen működik, és a vizuális információkat eltérően dolgozzák fel, mint a normálisan fejlődő csecsemők. Ezeket a hajszálnyi eltéréseket, amit a szülő talán észre sem vesz, gyakorlott szakemberek figyelték meg a csecsemőkön, mondta el a tanulmány egyik szerzője, Ira Cohen, aki New York állam fejlődési rendellenességeket kutató intézete (New York State Institute for Basic Research in Developmental Disabilities) pszichológiai osztályának vezetője.

Viszont ha a szülőnek kétségei vannak kisbabája normális fejlődésével kapcsolatban, azt ajánljuk, hogy vizsgáltassa meg gyermekét. Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent társadalmi kapcsolatokban és kommunikációs képességben, valamint korlátozott érdeklődésben és viselkedésben nyilvánul meg.

A tanulmány során a kutatók 28 olyan csecsemőt figyeltek meg, aki az intenzív központba kerültek születésük után, és akikről később kiderült, hogy autizmusban szenvednek.

A később autizmussal diagnosztizált babáknál idegrendszeri eltérést találtak

Majd az eredményeiket összevetették 112 egészséges csecsemő adataival. A csecsemők fejlődését és viselkedését a babák 1 hónapos, 4 hónapos, majd időszakosan, egészen kétéves korukig vizsgálták.

Egyhónapos korban, azoknál a babáknál, akiknél később autizmust diagnosztizáltak, tartós idegrendszeri rendellenességeket találtak.

40 százalékuknál figyeltek meg rendellenességet abban, ahogy vizuálisan követték a tárgyakat, míg a normálisan fejlődő csecsemők csak 10,5 százalékánál fedeztek fel hasonlót.

Azon csecsemők felénél, akikről később kiderült, hogy autisták, figyeltek meg rendellenes izomtónust, ami túl ernyedt, vagy túl merev kézmozgásban mutatkozott.

Autizmus - Tudta?

Az autizmus ún. pervazív, átható fejlődési zavar. Ez azt jelenti, hogy a károsodás az élet minden területét érinti. Elsősorban az idegrendszer azon funkciói károsodnak, melyek a kommunikációért, társas kapcsolatokért felelősek. Az esetek kétharmadában mentális retardáció (szellemi visszamaradottság) is társul a kórképhez, de ennek mértéke a kommunikáció nehézsége miatt többnyire nehezen megítélhető. Átlagos intellektus mellett egyes képességek - például a memória, a számolási képesség - kiugróan fejlettek is lehetnek. Autizmus - a bezárt világ

Az egészségesen fejlődő babák csak 22 százalékánál volt ez megfigyelhető. A csecsemők négyhónapos korában a kutatók azt találták, hogy a később autizmust diagnosztizált csecsemőknek több vizuális stimulációra volt szükségük, mint az egészséges babáknak. A kutatók különböző sebességgel felvillanó fényeket mutattak monitoron a csecsemőknek, és megmérték, hogy a babák milyen hosszan figyelik ezeket.

Cohen arról számolt be, hogy ez a kísérlet alátámasztotta azt, amit később diagnosztizáltak a gyerekeknél. Az autista gyermekek ugyanis szeretnek hosszú időn keresztül mozgó alakzatokat figyelni. A hét- és tízhónapos korú autista csecsemőknél azt találták, hogy gondolkodásuk, és motorikus képességeik elmaradtak az egészséges csecsemőkétől. 13 hónapos kortól pedig már jelentős szakadék volt az később autistának diagnosztizált és az egészséges gyerekek fejlődése között.

Általában koraszülött csecsemőket vizsgáltak

Cohen elmondta, fontos, hogy minél korábban felismerjék az autizmust, mert így a kezelését is hamarabb el tudják kezdeni, ami a gyermek fejlődésére jótékony hatással van. A legjobb eredmények akkor érhetőek el, ha a gyermek kétéves korára elkezdik a speciális fejlesztést. A kutatók viszont kihangsúlyozzák, hogy a tanulmányban intenzív osztályon kezelt babákat vizsgálták, ahol általában koraszülött, vagy valamilyen betegséggel született csecsemőket ápolnak. További vizsgálatok szükségesek, hogy megtudják, hogy az időre, és egészségesen született autista gyermekeknél is hasonló tünetek fedezhetőek-e fel újszülött korukban.

Az Egyesült Államokban minden 110 gyerekből 1 autista, tudjuk meg a tanulmányból. Ezen idegrendszeri rendellenesség előfordulása az 1980-as évektől ugrott meg jelentősen.

Egy korábbi kutatás szerint azoknál a gyerekeknél, akik koraszülöttek voltak, vagy nagyon kis súllyal születtek, nagyobb valószínűséggel alakult ki autizmus. Ennek ellenére a legtöbb autizmusban szenvedő gyermek nem volt koraszülött, magyarázza Dr. Rebecca Landa, a baltimorei Kennedy Krieger Intézet autizmust kutató központjának igazgatója.

Dr. Landa felhívja a figyelmet arra, hogy a korábban neonatális intenzív osztályon ápolt babáknál fokozottan oda kell figyelni az izomtónusok vizsgálatára. Tehát a csecsemőknél nem a szemkontaktus hiánya, vagy az arckifejezés lehet intő jel az autizmusra. A tanulmány a Pediatrics folyóirat szeptemberi számában fog megjelenni.

Nem késő elkezdeni

A gyógypedagógiai segítség soha nincs túl későn, még felnőtt autistáknál is meglepően jó eredményeket lehet elérni!
Az autizmus kezelési lehetőségeiről

Medipress

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
Tóth Réka gyógytornász-fizioterapeuta, manuálterapeuta
Budai Tüdőközpont - Dr. Hidvégi Edit, tüdőgyógyász, gyermektüdőgyógyász
Budai Allergiaközpont - Dr. Hidvégi Edit, Dr. Polgár Marianne
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Bujdosó Balázs

Bujdosó Balázs

Igazságügyi pszichológus, igazságügyi gyógypedagógus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest