Mi okozza a savproblémákat? A gyomorégés okai
Régen azt gondoltuk, hogy a gyomorégés, a felső hasi diszkomfortérzés, vagy a korai teltségérzés hátterében sok vagy kevés gyomorsavtermelés áll. Ez az elképzelés mára már megdőlt.
Savtúltermelés és savhiány
Korábban a gyomorégést a savtúltermelésnek tulajdonították. Történtek mérések, mely során gyomorszonda segítségével próbálták meghatározni az éhgyomri savtartalom, - illetve savtermelést indukáló anyagok adását követően - a maximális savképződés mértékét. Ezek a vizsgálatok rendkívül nehezen értékelhetőek voltak, és ugyanazon betegben ismételve eltérő eredményeket adtak, ami alkalmazhatóságukat alapvetően megkérdőjelezte.
Ma már tudjuk, hogy a sav ugyan egy agresszív tényező, de nem önmagában a mennyisége számít, hanem az, hogy a gyomorban, nyelőcsőben jelen lévő természetes védelem (védekező mechanizmusok) és a károsító hatású anyagok egyensúlya megbomlik-e.
A gyomorsav hiánya önmagában nem okoz panaszt. Vészes vérszegénységben a gyomornyálkahártya autoimmun eredetű sorvadása következik be, mely miatt a vérképzéshez szükséges B12-vitamin nem szívódik fel, és ami egyúttal a gyomor savtermelésének teljes kiesésével jár. Ezeknek a betegeknek nem szokott gyomorpanaszuk lenni, ha igen, akkor nem a savhiánnyal van összefüggésben.
Gyomortartalom a nyelőcsőben - Reflux
A gyomorégésként ismert szegycsont mögötti égő fájdalmat általában a gyomortartalomnak a nyelőcsőbe való bejutása, a nyelőcső alsó szakaszának nyálkahártya irritációja okozza. Ezt ma reflux betegségnek hívjuk.
Ennek lényege, hogy a gyomorszáj, mely normálisan zárva van, gyakrabban nyit a szükségesnél. Az emberek egy részében a tisztító mechanizmusok kompenzálni tudják. Ilyenek a bőséges lúgos kémhatású nyál, mely semlegesíti, lemossa a nyelőcsőbe jutott savat, a nyelőcső perisztaltikus mozgása, mely szintén gyorsítja a gyomortartalom távozását.
De védelmet jelent a nyelőcső hámjának nyáktermelése is. Ha az agresszív hatások erősebbek, (pl. gyakori tartós savvisszaáramlás), megjelenik a tünet, súlyosabb esetben a nyelőcső nyálkahártyájának felmaródása, fekélye.
A reflux okai |
Nyálkahártya sérülés - Gyomorfekély
Származhat a felső hasi égő fájdalom a gyomorból is. Itt is arról van szó, hogy a nyálkahártyát védő mechanizmusok nem tudják kompenzálni a sav és az emésztőenzim hatását. Ez az alapja a fekélyképződésnek, a gyomorfekély vagy nyombélfekély kialakulásának.
Legtöbb esetben inkább a védelmi vonal gyengülése az ok, és nem a savtermelés változása. A nyálkahártya védelmét gyengíti a gyomorban élő Helicobacter pylori nevű baktérium, vagy bizonyos gyógyszerek is (pl. a gyakran használt gyulladáscsökkentők).
A gyomorrák |
Azokban a családokban, ahol fordult már elő gyomorrák, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzése javasolható, egyébként a megfelelő életmód segít megelőzni a betegség kialakulását. A gyomorrák tünetei és rizikófaktorai |
Egyéb kórképek
Fokozott savtermelés egyértelmű kóroki szerepét tulajdonképpen csak egy betegségben sikerült bizonyítani, az a Zollinger-Ellison-szindróma, ahol egy hormontermelő daganat kontrollálatlan savtermelést provokál. Ezekben a betegekben is fekélyképződést észlelünk, általában többet, szokatlan helyen, mélyen a nyombél távolabbi szakaszaiban is. Ezek a fekélyek makacsak, savcsökkentő terápiára kevéssé jól reagálnak, szerencsére ritka kórforma.
Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a „savas panaszok”-hoz hasonló tünetek jelentkezhetnek reflux, gyomor- vagy nyombélfekély nélkül is. Ebben az esetben a tüneteket valószínűleg az emésztőrendszer beidegzése és a központi idegrendszer összehangoltságának hiánya magyarázza. Úgy is mondhatjuk, kicsit leegyszerűsítve, hogy a tünet nem az adott szervben, hanem a „fej”-ben, vagyis a központi érzékelés során keletkezik.
Savtermelés csökkentés, nyálkahártya védelem
Az esetek többségében a panaszokért a védekező mechanizmusok gyengülése a felelős, ennek gyógyszeres korrekciójára azonban alig van lehetőség. Ezért a kezelés során a savközömbösítők, és a savtermelés csökkentő gyógyszerek révén igyekszünk helyreállítani a megbillent egyensúlyt. Talán ez az oka annak, hogy a mindennapokban ma is „savproblémák”-ról beszélünk. A nyálkahártya védelmét támogatják a bevonó szerek, de ezek önmagukban csak egészen enyhe esetekben hatékonyak.
A betegség kimenetele az alapproblémától függ. A reflux a betegek legnagyobb részében jóindulatú betegség, de néhány százalékban súlyos szövődmény (nyelőcsőfekély vagy rák) is kialakulhat, ha nem szed a beteg rendszeresen savcsökkentő gyógyszert. Szerencsére a többségnek elegendő csak időszakosan, panaszok esetén szedni a szert. Erről a gasztroenterológussal célszerű konzultálni.
Fekélybetegség kezelése során meg kell próbálni kiiktatni az előidéző faktort. Ha Helicobacter pylori fertőzés áll fent, ki kell irtani, ha gyógyszer okozta, meg kell próbálni elhagyni azt. Ezekben az esetekben a beteg csak átmenetileg szorul kezelésre, és a fekély nagy valószínűséggel nem tér vissza.
Sokat tehet magáért a beteg életmódváltással is. Az alkohol fogyasztás elhagyása javítja a reflux betegség tüneteit és a fekély gyógyulási rátáját. Hasonlóan javulás várható a kávé és dohányzás elhagyásától, és a túlsúly csökkentésétől.
Folytatás Ég a gyomra? Táplálkozási tippek gyomorégés ellen
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus