Kevesebb szénhidrát mint új refluxterápia?

szerző: Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

A reflux előfordulása hazánkban is évről évre növekvő tendenciát mutat. A becslések alapján a népesség közel egyharmada legalább havonta tapasztalja a kínzó tüneteket, amelyek a gyomortartalom nyelőcsőbe történő visszafolyásával magyarázhatók. Amennyiben ez a savas visszafolyás nagy mennyiségű és gyakran jelentkezik, akkor már gastrooesophagealis refluxbetegségről (angol rövidítése: GERD) beszélhetünk.

A két legjellemzőbb tünet, amivel a betegek orvoshoz fordulnak a gyomorégés (a felhasi részen, étkezés után jelentkező égető érzés) illetve az úgynevezett regurgitáció (fizikai erőkifejtésre, lehajláskor, illetve lefekvéskor a gyomortartalom passzív visszafolyása a szájba).

Csökkentett szénhidrátbevitel

Egy nemrégiben készült amerikai kutatás a refluxbetegség új terápiás lehetőségét fedezte fel. A kutatásba bevont betegek kevesebb egyszerű cukrot (fehér kenyeret, illetve a cukrászsüteményt) fogyasztottak, melynek eredményeképpen gyomorégésük és egyéb refluxos tüneteik jelentősen mérséklődtek. Ez volt az első tanulmány, amely a szénhidrátbevitel és a reflux lehetséges összefüggéseit elemezte. Ugyanakkor, a teljes cukorelhagyás nem szükséges és nem eredményesebb, mint ha csak korlátozzák annak fogyasztását.

A szénhidrátokat nem szabad egy kalap alá venni, fontos tudni a különbséget az egyes típusok között. Az egyszerű cukrok szinte kizárólag szénhidrátból állnak, elenyésző mennyiségű a rost-, a vitamin- és ásványi anyag tartalmuk, emiatt a vércukor gyors emelkedését okozzák. A feldolgozott ételek, édességek, cukros üdítők tartoznak ide.

Érdekelheti Mit kell tudni a glikémiás indexről?

Az összetett szénhidrátok bővelkednek egyéb hasznos tápanyagokban, így a vércukor lassabb emelkedését okozzák. A bennük levő magas rosttartalom továbbá az emésztést is támogatja. Összetett szénhidrátot tartalmaznak a keményítő tartalmú zöldségek, a hüvelyesek, a teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerek.

Miért segít a szénhidrátbevitel csökkentése a refluxos betegeknek?

Ennek megértéséhez először nézzünk a számok mélyére. Egy tipikus nyugati étrend rendkívül magas, napi több mint 140 gramm szénhidrátot tartalmaz. Azoknál a refluxbetegeknél, akiknél jelentős javulás volt tapasztalható a kísérlet folyamán, átlag napi 62 grammal csökkentették cukorfogyasztásukat. A tudósok feltételezik, hogy a szénhidrátok nehezebb emészthetősége a gyomor késleltetett ürüléséhez vezethet, minek következtében nyomás helyeződik a gyomor és nyelőcső közötti izmokra. A nyelőcső alsó szakaszán levő záróizom ezért nem zár rendesen vagy gyakran nyílik ki.

Egy másik megközelítés a felborult baktériumflórával indokolja az egyszerű cukrok fogyasztása utáni hevesebb tüneteket. Az emésztőrendszerben levő egészséges baktériumok nélkül ugyanis a szénhidrátok lebontása zavart szenved, az elégtelen emésztés következtében pedig nagy mennyiségű gáz keletkezik, amely szintén nyomást gyakorol a nyelőcső alsó záróizmára. További kutatások szükségesek a szénhidrátok felszívódásának a refluxbetegséggel való összefüggésének teljesebb megértése érdekében.

Tanácsok a helyes diétához

A reflux diéta szigorú feltételeit nem egyszerű betartani. A betegek számára – többek között – a csokoládé, a citrusfélék, illetve a paradicsom is tiltólistás. A kutatást vezető gasztroenterológus megfogalmazása szerint a betegek életminősége nagyobb mértékben romlik akkor, ha minden, a refluxot súlyosbító ételt megvonnak maguktól, semmint ha időnként refluxos tüneteket tapasztalnak. Lényeges továbbá, hogy a nagyobb ételadagok emésztése lassabban történik, ilyenkor nő a gyomorszáj záróizmát terhelő nyomás, végső soron súlyosbodnak a refluxos tünetek.

A szakember ezért inkább mértékletességre int. Kisebb adagok fogyasztásával a táplálék gyorsabban eljut a vékonybélbe. Fontos továbbá, hogy a késő esti étkezés (pontosabban, ha olyankor fekszünk le, amikor a gyomrunk még tele van), szintén rontja a betegség tüneteit. Ezért ajánlott az utolsó étkezést alvás előtt legalább 3 órával befejezni. Néha persze belefér egy késő esti vacsora vagy nassolás, csak legyünk tisztában annak esetleges következményeivel.

Tovább Amit Ön is megtehet a reflux ellen - Az életmód szerepe

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
Felhasznált irodalom: Reducing Simple Carbs in Your Diet Might Relieve Acid Reflux, Study Finds (Verywell health)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest