Mérhető a beteg alsó végtagok terhelése

MTI
megjelent:

A csonttörések gyógyításában alapvető kérdés a rehabilitáció, az utóbbinak pedig alapfeltétele a sérült testrész mozgatása. Igen ám, de milyen erővel mozgassuk az összeforróban lévő csontot? Erre a célra fejlesztettek ki magyar orvosok és mérnökök egy intelligens eszközt, amely méri és regisztrálja a gyógyuló alsó végtagot ért terhelést.

Egy eltört csontban és környezetében megszakad a keringés, majd a sérült csontvégek összeillesztése után, ismét megindul - ettől (is) függ a minél hamarabbi összeforradás. A keringés gyorsításának alapvető eszköze a mozgatás, tehát a sérült testrészt terhelni kell.

Fájdalomkezelés

A fájdalomérzet tulajdonképpen az agy válasza a test valamely részében végbemenő elektromos és kémiai változások kombinációjára. Az az információ, hogy valamilyen negatív dolog történt, kódolt elektromos impulzusok formájában a perifériás idegekből a gerincvelőbe jut. Minden a fájdalom terápiájáról

Nem mindegy azonban, hogy mekkora ez a terhelés. Ha túl kicsi, a hatása is elégtelen. Ha túl nagy, akkor meg akár el is mozdulhat a forradóban lévő csont. (Kivéve, ha szegecseléssel vagy más módon rögzítették a csontvégeket.) Igaz, a terhelést fájdalom is kíséri, ami megakadályozza a túlzásokat.

De ha csupán arra gondolunk, hogy mindannyiunknak más és más a fájdalomérzete, könnyen beláthatjuk: meglehetősen szubjektív elem a fájdalom jelentkezése. Az egyszeri beteg is visszakérdezett, amikor orvosa felhívta a figyelmét, hogy most már terhelheti a még mindig fájó testrészt: "Doktor úr, addig terheljem, amíg nem fáj?" Mire az orvos így válaszolt: "Még azon túl is egy kicsit."

Régebben valóban hasonlóképpen, az érzésekre apellálva tettek javaslatot, mondjuk egy eltörött sípcsont terhelésére. Az ehhez hasonló "szubjektív észleléseket" lehet elkerülni Csernátony Zoltánnak, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumához tartozó ortopédiai klinika igazgatójának a találmánya alapján készített, intelligens gyógyászati segédeszközzel, amelyet a Metaelektro Méréstechnikai Kft. valósított meg. Utóbbi bevonta a munkába a Debreceni Egyetem szilárdtest fizikai tanszékét, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet is.

Teljes és objektív ellenőrzés

Az eszköz az eddig alkalmazott eljárásoknál lényegesen egyszerűbb, ugyanakkor sokkal több visszajelzést ad arról (a betegnek is), hogy milyen terhelés érte az alsó végtagot.

Porcsérülések és térdizületi problémák

A térdízület a testünk legnagyobb és egyik legbonyolultabb ízülete, és ez sérül leggyakrabban. Ennek sérülése során valóban porckárosodás következik be, de nem az ízületi felszínt borító üvegporc sérül, hanem a két C alakú rostos porcból álló képződmény – a meniscus – egyike, vagy ritkán mindkettő elszakad, vagy bereped. Porcleválás és térdműtét

A találmányból egyelőre két prototípust készítettek a szakemberek. Az egyiket a járógipsz sarok részében lehet elhelyezni, a másikat pedig a cipőben. Mindkettő információkat szolgáltat a terhelésről, amelyeket egy központi egység (a gyógyulást ellenőrző orvos vagy gyógytornász számítógépe) tárol.

Mindkét típus megvalósítható drótnélküli és vezetékes kivitelben. A beteget pedig egy kijelzőn fény-, rezgés- vagy hangjelzés segítségével informálja arról, hogy helyesen terhelte-e a fájós testrészt: így megtanulja a megfelelő terhelést előidéző mozgást.

Amikor megindul a lábtöréses beteg rehabilitációja, a beteggel együttműködve megállapítják azt a terhelést, amely szükséges a gyógyuláshoz. A lábadozó hamarosan begyakorolja, hogy ehhez milyen mértékben helyezheti testsúlyát a sérült végtagra. Kezdetben akár bottal vagy mankóval is csökkentheti a teljes terhelést, majd ezeket el is hagyhatja. Egy-egy kontrollidőszak végén, aztán kiértékelik a számítógépben rögzített terheléseket.

Ahogyan halad előre a csontok összeforrási folyamata, úgy lehet fokozatosan növelni a terhelést, egészen a gyógyulásig. Mindezt teljes és objektív ellenőrzés mellett végzik. Az eredmények a beteg vizsgálati adatait tartalmazó digitális adattárba kerülnek, bármikor visszakereshetők és az optimálissal összehasonlíthatók.

Az új, intelligens gyógyászati segédeszköz nagy tömegeket érint. Magyarországon évente mintegy 70 ezer csonttöréses baleset fordul elő, és körülbelül tízezren esnek át valamilyen protézis (például térdprotézis) beépítésével járó műtéten. Számukra jobb, megbízhatóbb és hathatósabb gyógyulási lehetőségeket kínálhat ez az eszköz.

A terhelést betanító és ellenőrző műszerrel, most hazai és külföldi tesztek folynak, amelyek eredményeit fel is használhatják a végső termék kialakításához. Előreláthatólag 2013 végén kerülnek a forgalomba a segédeszközök, amelyek projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési alap társfinanszírozásában valósult meg, 221 millió forintból (az összegből 143 millió forint a pályázati forrás).

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Tóth András, újságíró
Fontanus Egészségközpont - Dr. Bajzik Éva mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, manuálterapeuta
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Bogdán Aurél, traumatológus, ortopédus
Nurse Háziápolási Szolgálat

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pászthory Erzsébet

Dr. Pászthory Erzsébet

Gasztroenterológus, háziorvos, belgyógyász szakorvos