A dobogó szívű halott szervadománya - A gyermek az életet választotta

A szervadományozás egyéni döntésed megnyilvánulásaként, az egész társadalmat segíteni kívánó szolidaritásodra épül - szólította meg az Eudonorgan budapesti rendezvényének egyik posztere mindazokat, akik eljöttek az Európai Unió által támogatott, a szervadományozással kapcsolatos társadalmi tudatosság növelését célul tűző eseményre.

Az együttműködésben zajló projekt keretében hat európai városban hangzottak el előadások az említett mottóval („organ donation is based on your individual expression of solidarity to help the whole society”). A budapesti nemzetközi konferencián (2019. január 14.) Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Montenegro, Románia, Spanyolország, Szlovénia és Szerbia képviselői vettek részt.

Élődonáció

A szervadományozás „gesztusa” azt mutatja, az egyes állampolgár képes rá, hogy mások (egészsége, életben maradása) érdekében tudatosan hozzon olyan döntést, amely saját testével (egyes szervével, vagy részeivel) van összefüggésben, és amihez műtétnek is alá kell vetnie magát. Ilyen az úgynevezett élődonáció esete, amikor az egyén egy beteg családtagjának „átadja” egyik „nélkülözhető” szervét. Erre a – gyakran hosszú, esetleg kínlódó tépelődés után meghozott – döntésre is többen volnának azonban képesek, mint ahányan ezt napjaink egészségügyi statisztikái szerint megteszik.

A laikus közvéleményt megszólító minden rendezvény célja a meggyőzés, a tájékozottság növelése. A szakmai előadások arról is szólnak, hogy a szervei sorsáról döntő egyén az esetek zömében nem hozza önmagát semmiféle hátrányos helyzetbe, hiszen csak arra az esetre nézve rendelkezik, amikor ő maga már amúgy se láthatná hasznát szerveinek.

Súlyos agykárosodás vezethet a végérvényes és visszafordíthatatlan agyhalálhoz, amikor a szervek működőképessége még egy rövid ideig fenntartható mesterséges lélegeztetéssel és keringés támogatással. Az elhunyt személyt hátrány már nem éri, mások számára viszont életesélyt adhat. A szervátültetések jelentős része (agy)halottból kiemelt szervvel történik. Ezek azonban nem állnak kellő számban rendelkezésre, nem fedezik a betegek felmerülő igényeit.

A lakosság tájékozottságának növelése elengedhetetlen

A téma minden társadalomban hangsúlyos jelentőségű, és mivel mindenütt többen várnak új szervre, mint ahány beültetésre alkalmas szerv adódik, a transzplantáció ügyének előmozdításáért felelős egészségügyi szakemberek szerte az Európai Unióban igyekeznek növelni a lakosság tájékozottságát, társadalmi tudatosságát. A budapesti eseményre meghívott előadók is azt elemezték, hazájukban milyen szabályozás, adminisztratív lépések segíthetnének közelebb kerülni a megjelölt célhoz. A rendezvény mottóját kiegészíthetjük azzal, hogy a szervadományozás egyetlen személy egyéni döntésén alapul, végeredménye viszont nem csak egy adott beteg életesélyeit javíthatja. Szerencsés esetben egy „jótékony” elhunyt szervdonor akár 7 személy életét hosszabbíthatja meg vagy javíthatja élete minőségét, szöveteivel pedig ennél jelentősen több beteg életminősége javulhat.

Ki lehet donor?

Vesebetegek élődonorának alkalmas lehet bárki, akinek van két egészséges veséje, kiválasztási rendszere pedig úgy működik, hogy még akkor is jó hatékonysággal szolgálja saját szervezete megfelelő kiválasztását, ha a kettőből csak (bármelyik) egy marad. A transzplantációs programban döntést hozó szakembereknek alaposan kell mérlegelniük az adományozó jövőbeni esélyeit is, azaz meg kell határozni a donáció utáni rizikó (még elfogadható) mértékét.

Elhunytból való szerv transzplantációs célú eltávolítását jogszabályok határozzák meg. Szigorú előírás szerint kell megállapítani és rögzíteni – a visszafordíthatatlanság bizonyítékaként – az agyhalál klinikai jeleit (pl. agytörzsi reflexek és a spontán légzés hiányát). (lásd keretes írásunkat)

Az agyhalott családjának szóló tájékoztatás nehézségét, érzelmi drámáját az is adja, hogy bár az első megbeszélés idejére már beállt ugyan az agyhalál, az orvosok már végleges állapotról beszélnek, de a (laikus) rokon a hozzátartozót akár élőnek is hiheti. Hiszen azt látja, van EKG-jel, mert agyhalál esetén egy ideig még van pulzus, vérnyomás, dobog a szív. A család gyakran azért sem képes elfogadni a szervadományozást, mert túl váratlan a drámai helyzet. Az érzelmi reakciók minden egyéb érzést, gondolatot elnyomnak bennük.

Az agyhalott szervdonor

Különösen nehéz döntést hozni, ha fiatal, ráadásul terhes nőről állítják orvosai, hogy már agyhalott. Rendkívüli esettanulmánnyal érkezett a rendezvényre Prof. Dr. Fülesdi Béla (a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője). Az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnöke a dobogó szívű, agyhalott donorból történő szervadományozás gyakorlati vonatkozásait ismertette. A szakma szemszögéből azt is bemutatta, hogy a szervdonációs folyamat során a donort jelentő intézmények munkatársaira is mekkora érzelmi-fizikai (és munka-) teher hárul. Milyen erőfeszítések révén érhetik el a sikert. Ezen a nemzetközi rendezvényen most újra bemutatott esetnek a híre – szakmai különlegessége miatt – korábban bejárta a világot. A hazai közvélemény előtt, nevek említése nélkül, már szintén forgott a történet. Mégis ezt választotta esettanulmányának Fülesdi professzor, annak ábrázolására, milyen kiélezett helyzetben is előfordulhat, hogy szervdonor lesz valaki.

Több mint 5 éve, egy napon, történetünk (egyik) főszereplője nagyon erős fejfájásra panaszkodott családjának. Ezt követően a 31 éves nő öntudatlan állapotba került. Amikor sürgősséggel a debreceni klinikára vitték, ott agyvérzést állapítottak meg, és a szakemberek már az agyhalál fokozott jeleit észlelték nála. Ennek egyértelmű tisztázására minden szükséges vizsgálatot azonban nem végezhettek el, miután megtudták, hogy a nő 15 hetes terhes. Az orvosok számára fontos kérdés volt, hogy például az apnoe teszt mekkora kockázatot jelenthet a magzat számára. Úgy vélték, a provokált oxigénhiány súlyos veszélyeztetés, ezért kihagyták. E nélkül viszont – a törvényi szabályozás alapján – nem is adhatták ki a diagnózist, hogy az anya agyhalott. Agyvérzéséről azt feltételezték, hogy agyi érfejlődési rendellenesség (aneurizma) okozhatta. Az érfalak állapotára nézve esetében a terhesség jelentette a kockázatot.

Ez a cikk is érdekelheti Időzített bomba a testben - Az aorta aneurysma

Tisztázandó etikai kérdés volt, ki döntsön (ki dönthet) a magzat életéről, jövőjéről. Egyértelmű, hogy a magzat legközelebbi – megkérdezhető – hozzátartozója az apa, ám a bajban lévő anyáért a nő szülei felelnek, ők voltak döntési helyzetben. Szerencsére a magzat jövőjére vonatkozó kérdésekben ez a két felelősségi csoport nem került egymással szembe. A helyzet sajátosságát mutatja, hogy a két csoportnak magánemberként se lehetett volna kétféle érdeke, hiszen föl sem merült, hogy az anya megmenthető volna, csak a tőle elválaszthatatlan magzata sorsáról lehetett érdemben beszélni. A megkérdezettek egybehangzóan azt mondták, elsődleges a magzat élete. Elfogadták, hogy nincs mit tenni az anya gyógyításáért, csak addig és azért tartják „életben”, hogy benne tovább fejlődhessen gyermeke – akinek túlélési esélyét kezdetben csak ezrelékekben mérték az orvosok. Naponta végeztek ultrahangvizsgálatot, figyelték állapotát, fejlődését. A 20. terhességi héttől kezdődően heti két alkalommal végzett vizsgálatot szülész, nőgyógyász. Pontosan kiszámolták a magzati igényeknek megfelelő vitamin- és tápanyag- (energia-) bevitelt, monitorozták, megfelelő-e a „kiszolgálás”.

A 20-21. hét határán kezdődő véráramfertőzést észleltek az anyánál, amit sikerült megállítani. Elérték, hogy ne terjedjen szét, különben veszélyeztette volna a magzatot. A 21. héten az anya vérnyomása esett, a sav-bázis egyensúlyában zavarok támadtak. A folyadékháztartás egyensúlyának biztosítására volumen terápiára került sor.

Látva az anya állapotromlását, ismételten felmerült az orvosi-jogi kérdés: hogyan tovább?. A 21. héten már nem lehet megszakítani a terhességet. A hatályos hazai törvény szerint a 20. hét után abortusz csak az anya élete védelmében, egészsége érdekében végezhető. Ám az anya efféle érdekéről már nem lehet beszélni, ő ekkor már valójában csak egy élő inkubátor volt. Itt tehát csak a magzatra lehet/szabad/kell/érdemes figyelni – döntött a népes „csapat”.

A klinikán töltött 92 napja alatt tizenegy szakma képviselői (az említettek mellett neurológus, idegsebész, radiológus, infektológus, labororvos, gyógytornász, dietetikus) vettek részt a gondozásában. A nővérekkel, ápolókkal, gyógyszerészekkel együtt összességében legalább százan „dolgoztak” azon, hogy az anya vegetatív módon tovább éljen, és benne magzata egészségesen fejlődhessen. Ez a sok szereplő folyamatosan konzultált egymással, a családdal pedig kijelölt képviselőjük (az idegsebészeti intenzív osztály vezetője) tartotta a kapcsolatot. Ő volt a garancia rá, hogy mindig azonos tartalmú, egyértelmű üzenet jusson el hozzájuk a klinikáról.

Élő inkubátorban fejlődve

Az édesanyjában mint élő inkubátorban fejlődő magzat érzelmi fejlődését is biztosítani kívánták testi fejlődésének garantálása mellett. A 20. héten megtörtént a névadás, ettől kezdve nevén szólították. Beszéltek hozzá, természetes (ahhoz hasonlatos) hangkulisszát vontak köré. Szólt a rádióból a zene, a hírek, a kórterem világításával a nappal-éjszaka ritmikus változásai nyugalmas „alvási” periódust adtak. A gyógytornászok rendszeresen mozgatták az anyát (egyrészt, hogy ne legyen felfekvése, másrészt mobilizálással segítették elő, hogy a hörgőkben felszaporodó váladék kiszabaduljon a tüdőből – az agyhalott ugyanis nem tud köhögni). A mozgatás, mosdatás, táplálás közben a nővérek folyamatosan mintha magyarázták volna a magzatnak, most éppen mi történik vele (illetve édesanyjával). A magzat hallhatta anyja szívdobbanásait, és eljutottak hozzá a külvilág ingerei. Az izoláltság oldására folyamatosan látogatta őt a család. Szóltak hozzá, miközben az anya hasát simogatták – megvalósult a méhen belüli gondozás. Ezt igazolták a látogatások utáni UH-felvételek is. A magzat úgy mozgott, mint aki jól érzi magát. Fejlődött. Orvosai, gondozói úgy találták, „a gyermek az életet választotta”.

Az elszigeteltség az ápolószemélyzet számára is nehéz volt – szögezte le Fülesdi Béla professzor. A munka jellegéből adódó kiégés (burnout) ellen őket is gondozni kellett. Ugyanakkor a család döntése, elkötelezett kitartása inspirálta is őket. A közös küzdelem nagyon pozitív hatással volt rájuk. A kezdeti alig remény után mind a családtagok, mind az ellátást végző csapat tagjai egyre erősebben hittek abban, hogy sikerül egészséges, ép babát világra segíteni.

A gondozók legfőbb célkitűzése az volt, hogy semmiféle fertőzés ne lépjen fel, s legalább a 28. hétig fennmaradjon az optimális méhen belüli állapot, miközben az anya szívműködését támogatni kellett. A 27. héten azonban az intenzív ellátást végző orvosok azzal szembesültek, hogy egyre nehezebben tudják stabilan tartani az anya keringését. Ezért sürgősen döntést hoztak, császármetszéssel mielőbb kiemelik a babát. Az idegsebészeti műtő egyik sarkában valódi neonatális ICU-t (intenzív ellátást biztosító részleget) rendeztek be. A születés szokványos volt. A gyerek, kis „támogatás” után, felsírt.

A műtét pillanatában az anya jogilag még nem volt agyhalottnak nyilvánítva. A 15. terhességi héten, mint említettük, nem lehetett elvégezni a tesztet, ami azt vizsgálta volna, hogy a légzőközpontja tud-e működni. Ehhez ugyanis le kellett volna kapcsolni a lélegeztetőgépről, ám nem kockáztatták, hogy a magzat ezalatt nem kap elegendő oxigént. A szülés után elvégzett CT-vizsgálat is igazolta az elsődleges agykárosodást és annak következményeit, illetve az agytörzsi reflexek vizsgálata és az apnoe teszt alapján születhetett meg a végérvényes diagnózis: definiált agyhalál. Meg lehetett tehát beszélni a családdal a donációt, az anya amúgy ép szerveinek elajándékozását.

A 31 éves nő ekkor már 92 napja volt lélegeztetőgépen. A klinika munkatársai az orvosi szakirodalomban kutakodtak, találnak-e arra adatot, hogy ilyen hosszú ideig gondozott – 90 napja agyhalott – ember szerveit felhasználták volna. Olyan potenciális donornál, akinek volt (eredményesen kezelt) szepszise is. Nyomát sem találták ehhez hasonló esetnek. Azonban feltérképezték, hogy adott szervek milyen állapotban vannak, mennyire működőképesek, s miután az elvégzett vizsgálatok megnyugtató eredményt mutattak, az orvosi csapat magabiztos, határozott döntést hozott. Jóváhagyta a 31 éves agyhalott nő szerveinek (szív, máj, vesék, hasnyálmirigy) felhasználását. Donációra ajánlották fel. A különböző helyszíneken megtörténtek a transzplantációk. És a fiatal nő szervei végül 5 beteg életét mentették meg, illetve járultak hozzá életéveik minőségének javításához.

Tehát 92 napnyi lélegeztetés, gyógyult szepszis után megtörtént esetében az a csoda, amire a szakirodalom szerint, még nem volt példa.

A 28. terhességi héten világra segített baba súlya 1420 gramm volt. Mire az anyaméhen kívül elérte 36. hetes (magzati) korát, 2850 grammot nyomott. Amikor egyértelműen látszott, hogy túlélte a koraszülött létéből fakadó kockázatokat s megnyugtató állapotban volt, a különös körülmények között fejlődött és idáig eljutott baba otthonába távozhatott.

Az Eudonorgan budapesti eseményén Ésaiás próféta könyvéből hoz idézetet (40:31) előadása lezárásaként dr. Fülesdi Béla „De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Károli Gáspár fordítása) – e bibliai sorokkal a kórházi/klinikai személyzet csaknem félévnyi áldozatos, türelmes odaadó gondozására, illetve az eredményes feladatvégzés után, a mindenki által érzett felszabadult örömre utalt.

A szenzációs orvosi bravúr hírét késleltetve hozták nyilvánosságra, titokban tartva a gyermek nevét, nemét, lakóhelyét. A család kérése volt, hogy továbbra is maradjon meg névtelenségük. Bár a kisvárosban, ahol élnek, mindenki ismer mindenkit, tehát híre futhatott az esetnek, mégse háborgatják őket a mai napig sem. Sikerült megóvni a gyermeket, a családot, nincsenek az országos érdeklődés középpontjában.

Legyen most is elég annyi, az eltelt 5 évben a kisgyermek továbbra is szépen fejlődik, és édesapja új párja mellett teljes családban élhet. Ami pedig orvosszakmailag szintén fontos, az összes beültetett szerv továbbra is jól működik, probléma nélkül szolgálja az öt recipiens egészségét.

Tovább Sokkal több beteg kaphat új szervet az Eurotransplant révén

Tovább Az Ismeretlen Donorok Napja

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró
A szerző több, új szervre váró, majd transzplantált beteg élettörténetét is megírta a Kiterítenek úgyis – riportok életre-halálra – című dokumentum-kötetében, amely 2018-ban jelent meg a Kossuth Kiadónál.