Szuperversenyzők az olimpiákon
megjelent:
A sportban az olimpiai arany mindent felülüt, az a legértékesebb elismerése a szuperversenyzők között is a legjobbak teljesítményének mióta világ a világ, de legalább is attól fogva feltétlenül, hogy a győzteseket aranymedállal jutalmazzák az ötkarikás játékokon.
Ám - hogy a tételnek némiképp mindjárt ellent is mondjunk - nemcsak a győzelem, az első helyezett személye számít mindenek és mindenki felettinek, hanem kijár a szurkolói főhajtás, vagy legalábbis a rácsodálkozás a többiekhez képest érdekesebb, a másoktól - példának okáért fizikai paraméterekben - elütő elitversenyzőknek is. A kettő ötvözete - az aranyérmesé és egyben különlegesé - pedig maga a megírandó témák netovábbja, úgyhogy vágjunk is bele!
A legeslegaranyosabb(ak)
Győzött - és mivel ezt kilenc alkalommal is megtette, összesen pedig 18 érmet gyűjtött olimpiai szereplésein - rendkívülinek is minősíthető az ebben a "dupla kategóriában" abszolút világelső Larisza Latinyina összproduktuma.
A szovjetként a medálhalmozás sajátos világbajnokává avanzsált, ukránnak született tornásznő - aki 1956-ban, 1960-ban és 1964-ben érdemelte ki olimpiai medáljait - megdönthetetlennek hitt rekordjának könnyen lehet, hogy éppen idén, Londonban alkonyul be, és változtatja néhai abszolút csúccsá egy klasszis úszó: Michael Phelps.
Az amerikai legény 2004-ben Athénban hatszor, 2008-ban Pekingben pedig - elképesztő bravúrral szolgálván - nyolcszor állt fel a dobogó tetejére az eredményhirdetéskor, és minden esélye megvan rá, hogy 2012-ben az eddigi 16 darabos - 14 arany és 2 ezüst alkotta - kollekcióját 18 fölé tornázza, ezzel pedig maga mögé utasítsa a "megelőzhetetlen" Latinyinát is.
A pekingi nyolcas nyerőszériával amúgy eleve Phelps lett a "legeslegaranyosabb", amennyiben előtte ugyanennyiszer senki nem tudott győzni egyetlen olimpián. Ha a brit fővárosban kerül az örökrangsor élére, különösen stílusosan jár el, merthogy London az egyetlen város a modernkori játékok 1896 óta íródó históriájában, amely - 1908-as, 1948-as és 2012-es rendezőként - eleddig páratlan módon háromszoros olimpiai házigazdának vallhatja magát.
A különlegesen eredményes olimpikonok sorában természetesen jeles honfitársaink is fellelhetők.
Keleti Ágnes tornasportunk legeredményesebb versenyzőjeként 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben összesen ötször lett olimpiai bajnok, akárcsak a hazai úszósport legkiválóbbja, az 1988-ban Szöulban, 1992-ben Barcelonában és 1996-ban a görög fővárosban első Egerszegi Krisztina, amivel a két magyar hetedik a női öröklajstromban, a valamennyi olimpiai medált összesítő listán pedig - mint a mieink közül a legelőkelőbben álló - Keletié (5 arany, 3 ezüst, 2 bronz) az ötödik pozíció.
Olimpiára készülve |
| Nem kétséges, hogy a korábbi "előolimpiákhoz", vagyis az ötkarikás játékokat megelőző hónapokhoz viszonyítva a jelen helyzet - kevesebb, mint 300 nappal a londoni nyári csúcs kezdete előtt - az eddigi legígéretesebb a tiszta, értsd: doppingmentes versenyek elérésére irányuló törekvések sikerét illetően. |
Klasszis férfisportolóink közül az "aranyásók" ranglétráján a vívó Gerevich Aladárt jegyzik a legmagasabban, aki holtversenyben a 13. a hat (!) olimpián, 1932 és 1960 között szerzett összesen 10 - 7 arany, 1 ezüst, 2 bronz - éremből álló gyűjteményével. Csak az aranymedálokat számolva pedig a 8. hely az övé.
Csecsemőrekordok és matuzsálemi aranyak
Mielőtt holmi numizmatikai zűrzavar támadna, lépjünk át az érmek világából az évekébe, merthogy koros legek is jócskán fellelhetők az érdekességek medálokénál is változatosabb tárházában. Tudniillik a ki mennyi aranyat nyert kérdéséhez képest is legalább annyira vonzó szempont lehet, hogy hány esztendősen lépett valaki az olimpiai bajnokok közé.
Persze nyilvánvaló, hogy e szempontból, a szélsőséges példákkal inkább szolgálókhoz képest komoly korhátrányban vannak a "normálsportok", vagyis azok, amelyekben általában húsz és negyven között képesek feljutni a csúcsra a versenyzők. A tornászoknál - igaz, nem is olyan régen - már felemelték az olimpiai részvétel alsó korhatárát 16 évre, ennek ellenére a régebbi évjáratok azért csak őrzik a "csecsemőrekordokat", miként a műugrás sem a vének sportja. Ugyanakkor példának okáért a sportlövészet vagy éppen a lovaglás bizony hovatovább aggastyánokat is képes felvonultatni a korpaletta másik végén.
A legifjabbakkal kezdve: az egyetemes tornasport egyik legkiválóbbja, a román Nadia Comaneci alig 14 esztendősen érdemelt ki három aranyérmet is az 1976-os montreali olimpián. Nálánál is zsengébb életkorban, 13 évesen és 9 hónaposan végzett az első helyen az amerikaiak műugrója, Marjorie Gestring, aki gyereklány létére győzött a 3 méteres számban az 1936-os berlini játékokon.
Tisztán vagy doppinggal |
| Csaknem mindenki a kidolgozott, izmoktól duzzadó testet óhajtja magának. Egyesek ezért sportolnak, mások csodára várnak. De néha a sport nem csak az egészségről szól, mert a minél hamarabb elérhető izmos test végett doppingszerekhez is nyúlnak. A legnagyobb baj akkor van, ha illegális forrásokból beszerzett gyógyszereket szednek a fiatalok, hiszen akkor még a hatóanyagban sem lehetnek biztosak. Már az ókorban is használtak a sportolók teljesítménynövelő anyagokat. Növényi kivonatokat fogyasztottak, hogy a fáradtságot leküzdjék, a fájdalmat élvezeti szerek segítségével csökkentették. A mai korban a gyógyszertudomány és az orvostudomány sok olyan szert ismer és fejlesztett ki, amely alkalmas a teljesítmény fokozására. Ezeket a szereket a gyógyászat sikeresen alkalmazza különböző betegségekben, megfelelő orvosi indikáció alapján. A különböző doppingszerek hatásai és veszélyei |
A még kevésbé felcseperedettek táborához tartozott az eddigi adatok alapján "antikorelnök" görög tornász, a korláton remeklő Demetriosz Lundrasz, aki azonban nem lett olimpiai bajnok, csak bronzérmes volt országa férficsapatával az athéni első újkori játékokon, 10 éves és 7 hónapos korában.
Már persze ha pontosak a "kordokumentumok", merthogy nem árt azért itt és most megjegyezni: hiányos adattárakról éppúgy tudni lehet, mint arról, hogy az olimpiai mozgalom történetében jócskán akadt már példa a születési dátumok meghamisítására is…
Ami a nagy öregeket illeti, a pálmát igazoltan a futószarvaslövő Oscar Swahn viszi el, aki 1896-ban - és ez is egyfajta rekord - eleve 49 esztendősen kezdte el olimpiai pályafutását, amelyet 1912-ben, a stockholmi játékokon fejezett be minden idők legidősebb olimpiai aranyérmeseként. A hazai földön lövöldöző svéd sportember 64 évesen győzött csapatban, majd a világháborús kényszerszünetet követően 1920-ban, Antwerpenben is felbukkant még, és amellett, hogy csapatban ott és akkor ezüstérmet nyert, a legidősebb olimpikon minősítést is kiérdemelte belgiumi jelenlétével a 72 éves "Swahn bácsi".
De rögvest vissza is ugorhatunk a jelenbe, hiszen itt van az elmúlt hetek egyik igazán figyelemre méltó híre arról, hogy alighanem máris megszületett a július végi-augusztus eleji londoni nyári olimpia legidősebb résztvevője Hokecu Hirosi személyében.
A japán díjlovagló - aki március 28-án ünnepelte 71. születésnapját, és ezzel alaposan "megközelítette" a korrekorder Oscar Swahnt - a hónap elején szerezte meg a londoni kvótát. Az 1964-es játékokon, hazájában, Tokióban mutatkozott be, utána viszont hosszú ideig nem jutott ki az ötkarikás versenyekre. 2008-ban aztán Pekingben ismét indulhatott. Különösebben kiugró eredményt nem ért el, viszont már akkor, 67 évesen Japán történetének legidősebb olimpikonja lett.
Most, a brit fővárosban, ha más nem is történik, szó szerint tovább öregbíti hírnevét mint a korlétra legtetején álló ötkarikás versenyző. Ráadásul még ott lehet a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián is.
Súlyos esetek
És ha már felső korhatár…
A mi Gerevichünk is helyet követel magának a legnagyobbak között nemcsak az egy egyéni és hat csapatelsőséggel, hanem azzal is, hogy ő az egyetlen, aki ugyanabban a versenyszámban hat egymást követő olimpián is aranyérmes tudott lenni. Ráadásul az utolsón, 1960-ban Rómában bizony már ötvenesztendősen volt része a legnagyobb diadalban. És a megszakítás nélküli sorozat még teljesebbé válhatott volna nála, ha a második világégés nem teszi lehetetlenné az 1940-es és 1944-es olimpiák lebonyolítását.
Hogy az életkor mellett a méret is lényeges szempont az érdekességkutatásban, aligha vitatható.
Azt nem tudni, hogy az olimpiatörténet hány két méter feletti sportolót ismer, ami azonban tény: négy éve, a kínai fővárosban a játékok legmagasabbjának egy hazai óriás, a maga 229 centijével a később az NBA-ben, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban is sikeres Jao Ming bizonyult. Ellenpontnak pedig ott volt a nálánál 87 centivel alacsonyabb kínai műugró, Csen Zsuo-lin, aki a kicsiségi különviadalt nyerte.
Súlyos ügyekben is rögzítettek szélsőségeket: a kínai műugró Hszin Vang alig 28 kilót nyomott a mérlegen, miközben a guami cselgáncsozó, Ricardo Blas csaknem 211 kilogrammos - abszolút olimpiai csúcsot érő - testsúllyal verte a teljes ötkarikás mezőnyt (más kérdés, hogy a tatamin meg őt verték meg igen gyorsan…).
A nőknél egy súlyemelő vitte el a pálmát kilóival: az összteljesítményével olimpiai ezüstérmesként zárt ólomsúlyú ukrán Olha Korobka nemcsak Pekingben diadalmaskodott a 167 kg-os testsúlyával, nálánál vaskosabb hölgyet nem jegyeztek fel a korábbi olimpiákon sem. Ő Londonban bizonyosan nem lehet újfent efféle rekorder, mivelhogy a közelmúltban szerfelett óvatlannak bizonyult - doppingolás miatt eltiltották.
De ez már egy másik fajta súlyos eset.
(MTI-Press)
