A sérülés krízis a sportoló számára

Kétféle sportoló létezik: aki már sérült, és aki majd csak fog. A versenyzés, a teljesítménykényszer, az óriási nyomás miatti stressz figyelmetlenné teszi a sportolókat, akik nem csak a mozgásforma adottságai, a nehéz gyakorlatok miatt szenvedhetnek el sérüléseket. Ám a testi sebeknél sokszor lassabban gyógyulnak csak be azok a lelkiek, amelyek egy-egy sérüléssel járhatnak.

Egy olyan területen, ahol a mindennapok része a teljesítőképesség határainak tágítása, a sérülés lehetősége sokkal nagyobb, mint az élet más területein. Míg korábban a sportolók „hétköznapi életük”, munkájuk, tanulmányaik mellett edzettek és versenyeztek, addig ma a sport az életük, és a tulajdonképpeni munkájuk, amire az egész életüket és megélhetésüket alapozzák, így nem csoda, hogy a sérülés lehetőségét úgy élik meg, mintha Damoklész kardja lebegne a fejük felett. Egy sérülésnél van, hogy csak a következő versenyt kell kihagyni, de egész karriereket is kettétörhet.

Ez a fajta bizonytalanság már a sérülés megléte előtt is rányomhatja a bélyegét a sportoló életére és teljesítményére, az igazi krízis azonban akkor következik be, ha a sérülés valóban bekövetkezik. Gyömbér Noémi és Kovács Krisztina a Fejben dől el – Sportpszichológia mindenkinek című, nemrég megjelent tanulmánykötetében külön fejezetet is szentel a sérülés pszichológiájának, amely a legnehezebben feldolgozható tényező egy sportoló életében.

„A sérülés tudatos és tudattalan szinteken is, minden esetben egyfajta krízisállapotot jelent, ami a negatívumok mellett együtt jár a fejlettebb és érettebb megküzdési módok kialakulásának lehetőségével ” – írja könyvében a szerzőpáros. A legtöbb sportoló azonban nem a majdani pozitív hatásokra gondol egy bokaszalag szakadáskor vagy kéztöréskor.

A sportoló figyelme beszűkül

A sportolók figyelme ilyenkor teljesen a problémára irányul, más nem érdekli őket, feladataikat a sportpszichológusok szerint ilyenkor teljesen elhanyagolják. Kevésbé vesznek rész a hétköznapi tevékenységekben, mentális kapacitásuk korlátozottabb, nehezükre esik még a helyzet értékelése, átgondolása is. Csökken érzelmi kontrolljuk, énközpontúvá válnak. Nem ritka az önsajnálat, az agresszivitás és a „csodavárás”.

A látszatot azonban szinte mindegyikük tartja ebben a helyzetben. Néhányan betegségnek tekintik a sérülést, mások pedig inkább bizonyítani akarják, hogy bármilyen sérüléssel képesek megküzdeni.

Előfordulhat az is, hogy a sportoló számára a sérülés maga a megváltás a kötelező edzések és versenyek alól. A sportpszichológus feladata – akik már az olimpiai csapat felkészítésében is részt vettek – ilyenkor az, hogy tudatosítsák a sportolóban, hogy a sérüléssel és fájdalommal kapcsolatos érzéseik, gondolataik teljesen normálisak, a sikeres rehabilitáció részét képezik. Éppen az ilyen helyzetek kezelésére kíséri az olimpiai válogatottat Londonba is több sportpszichológus, akik a sportolókra jellemző szorongási formákat segítenek oldani már a versenyek előtt is.

Miért sérülhet a sportoló?

A sportolói sérülés-pszichológia elemzésekor nem szabad kihagyni egy tényezőt: ugyanúgy, ahogy egyes sportolók jobban izgulnak, mások kevésbé, ugyanúgy jellemző a sérülés a sportolók egy bizonyos csoportjára. A sérülés pszichológiai elemzése tehát nem csak abból áll, hogy a baj bekövetkezte utáni állapottal foglalkozzunk.

Gyömbér Noémi és Kovács Krisztina szerint vannak olyan pszichoszociális tényezők melyek fogékonyabbá teszik a sportolókat a sérülésre. Olyanok például, akiknek az életében sok stressz van, és nehezen is tudják kezelni azokat, a versenyhelyzeteket is stresszesnek értékelik, figyelmük többször szakad meg. A megnövekedett stressz miatti érzékenység az, ami fogékonnyá teszi a sportolókat a sérülésre.

(WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró)