Foci VB - félidőnként nő a kockázat

MTI
megjelent:

Minden egyes félidő a labdarúgó világbajnokság idején, amelyet a televízió előtt töltünk, növeli a a halálos kimenetelű szívbetegség kialakulásának kockázatát - figyelmeztetnek a brit szakemberek.

A brit Medical Research Council (MRC) szakembereinek az elmúlt tíz évben készített tanulmányából kiderült, hogy ha a kutatásban résztvevők az átlagos napi négy óra helyett, csupán hatvan percet töltöttek volna tévénézéssel, akkor a szívbetegség okozta halálesetek nyolc százaléka megelőzhető lett volna - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A tévénézés és a szívbetegség kialakulása közötti kapcsolat még úgy is erősnek bizonyult, ha figyelembe vették a mozgásszegény életmódot, az elhízást, a rossz táplálkozást és a dohányzást is.

A norfolki kutatásba bevont 13 197 egészséges középkorú férfi és nő közül 373-an (minden 35. résztvevő) haltak meg szívelégtelenség következtében. Ezek közül a halálesetek közül 30 megelőzhető lehetett volna, ha a napi négy helyett, csupán egy órát ülnek a tévé előtt a résztvevők.

Napi harminc perc mozgás is elég lenne

"A szervezetünk nem arra lett tervezve, hogy hosszú ideig egy helyben üljünk. Tehát a labdarúgó világbajnokság idején is fontos, hogy tudatába legyünk annak, hogy minden meccsnézéssel töltött órával valószínűleg növekszik a szívbetegség kialakulásának kockázata" - mondta Katrien Wijndaele, a tanulmány társ-szerzője.

"További kutatáskora lesz szükség ahhoz, hogy kiderítsük, vajon az egyéb ülő tevékenységek, mint a számítógépezés, vagy az autóvezetés is hasonló negatív hatásokkal járnak-e.

Most csupán azért korlátoztuk a vizsgálatot a televízióra, mert ez a legelterjedtebb olyan ülő tevékenység, amely kapcsán az emberek könnyen eldönthetik, hogy változtatni akarnak-e az életmódjukon" - tette hozzá.

"A legvégső cél persze az, hogy a televíziózás helyett inkább a gyaloglást válasszuk, ám már az is nagy előrelépés, ha pár órával kevesebb tévét nézünk esténként és naponta legalább 30 percet töltünk aktív mozgással, hogy csökkentsük a szívbetegségek kockázatát" - mondta Ulf Ekelund, az International Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány másik társ-szerzője.

(MTI)

Cikkajánló

A szívinfarktus tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Szívinfarktus
A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál a tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek.

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus, manuálterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Sztancsik Ilona

Dr. Sztancsik Ilona

Kardiológus, Sportorvos, Aneszteziológus

Budapest