A maratoni futók szíve

MTI
megjelent:

A maratoni futóversenyeken előfordul, hogy valamelyik résztvevő verseny közben meghal és ilyenkor ott a kérdés, hogy vizsgálattal előzetesen kideríthető-e a versenyen indulás kockázata. Kanadai kutatók a legkorszerűbb tudományos technikákkal vizsgálták maratoni futókon ezt a kérdést: eredményeikről a Kanadai Szívgyógyász kongresszuson számoltak be.

A legenda szerint Feidippidész holtan esett össze, amikor a marathóni csata győzelmének hírét futva vitte Athénba. A két görög település közötti távolságot tartják az egyik legismertebb hosszútávfutó verseny távjának. A maratoni futás neve azonban csak emléket állít az ókori futónak. A táv hosszát - 42 195 méter - az 1908. évi londoni olimpián állandósították, s ez nem ókori hagyomány, hanem a London-Windsor közötti út hossza. A maratoni futóversenyek során valamelyik résztvevő halála nem ritka esemény és ezért a verseny útvonalán ma mindenütt sűrűn állnak a rohammentők.

Eric Larose kanadai szívgyógyász professzort azóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy megfelelő vizsgálatokkal megjósolható volna-e maratoni futás közben a váratlan, hirtelen szívhalál, amióta fiatal orvosként szemtanúja volt egy ilyen halálesetnek Quebec város utcáin.

Munkacsoportjával Quebec sportklubjaiból 20 amatőr futót kért arra, hogy a következő maratoni verseny előtt vegyenek részt részletes orvosi vizsgálaton, majd a futás után 48 óra múlva, illetve három hónappal később is. A szív állapotát a szokásos EKG és ultrahangos eljáráson kívül mágneses rezonancia technikával vizsgálták és fokozatos terheléssel fölmérték a test által maximálisan fölvehető és szállítható oxigén mennyiségét is. Valamennyi résztvevő kifogástalan fizikai állapotban volt, de fittségükben, aerob kapacitásukban a kutatók jelentős eltéréseket észleltek. Futás közben semmiféle aggasztó esemény nem történt.

A mágneses rezonancia módszer egyértelműen a szív gyulladásos eltéréseit, duzzadását mutatta verseny után és ez azoknál volt kifejezettebb, akik a verseny előtt a kevéssé fittek közé tartoztak. A szív bal kamrájának 17 ábrázolt részéből több mint a fele jelzett károsodást, szemben azoknak a szívével, akik eleve igen jó teljesítménnyel vágtak neki a távnak. A kedvezőtlen változás azonban minden esetben csak átmenetinek bizonyult és három hónappal később már valamennyi vizsgálati alany szíve ismét kifogástalanul teljesített. A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a jó tréning, a maximális teljesítményre történő optimális előkészítés minden verseny előtt létfontosságú.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
Fájdalomközpont - Dr. Páll Zoltán, sebész, traumatológus, sportorvos
Budai Allergiaközpont - Dr. Augugusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész, allergológus
Oxygen Medical - Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus, manuálterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Sztancsik Ilona

Dr. Sztancsik Ilona

Kardiológus, Sportorvos, Aneszteziológus

Budapest