A szélütés kivédéséről: Az ablak örökre bezárulhat…

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A gyakran látszólag előzmények nélkül, váratlanul jelentkező agyi keringési zavar nyomán hazánkban évente 40-50 ezren kapnak szélütést (a köznyelv az állapotot agyvérzésnek mondja, de megérti, ha az orvostól azt hallja, sztrók történt). Stroke következtében 13 ezren veszítik életüket.

Aki túléli ezt a keringési zavart, súlyos veszélyekkel kell számolnia, hiszen az érintettek negyede (24%) még az első évben, további 5 százalékuk a szélütést követő második évben meghal. Az agyi katasztrófa ráadásul az idősek mellett, az egyre fiatalabb korosztályok tagjait is sújtja.

A fenti riasztó adatok ellenére azonban lenne remény a stroke egyes áldozatainak megmentésére, a veszteségek kisebbítésére. Az időben érkező orvosi segítség ugyanis beavatkozhat a katasztrofális agyi keringési helyzetbe. Csak a beteg környezetében lévőnek fel kell ismernie a jelzéseket, és tudnia kell, mi ilyenkor a teendő! Ezt a felvilágosító feladatot kívánja ellátni a Magyar Stroke Társaság, amikor az agyi érkatasztrófa tüneteivel kívánja megismertetni a lakosságot, miközben azt hangsúlyozza, a megelőzés mellett mekkora az időtényező jelentősége. Az orvosi szakma mintegy 3-6 órás ablakot említ, ennyi idő alatt kell megtörténnie a hatékony gyógyszeres beavatkozásnak. Különben érvényes lesz az állítás, hogy a stroke világszerte, így Magyarországon is az egyik leggyakoribb halálok.

„Ne késlekedj – hívd a 104-et!” – hangoztatják az egészségügyi kampány aktivistái, s a számmal arra utalnak, hogy az idővel való kegyetlen versenyfutásban az nyerhet, aki nem a háziorvost keresi, hanem azonnal a mentőket hívja. Akkor, ha azt látja, hogy

  • hozzátartozója, ismerőse furcsán mosolyog, hogy
  • karját nem tudja vízszintesig felemelni, vagy arra sem képes, hogy
  • megismételjen egy egyszerű mondatot.

Ekkor azonnal tárcsáznia kell a mentőszolgálat számát. Gyorsan, késlekedés nélkül, mert a lehetőségek ablaka hamar bezárul.

Madách és több vidéki színház művészgárdája

Stroke és TIA
A legtöbb betegnél a stroke figyelmeztető tünetek nélkül alakul ki. Az egyik lehetséges előjele a stroke-nak az átmeneti keringési zavar (tranziens iszkémiás attak - TIA). A TIA egy agyterület viszonylag rövid keringészavarát jelenti, amely még nem vezet érdemleges sejtpusztuláshoz. Stroke és TIA bővebben.

Ha az agyi vérkeringési zavar hátterében vérrög áll, trombolízis történhet. Ha ez a vérrögoldás időben történik, van remény olyan mértékben minimalizálni az agykárosodást, hogy a beteg maradandó tünetek nélkül gyógyulhat. (A trombolízisek száma 2009-10 között 25%-kal, a következő évben 34% százalékkal emelkedett, valószínűleg annak köszönhetően, hogy a megindult kampányok során a lakosság megismerte a stroke tüneteit, és megtanulta, mi a teendője ilyenkor.) A hirtelen kialakuló beszédzavar, a féloldali végtaggyengeség, a zsibbadt arc-fél, az egyensúlyvesztés, a kettős-látás olyan jelzés, ami felveti a stroke gyanúját, ezért észlelésekor azonnal mentőt kell hívni, ismétli meg dr. Bereczki Dániel, a Társaság elnöke a kampány legfőbb üzenetét.

Becsült adatok szerint 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A szélütés kihat a további életvitelre. A túlélők fele féloldali bénulásban szenved, közel negyedük járásképtelen, ráadásul bizonyos fokú értelmi (kognitív) hanyatlás az esetek több mint 60%-ában mutatkozik. Depresszió (32%), beszédzavar (12-18%) okoz további gondot. Tekintettel a súlyos következményekre, és a stroke folyamatos térhódítására, a Társaság fontosnak tartja felvilágosító kampánya folytatását. A figyelemfelhívásba bekapcsolódott a Madách és több vidéki színház művészgárdája is. A színészek éltek a személyes példamutatás erejével, s a megelőzés fontosságát kiemelve, bemutatták, hogy a maguk részéről, a vérnyomásuk, vércukor- illetve koleszterinszintjük ellenőrzésével, s nyaki ultrahang vizsgálattal figyelnek arra, náluk mekkora a stroke kialakulásának kockázata. A művészek már megtanulták a szerepet: megismerték a stroke tüneteit, hogy esetleges szélütés alkalmával segíteni tudjanak társaikon, másfelől karban tartják rizikófaktoraikat, kezeltetik magas vérnyomásukat. Nem felejtik a kampány szervezőinek figyelmeztetését, a stroke hirtelen sújt le, bár olykor jelzi a fenyegető közeledést.

(WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró)

Cikkajánló

A stroke és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus
Stroke
A stroke vészhelyzetet jelent: azonnali kezelése az élet és a halál, de legalábbis a kevesebb, illetve a több károsodás kérdését dönti el. Korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és a kialakuló életminőség-romlás mértékét.

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest