Jogosítvány stroke után

Dr. Árki Ildikó
szerző: Dr. Árki Ildikó, háziorvos - WEBBeteg
frissítve:

A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.

Hazánkban a gépjárművezetői engedély (jogosítvány) kiállítása egészségügyi alkalmassághoz kötött. Ennek szabályait a 13/1992 (VI.26.) NM rendelet a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról című jogszabály tartalmazza.

A rendelet az alkalmassági követelményeket, illetve kizáró okokat több betegségcsoportban is meghatározza. A rendelet mellékletének 6.1 pontja az idegrendszeri betegségekkel foglalkozik, amelyben azonban a stroke-ot nem nevesíti. Ugyanakkor indirekt módon utal a stroke betegség során követendő eljárásra, mégpedig a 6.1.1. pontban, ahol így fogalmaz: „Azon kérelmező egészségi alkalmassága, aki súlyos idegrendszeri betegségben szenved, csak szakorvosi vélemény alapján állapítható meg.”

A stroke súlyos idegrendszeri megbetegedés

A tünetek súlyossága és a felépülés utáni maradványtünetek széles skálán mozognak. Az állapot megítélése neurológus szakorvosi kompetencia, ezért rendelkezik a jogszabály is úgy, hogy szakorvosi véleményhez köti az egészségi alkalmasság megállapítását. Kifejezetten alkalmatlanságot ír elő a rendelet bénulás valamint a központi idegrendszert közvetlenül ellátó érrendszer működési zavarai miatt létrejött szédülés eseteire.

Stroke-on átesett beteg tehát állapotától függően alkalmas minősítést vagy alkalmatlan minősítést is kaphat a jogosítvány megtartására vonatkozó gépjárművezetői egészségi alkalmassági vizsgálat során.

Amennyiben a stroke lezajlása után súlyos maradványtünetek jellemzik az állapotot, a beteg háziorvosa soron kívüli vizsgálattal a neurológiai szakvélemény alapján gépjárművezetői alkalmatlanságot állapíthat meg, és erről a beteg lakóhelye szerinti területileg illetékes közlekedési igazgatási hatóságot értesíti.

Tovább Stroke után - A leggyakoribb kérdések

Dr. Árki IldikóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Cikkajánló

A stroke és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus
Stroke
A stroke vészhelyzetet jelent: azonnali kezelése az élet és a halál, de legalábbis a kevesebb, illetve a több károsodás kérdését dönti el. Korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és a kialakuló életminőség-romlás mértékét.

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest