Október a Látás hónapja, de nem csak ezért lesz érdemes szemüveget csináltatni

eOptika
megjelent:

Október idén is a Látás hónapja. A Magyar Látszerész Szövetség már 17. alkalommal szervezi meg az akciót, amelynek keretében igyekszik felhívni a figyelmet az éleslátás, illetve a gyakori szemvizsgálat fontosságára.

A csatlakozó optikák ilyenkor díjmentes szolgáltatásokkal készülnek, ezúttal országszerte több mint 300 vizsgálati ponton várják képzett szakemberekkel, kiváló felszereltséggel az érdeklődőket. Az eOptika.hu ebben a hónapban ingyenes szemüveges látásvizsgálatot kínál, amelynek végén a páciens receptet is kap.

Egyre rosszabb állapotban van az emberek szeme, világszerte például legalább 2,2 milliárd embernek van látásromlása. Manapság a leggyakoribb és az egyik leggyorsabban terjedő szemészeti probléma a rövidlátás, ez világszerte 2,6 milliárd embert érint. Idehaza is egyre többen vannak, a 2014 és 2019 között vizsgált, mintegy 80 ezer lakos felénél merült fel ez a probléma. Ráadásul a 23-40 évesek között a rövidlátás már háromszor gyakoribb, mint a 60 év felettieknél. Ennek egyik oka a megváltozott életmód – az emberek rengeteg időt töltenek a képernyő előtt, hiszen folyamatosan használják a számítógépet, tabletet, okostelefont. A pandémia alatt még jobban rászorultunk ezekre az eszközökre – az érintettek 45 százaléka tapasztalt szemszárazságot, látásromlást.

A rövidlátás gyakori probléma

Tünete, hogy a páciens közelre jól, távolra azonban homályosan lát – ez a csoport visel mínuszos, kicsinyítő szemüveget. A fénytörési hiba általában jól korrigálható szemüveggel vagy kontaktlencsével. Fontos azonban, hogy csak kontaktlencsét hordani nem szabad, kell, hogy legyen szemüvegünk, hogy a szemünk pihenhessen, regenerálódhasson, és probléma esetén rögtön átvehessük.

A látásvesztés legfőbb oka egyébként a szürkehályog. Szakértők szerint azonban évtizedeken belül a népbetegségnek számító cukorbetegséggel küzdők közül is, sokan kerülhetnek ebbe a helyzetbe.

Szintén nem ritka probléma a távollátás, amely genetikailag meghatározott. Ilyenkor a közeli tárgyak homályosak, a távoli tárgyak viszont élesen látszanak. Pluszos lencsékkel korrigálható. Ezt nem szabad összetéveszteni a negyven év felett jelentkező presbyopiával, vagy “öregszeműséggel”. Mindkét látáshiba egyszerűen korrigálható, csak különböző típusú szemüveg vagy kontaktlencse szükséges hozzájuk.

A szemszárazság is egyre gyakoribb panasz, amikor a szemünk ég, viszket, esetleg úgy érezzük, mintha homok lenne benne. A száraz szem szindrómát az időjárás-változásoktól kezdve a hormonális problémákig bármi kiválthatja, de a nagyfokú digitalizáció, az egészséges szemre is rosszul hat, és a túlzott klímahasználat is fokozza a száraz szem érzetet. A probléma legtöbbször könnyen orvosolható például műkönny használatával, és a helyes vízbevitellel. Ha erre sem javul, nem árt egy alapos vizsgálat, a tünetek ugyanis akár komolyabb betegségre is utalhatnak.

Megelőzés és minőség

A problémák megelőzésében vagy korai felismerésében nagy szerepe van a látásvizsgálatnak. Másfél-két évente mindenkinek érdemes ellenőriztetni a látását, főleg akkor, ha már enyhe tüneteket is észlel. Negyven éves kor felett a szem elkezd romlani, és sokan nem veszik komolyan az intő jeleket, hagyják, hogy eluralkodjanak rajtuk a panaszok, például a fejfájás vagy a fáradtság, pedig egy vizsgálattal, hamar kiderül, hogyan lehet segíteni a panaszaikon. A fiataloknál egy jó szemüveg segíthet abban, hogy a szem lassabbabban változzon. Nekik érdemes kis lépésekkel haladni, tehát inkább másfél-két évente új szemüveget készíttetni, és nem ritkábban alkalmazkodni egy nagyobb dioptriaváltáshoz.

A Látás hónapja keretében sok cég kínál ingyenes látáshelyesség ellenőrzést, néhol pedig a teljes látásvizsgálatot is kínálják. Az eOptika budapesti belvárosi szaküzletében az utóbbit ajánlja a hozzá fordulóknak, és a vizsgálat végén receptet is ad, ellentétben egy sima látáshelyesség-ellenőrzéssel.

Egy normál látásvizsgálat során az optometrista, először felveszi az anamnézist, azaz előzményeket, panaszokat. Utána beméri komputerrel a szemet, természetesen ez fájdalom mentes. Utána a próbakeretes vizsgálat jön, itt külön szemen megvizsgálja a távoli látást, majd együtt a kettőt, ha itt minden rendben, áttér az olvasó szemüveg vizsgálatára, és utána a speciális kéréseket is megnézik. A vizsgálat 25-30 percet vesz igénybe.

Az optika látszerész munkatársai a pontos eredmények birtokában segítenek kiválasztani a megfelelő keretet és lencsét. Fontos, hogy a keret megfelelően illeszkedjen, felfeküdjön az orra, ne legyen túl szoros vagy széles. A lencseválasztásnál felmerülhet egyebek mellett a vékonyítás, laposítás, a keményítő vagy portaszító réteg, a kékfény-szűrő, és még sok más lehetőség, a munkatársak szakértelmére itt is számíthat a páciens. Októberben az ügyfelek ráadásul komoly kedvezményt is kaphatnak egy-egy komplett szemüveg árából a Látás hónapja alkalmából. A kiválasztott szemüveg általában 4-10 munkanap alatt elkészül.

Az eOptika tapasztalatai szerint egyébként az emberek nagyjából háromévente cserélik le szemüvegüket; ez leginkább akkor van így, ha nem változik nagyot a dioptria. A cég adatai azt mutatják, hogy a vásárlók tavaly 50-55 ezer forintot költöttek egy átlagos szemüvegre.

Egy szemvizsgálathoz természetesen személyesen meg kell jelenni a szaküzletben, a vásárlás azonban történhet az online térben is, ugyanakkor multifokális és bifokális szemüvegek még itt nem rendelhetők. Az e-kereskedelem folyamatosan bővül, Magyarországon 2020-ban a pandémia alatt 45 százalékkal növekedett. Az optikai termékkörök internetes eladásának részesedése a Covid előtti 9 százalékról 2021-re már 13 százalékra emelkedett. Ugyanakkor még mindig sokan tartanak az internetes vásárlástól, ha egy olyan „kényes” dolgokról van szó, mint például egy szemüveg.

Pedig ahogyan cipő-, vagy ruhavásárláskor ismerni kell a méretet, úgy a megfelelő szemüveg kiválasztásánál is elég tudni néhány alapvető értéket, ebben is segítséget nyújt az eOptika vizsgálatán kapott recept. Fontos információ még a PD érték, azaz két pupilla közötti távolság is. Ez kulcsfontosságú szerepet játszik a szemüveg hatékonyságában, de egyszerűen, akár otthon is lemérhető az interneten elérhető eszközök segítségével.

(eOptika)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Füzesi Zsuzsa, fordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, Dr. Papp Júlia, Halmosi Edina
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség