Az alkoholizmusnak ezer arca van, de mind a halál felé fordul
frissítve:
Becslések szerint a felnőtt alkoholisták száma Magyarországon nyolcszázezer és egymillió között lehet. Nagyon sokan látens módon, zugivóként alkoholizálnak, és semmilyen ellátórendszerben nem szerepelnek. Ők tovább gyarapítják a pusztító szenvedélybetegségbe tartozók táborát.
Ha hozzátesszük, hogy ezt a családtagok is megszenvedik, ennél is jóval több „áldozatról” beszélhetünk, akár milliókról is, nem is szólva a középiskolások körében elkezdett, többnyire hétvégi bulikhoz kötődő ivászatokról – mondta el észrevételét a közelmúltban dr. Zacher Gábor, a Honvéd Kórház főorvosa. S hogy mennyit számít a genetika, mennyit a szociális helyzet, a függőségbe való, örömszerzést remélő menekülés? Erre is kerestük a választ.
Félve kezdi szomorú emlékezését a középkorú asszony, semmiképpen nem szeretné szülei emlékét megsérteni. Fiatalok voltak mindketten, amikor gyógyíthatatlanná vált a betegségük, és súlyos, toxikus májzsugorban meghaltak.
| Dr. Kálmánczy Miklós, pszichiáter az alkoholfüggőségről |
| A súlyos, függőséget okozó alkoholfogyasztás kialakulása általában a genetikai és a környezeti faktorok találkozásának az eredménye. Az egyén genetikai sajátosságai növelhetik, vagy csökkenthetik az alkoholfüggőség kialakulásának kockázatát. A genetikai faktorok arányukban nagyjából hatvan százalékát teszik ki a hajlamosító tényezőknek, míg a rizikófaktorok fennmaradó negyven százaléka valamilyen környezeti tényező. Munkanélküliség, pénztelenség, rossz szociális helyzet, kezeletlen depresszió, nagyfokú stressz elfojtása – sorolta a főorvos. - A jövőbeni kutatások fő célja az lehet, hogy a szakemberek a különböző kockázati tényezők kapcsolatát igyekezzenek megismerni. Képesek legyenek mérni az egyén lelki, idegrendszeri sérülékenységét, ami az alkoholizmushoz vezeti őket, és nem a szakrendelésekre. Ez óriási kihívás a családtagoknak, a háziorvosoknak és a pszichiátereknek. |
A sors fintora, hogy már húsz éve nem voltak házasok a szüleim, és bő két év különbséggel, ugyanabban a kórságban mentek el. – Apám annak idején elhagyott bennünket, megcsalta édesanyámat. Nagyon sokszor járt haza munka után félelmetesen részegen, pedig vezető beosztásban dolgozott. Anyukám szolgalelkűen ápolta, meghányatta, borogatta a fejét, aggódott apámért, majd reggel ágyba vitte neki a dupla feketekávét, a savlekötőt és a fájdalomcsillapítót. Így éltünk. Nem mondom, hogy boldogan.
Az édesanyja sosem tartott a férjével, megúszta a protokoll ivászatokat?
Sohasem. Bármilyen különleges ital volt a vitrinben, anyukámat hidegen hagyta, igaz, az ő családjában is többen lettek az alkohol rabjai. Akkor jött a nagy fordulat, amikor apám egy nem túl szép napon összepakolt, és a szintén alkoholt kedvelő szeretőjéhez költözött. Ők együtt egymásra találtak. Nézni is borzalmas volt, mintha egy idő után unalmukban ittak volna. Egyébként voltak tisztítókúrás hetek, amikor nem volt szesz, csak tea és ásványvíz az asztalukon, igaz olyankor nyugtatót kellett volna szedniük, mert egymás agyára mentek, és az elvonási tünetektől igen feszültek voltak. Nem is szerettem a gyerekeimmel hozzájuk menni, mert kínos volt előttük.
Mi történt ezt követően a család életében? Az édesanya pár év után férjhez ment, szolgalelkületét, kishitűségét megőrizte, csakhogy időközben felszámolták a munkahelyét, így állás nélkül maradt, mint a párja, aki a szebb időkben egy rangos intézmény igazgatója volt. A korkedvezményes nyugdíjjal, az összezártsággal kezdetben nem volt gond, az unokák boldogságot adtak nekik. Majd az új férj egyre többet járt a piacra, ahol a legotrombább, legveszélyesebb alkoholt árulták olcsón. Ezt vették, ezt itták, mellé pedig sört és bort. Akkor is koccintottak, amikor semmi okuk nem volt a poharazgatásra. Csak úgy. Reggel egy kicsit, a délutáni alvás előtt és után…, szóval rendszeres alkoholfogyasztók lettek. A középkorú nő, aki nagy bizalommal osztja meg lelkének szomorú emlékét, nem tagadja, több vita volt abból, hogy tagadták mindkét családban, hogy rendszeresen isznak. Ebből számtalan konfliktus adódott. Arra viszont büszke, vagy inkább természetes számára, hogy őt soha meg sem érintette a szeszes ital varázsa. Ma sem inna meg egy korty sört vagy pezsgőt, még ünnepnapokon sem. – A szaga is gusztustalan számomra, nemhogy igyak is belőle. Ha jól érzem magam, az az adott helyzetnek köszönhető, elképzelni nem tudom, hogy miért kellene ehhez ital. Főként, hogy apámat akkor láttam utoljára, amikor a testvéremmel a klinikára vittük, mert az áttétes májdaganat során egyik éjjel majdnem megfulladt. Addig a közelébe sem engedett a második felesége bennünket a leépülés éveiben. Mi már csak meghalni láttuk őt húsz kilósan, magatehetetlenül, oxigén maszkkal a száján.
Mi lett az édesanya sorsa? Az unokák erőt adtak neki?
Hol igen, hol nem. Az kétségtelen, hogy imádattal fogadtak mindig bennünket a párjával, és a pici pénzükből csodás finomságokat varázsoltak elénk. Csak azt a fránya vodkát, ócska bort ne itták volna előbb előttünk, majd stikában, ahová nem láttunk el. Soha az életben be nem ismerték, hogy sajnos alkoholisták lettek. Mindig ügyeltek a külvilág véleményére. Szépek voltak, ápoltak, barátságosak, pedánsan éltek, csak épp az alkohol pokoli fogságában. A nevelőapám hamarabb elment, mint édesanyám, neki a veséjét is ki kellett venni, és végül ő is csontsoványra lefogyva halt meg. Édesanyám utána még évekig élt egyedül. Mindig figyeltünk rá, nyaralni vittük, segítettük mindenben, de a pénztelenség, a magány, a depresszió és az alkoholfüggősége egy idő után alkalmatlanná tette, hogy bárhol is jól érezze magát velünk. Tévét nézett, takarított, főzött és minden nap megivott 4-5 doboz sört.
| Nehéz kilépni |
| Az alkoholizmust köztudottan a tagadás betegségének is nevezik, mivel a páciens még magának is nehezen vallja be, hogy komoly problémája van. A magyar társadalom rendkívüli mértékben elutasító az alkoholproblémás emberekkel szemben, és képmutató módon kezeli a beteg, a családtag, a barát problémáját. Szinte minden helyzetben bátorítja az ivást, ám ha kiderül, hogy valakinek problémája van az alkohollal, akkor a közösség általában elítéli és kiközösíti. Teszik ezt úgy az alkoholistával, hogy az őt megítélők egy része is zugivó vagy hétvégi nagyitalos. Utóbbiak egy-egy hétvégi összejövetelen ájulásig isszák magukat, majd jön a macskajaj, hétfőn pedig öltönyt és nyakkendőt vesznek, s mennek a magas pozíciójú munkahelyükre. Őket többnyire nem nevezik alkoholistáknak, amíg egzisztenciálisan helytállnak, fizetőképesek, netán partikat szerveznek. Aki „ügyesen” és következetesen tagad, akkor is, ha az őrületbe kergeti a hozzátartozóit, de mégis képes szabályozni a saját ivási szokását, évtizedekig is elélhet így, mert az ital lassabban szedi darabokra az ember szervezetét, mint például a kemény drogok. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha valaki fiatal korában szokik rá az alkoholra, úgy húsz-huszonöt éven át "szórakozhat" a hétvégi alkoholos mámorban a társaság kedvéért, na és a saját jó hangulatáért. Természetesen nem arról van szó, hogy negyvenéves kor körül egyszer csak minden a feje tetejére áll. A riadalmat az okozza, hogy ilyenkor az alkoholizálás mellé felsorakoznak a szomatikus problémák, elkezdődik a testi leépülés is. Jó esetben ilyenkor jön a felismerés, a belátás és a változás. Aki viszont nem szembesül a valósággal, az általában előbb-utóbb meghal májzsugorban, vagy valamilyen belgyógyászati szövődményben, esetleg ittas állapotban történő vezetés közben. Aki tovább tengődik, annak esélye van arra is, hogy teljesen leépülve pelenkában végezze a rácsos ágyban. Igen, a rácsos ágyban, ami még létezik hazánkban a megmaradt pszichiátriák egyes osztályain. A másik út a felépülés útja, amire akkor lépnek rá az alkoholisták, amikor felismerik, hogy milyen közel kerültek a halálhoz, s számtalan orvosi kezeléssel kell szembenézniük. Csakis ilyenkor képes az ember nagy változásokat végrehajtani. A változtatni szándékozók vannak kevesebben. A hazai alkoholisták közül csupán egy százalék az, aki riadót fúj magának a visszafordíthatatlan májzsugor, májrák, hasnyálmirigy-daganat, gyomorvérzés vagy a toxikus agyhalál előtt. Utóbbi esetben teljességgel menthetetlenné válik a beteg. Az egészséges agyi folyamatok leállnak, és a felszabaduló méreganyag, amit a beteg máj képtelen lebontani, eluralja az egész szervezetet, aminek a végállomása általában az agyműködés leállása. |
Orvos is látta? Kértek segítséget neki?
Természetesen. Kórházban is többször volt kivizsgálásokon, mivel az alkohol sorra betegítette a szerveit. Minden orvos behívott a szobájába, és elmondta, hogy a mama sajnos alkoholbeteg, amit tagad. Ezt én is tudtam. Pszichiáterhez nem tudtam elvinni, pedig ha szakember látta volna, s elérjük, hogy antidepresszánst, nyugtatót szedjen az átmeneti időben, talán megmenthette volna magát a teljes leépüléstől.
Vért hányt, és csupa véraláfutás volt a teste a bevérzésektől, amikor kórházba vittük. Előbb vért kapott, majd jöttek az elvonási tünetek, az nagyon megviselt, meg sem ismert bennünket a kórházban. Végül a májzsugor teljesen blokkolta a létfontosságú szerveit, így a toxikus folyamat az agyat is elérte. Ez a végső stádium. Ekkor a klinika intenzív osztályának főorvosa volt olyan kegyes, és két hétig még lélegeztető gépen tartotta. Az első két napban voltak viszonylag tisztább pillanatai, aztán se kép, se hang, csak a plafont nézte, vagy aludt. Készült a halálra.
S hogy ez pontosan mit jelent, arról már nem kérdeztem az asszonyt, hiszen láthatóan a történetek felelevenítése nagyon megviselte. Szeretett édesanyja szép emlékét ma is őrzi, s hiszi, áldozat volt, a rossz sorsának az áldozata, s épp az alkohol rabsága miatt nem fogadta el a segítséget.
| Miért alakulhat ki? |
| Legtöbben stresszoldóként, gátlásaik felszabadítása miatt gondolnak az italra már kamaszkorban – magyarázza Kiss Katalin, pszichológus. - Ezzel azonban csak még rosszabb helyzetbe sodorják magukat. Főként, hogy a szakemberek számára sem egyértelmű a stressz és az alkoholfogyasztás közötti összefüggés háttere. Manapság nem hihető az az indok, hogy „Ideges voltam. Kikészítettek a munkahelyemen.” Ezzel önmagukat mentik fel, ráadásul, nincs is alkoholfüggő tudatuk. Ezt az örökös tagadással erősítik meg, miközben az alkoholszag, az acetonos lehelet önmagáért beszél. Kiss Katalin egy napvilágot látott kutatási eredményről is beszámol. Egyes vizsgálati eredmények alapján valószínűsíthető, hogy a stresszhelyzetben feszültségoldóként elfogyasztott nagyobb mennyiségű alkohol fokozza a stressz mértékét, és az idegesség testi jeleit is fokozhatja. Vagyis a stressz kevésbé jelentős kockázati tényező az alkohollal kapcsolatos problémák terén. Annál inkább a különféle lelki betegségek, a pszichiátriai kórképek, illetve a gyógyszer- és a drogfogyasztás. |
Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
