A dohány kultúrája és a jövő embere

A dohány ceremoniális és törzsi gyógyítók általi használata messze megelőzte az európai hódítást. Az amerikai indiánok életében a dohány egy olyan növény volt, amit a földi élet és a teremtő közti kapcsolattartás eszközeként tiszteltek. (x)

Ma már tudjuk, hogy a dohányfüst, amiről az őslakosok úgy vélték, hogy véd a fizikai és szellemi ártó erőktől, a dohányzás tulajdonképpen legártalmasabb velejárója. Persze az indiánok dohányfogyasztását fegyelem és tudatosság jellemezte.

A dohányt kulturális örökségként őrző népcsoportok szemében a nyugati kultúrát jellemző, tulajdonképpen mértéktelen dohányzás egy deviáns viselkedési forma. Ez elsőre éles bírálatnak hat, de nagyon is valódi különbségek vannak a hagyományőrző és a fogyasztói magatartások mögött. Ennek történeti tükrében a modern társadalom tudatlansága – az egyre gyarapodó tudás ellenére – olyan tömegtermék piacát tette halhatatlanná, ami hosszú évtizedek óta szedi gyanútlan, értetlen vagy felelőtlen áldozatait.

A dohány szakrális használatakor már az őslakosok is figyeltek arra, hogy maga a füstölés ne legyen túl gyakori, illetve gyerekeket ne, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tegyenek ki a füstnek. Már egy ilyen egyszerű példa is szemlélteti, hogy hol csúszott el a „modern” fogyasztó – pláne, ha bevillannak azok a képek, amik a passzív dohányzást elszenvedő családtagok és barátok mindennapjait illusztrálják. Hogyan lett mégis „természetes” számunkra, hogy emberek akár napi egy doboz cigarettával szállnak szembe a stresszel? Hogyan vált egy kulturális örökség függőséggé?

A fogyasztó társadalom kontrollvesztése nem új keletű jelenség. A dohánytermékek taroltak a XX. század elején kezdődő tömeggyártással. Népszerűségüket segítették a világháborúk, a korszerű marketingfogások és a biztonsági gyufa megjelenése is. A globális térhódítás ráadásul egy olyan korban zajlott le, amikor a legtöbben nem is sejthették, hogy a dohányzással milyen ártalmakat szabadít magára az ember. Sőt, a kezdetek kezdetén még egészségesnek is reklámozták a dohányzást.

Az emberekben kialakult egy olyan kép, ahol a cigarettaszívás egy elegáns, szexi, tehetős hóbort, ami a felnőttség, a szabadság és a közösségi élet egyik elengedhetetlen eleme. Nem mellesleg pedig a stresszoldás egy könnyen elérhető, gyors módja. Ezt követték olyan népegészségügyi problémák megjelenései, melyek nyilvánvalóvá tették a cigaretta és az egészségkárosodás közti egyértelmű összefüggéseket. Ahogy az orvosi bizonyítékok gyűltek, a dohánytermékek reklámozása betiltásra került, kötelezővé vált a lakossági tájékoztatás: „a dohányzás öl”. Hol tartunk ebben a folyamatban most?

Énkultúra és tudatosság

A XXI. század által meghozott változások közül kiemelkedik az egyre nagyobb teret hódító önismeret. Kritikus megközelítésben azt mondhatnánk, hogy divatba jött a tudatosság, és ezzel nem is járnánk messze a valóságtól. Kezd viszont nyilvánvalóvá válni, hogy a piacra dobott „énkultúra” eszközei éppen generációkat átívelő szemléletváltást hajtanak végre a fogyasztó társadalomban, ami alapjaiban kezdi megváltoztatni a legkülönbözőbb termékekhez és szolgáltatásokhoz való viszonyunkat.

A jelen embere számára nem mentség a tudatlanság. Ez az izgalmas társadalmi jelenség megfigyelhető a dohányzás és a leszokástámogatás példáján keresztül is. Minden információ és ismeret elérhető, és a tudásátadásnak számos csatornája van, ami kezdi az embereket egészségtudatosabb irányba mozgatni. Az énkultúra és önismereti trendek mentén lassan kezdünk rádöbbenni arra, hogy a döntési szabadság, amit sok dohányos magáénak érez, mindössze illúzió.

Persze olyan ideális állapot, ahol mindenki „tudással telt” és saját egészségére vonatkozóan a legjobb döntéseket tudja meghozni, még nem életszerű elképzelés. Az egymásnak ellentmondó információk, szokások és egyéni vágyak még sokáig fent fogják tartani azt a kockázati homeosztázist, amiben az ember meghozza az egészségére és jövőjére is kiható döntéseket. Az viszont már látszik, hogy egyre nagyobb igény van a tanult leleményesség eszközeire és a személyre szabható megoldásokra is, így érdemes egy újfajta kognitív megközelítésben is vizsgálni a dohányzási ártalom csökkentését célzó intézkedéseket. A jövő embere ugyanis – ezek szerint a trendek szerint – füstmentesen fog élni.

Mindez a jelenlegi tudásunk és az elérhető technológia alapján azt jelenti, hogy a tudatos fogyasztó rá sem szokik majd a dohányzásra, illetve ha már rászokott, a leszokás mellett dönt, szem előtt tartva azt a tényt, hogy dohányzás esetén a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása biztosíthatja. Abban az esetben, ha a felnőtt fogyasztó valamilyen okból nem szokik le, akkor lehetősége van valamelyik füstmentes technológiát választani, ezzel tudatosan csökkentheti az egészségét veszélyeztető ártalmakat a cigarettázással összehasonlítva.

Felhasznált irodalom:

D’Silva, J., O’Gara, E., Villaluz, NT. (2018) Tobacco industry misappropriation of American Indian culture and traditional tobacco. Tobacco Control 2018;27:e57-e64.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.