12 lépéses önsegítő közösségek - Az első lépés

Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, és életünk irányíthatatlanná vált. Ez az úgynevezett 12 lépéses programok, azon belül az Anonim Alkoholisták (AA) első lépése. Egy katartikus mondat.

Annak, aki nem járt még ilyen csoportban, vagy nincs függő hozzátartozója, ez talán egy egyszerű kijelentés. Nem úgy annak, aki évtizedeken át arra épített fel mindent, hogy függőségét tagadja maga és mások előtt is. Neki ez a mondat egy új élet kezdetét jelentheti.

Patetikusnak tűnhet ez a néhány sor, de ott voltam, átéltem. Egy olyan klienst kísértem el az Anonim Alkoholisták gyűlésére, aki már rengeteg károsodást szenvedett el az alkoholtól. Ráment az egészsége, és majdnem a családja is. Évtizedeken át állította, hogy vele nincs semmiféle probléma, bármikor abba tudná hagyni az ivást. A gond azokkal van, akik folyton beleszólnak az életébe és korlátozni akarják. Ugye, milyen ismerős mondatok ezek? A probléma tagadása, hárítása, bagatellizálása csak azért, hogy a szenvedélybetegek – függőségük tárgya akár alkohol, akár kábítószer, akár szerencsejáték – folytathassák azt az életmódot, amelyhez ragaszkodnak, amely (szerintük) megvédi őket valami még rosszabbtól: saját érzelmeik erejétől, a valóság fájdalmától.

Aztán ezek az emberek eljutnak a mélypontra. Vagy egy riasztó orvosi leletet kapnak kézhez, vagy a munkahelyük elégeli meg megbízhatatlanságukat, az alkoholos (kábítószeres) mindennapokat, netán szer hatása alatt balesetet okoznak, vagy esetleg a családjuk dönt úgy, hogy nélküle szeretnék folytatni az életüket. És ekkor szembesülniük kell azzal, hogy többé nem áltathatják magukat azzal, hogy nem függők. Válaszút elé kerülnek: vagy a függőségük tárgya, vagy a családjuk, az életük. Fel kell tenniük a kezüket és kérni, majd elfogadni a segítséget. Ha ez megtörténik, elkezdődhet az a hosszú út, amelyet felépülésnek nevezünk. Eljutnak egy olyan közösségbe, ahol mindenki pontosan érti őket, hiszen a tagok éppen azt élték át, amit ők. Mások példájának segítségével megláthatják a kiutat a függőségből, és konkrét, gyakorlati segítséget tudnak kapni olyanoktól, akik nem alárendelt félként, hanem egyenrangú társként tekintenek rájuk.

Bizony nagyon megható volt, amikor fenti példámban szereplő ember kimondta: „x vagyok, alkoholista”. Egy életen át dédelgetett tagadás dőlt itt össze és adott utat az egészséges gondolkodásnak.

Betegségtudat. Határozottan negatív szó. Általában igyekszünk egészségesnek hinni magunkat, és köztudott, hogy ez a súlyos betegséggel küzdők számára is a legfontosabb törekvés: ne törődjenek bele állapotukba, ne mélyedjenek el az önsajnálatban, mert az a gyógyulásukat hátráltatja. Azonban a függők esetében ez önáltatás, és éppen hogy megnehezíti azt, hogy eljussanak arra a pontra, amikor segítséget kell kérniük. Az pedig a már fent említett mondattal kezdődik: "Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, és életünk irányíthatatlanná vált". A betegségtudat folyamatos fenntartása itt kulcsfontosságú: egy teljesen új szemléletmódot kell elsajátítaniuk a résztvevőknek, mely szerint betegségük gyógyíthatatlan, azonban folyamatos munkával józanok tudnak maradni, ezért azonban minden egyes nap tenniük kell.

„Csak a mai nap” – ez a másik alapja ezeknek a programoknak. Világos, előre látható, rövid távú célok kitűzése, mely nem tűnik elérhetetlennek, hogy ne lehessen azt mondani, hogy én ezt úgysem tudom megcsinálni. Nem a múltban való elmélyedés, és nem is az ismeretlen jövő találgatása, hanem csak az adott nap. Ők nem válhatnak soha szociális ivókká, számukra tilos egyetlen pohár pezsgő is, még szilveszterkor is. Hiszen ez azonnali visszaesésüket jelentené. Tapasztalataim alapján ezt a legnehezebb elfogadni.

Következő cikkemben a 12 lépéses programok többi lépését veszem át részletesen.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus