12 lépéses önsegítő közösségek - Az ötödik lépés

A 12 lépéses önsegítő közösségek ötödik lépése. „Beismertük Istennek, magunknak és egy embertársunknak hibáink valódi természetét.”

Az előző lépés a jellemhibákkal való őszinte szembenézés volt. A legtöbb embernek ez sok időbe telik, van, aki sokáig nem is szeretne továbblépni a harmadik lépésről a negyedikre, mert még nem áll készen rá. A szponzor ebben is segít: nem sürgeti, de azt sem hagyja, hogy beleragadjon a félelembe. A megfelelő időt nehéz megtalálni, de az önismeret fejlesztésével, a megfelelő szakirodalmak elsajátításával túl lehet lendülni az ellenálláson.

Az ötödik lépés még inkább az őszinteségről szól, a függőség egyik legnagyobb ellenségéről. Immár nemcsak saját maguk, hanem a Felsőbb Erő és egy embertársuk előtt is meg kell vallaniuk a legféltettebb hibáikat. Ismét egy ismerős párhuzam juthat eszünkbe: a gyónás. Nem véletlenül alakult ki ez a forma, hiszen azonnali megkönnyebbülés, megtisztulás várható, ha egy olyan embernek valljuk meg a legsötétebb titkainkat, aki ítélkezés nélkül meghallgat. A titok nagyon mérgező és kártékony, belülről rágja hordozóját. Aki évtizedekig dédelgeti szégyellt hibáit, az feloldozásra sem számíthat. Ha azonban először mélyen magába néz, végigveszi azokat a tulajdonságait, amelyeket eddig maga elől is titkolt, majd pedig ezt mással is megosztja, hatalmas nyomás alól szabadul fel, és ebből erőt tud meríteni a folytatáshoz is.

Abból a szempontból is fontos ez a lépés, hogy egy régóta berögzült rossz szokás, beállítódás felülvizsgálatával sok szituáció hirtelen más megvilágításba kerülhet. A szociálpszichológiában is ismert fogalom az alapvető attribúciós hiba^[1], más néven megfeleltetési torzítás. Ha velünk történik kellemetlenség, azt hajlamosak vagyunk a körülményeknek tulajdonítani, nem pedig saját hibás döntésünk következményének (ellenben ha mással történik, akkor azt az ő hibájának tudjuk be). Ez egy alapvető énvédő mechanizmus, ezzel hárítjuk a felelősséget magunkról. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy „más szemében a szálkát is meglátjuk, magunkéban a gerendát sem vesszük észre" (ez sem új keletű mondás, hanem Bibliai eredetű^[2]). Ha elindul a felépülési folyamat, az hozza magával a személyiség pótlólagos fejlődését, ezzel együtt a nagyobb felelősségvállalást, az önismeret megerősödését, a hibák őszinte beismerését. Sok korábbi élethelyzet átértékelődhet, amikkel kapcsolatban a szenvedélybeteg ember meg volt győződve, hogy mások okozták a problémát, nem az ő hibájából történt, ami történt. Rengeteg felépülő függővel készült interjúban találkozhatunk ezzel a jelenséggel: egész máshogy látják már saját szerepüket a korábbi válásban, baráti konfliktusokkal, munkahelyről való elbocsátással kapcsolatban. Ez azért van, mert a függőség aktív időtartama alatt erős szorongásban él a szenvedélybeteg, ezek az énvédő mechanizmusok pedig (tagadás, bagatellizálás stb.) arra hivatottak, hogy ezt a szorongást csökkentsék. Így lesz „mindenki más a hibás”, csak ők nem. Ha nem áll fenn ez az állapot, kevésbé van már szükség a hárításra.

Az ötödik lépés tehát utat nyit ahhoz, hogy a felismert hibákból tanulva, azokat beismerve új irányba induljon el a gondolkodás, és ennek megfelelően a viselkedés is.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus

[1] Smith E.R., Mackie D.M. (2004) Szociálpszichológia, Osiris kiadó, Budapest, pp. 151-153.

[2] Máté Evangéliuma 7,1-12