12 lépéses önsegítő közösségek - A tizenegyedik és tizenkettedik lépés

Igyekeztünk ima és meditáció útján elmélyíteni tudatos kapcsolatunkat a saját felfogásunk szerinti Istennel, csak azért imádkoztunk, hogy felismerjük velünk kapcsolatos akaratát, és hogy legyen erőnk a teljesítéséhez. E lépések eredményeként spirituális ébredést éltünk át, megpróbáltuk ezt az üzenetet alkoholistákhoz eljuttatni, és ezeket az elveket életünk minden dolgában érvényre juttatni.

Az ima és a meditáció rengeteg ember számára a napi rutin része. Segít keretek között tartani a napot, meghatározott időben megbízhatóan történik, és megnyugvást ad.

A szenvedélybetegek számára különösen fontos, hogy szigorú napirend szerint éljenek. Ha rehabilitáción vesznek részt, ott percre pontosan be kell tartaniuk a napirendet, attól eltérni egyáltalán nem lehetséges. Korábbi életük szerves része volt a kiskapuk keresgélése, a szabályok, elvek folyamatos felülírása, saját pillanatnyi igényeikre szabása. Ennek a felépüléssel vége szakad.

Ebbe a napirendbe megtanulják beilleszteni az imát vagy a meditációt is. A saját felfogás szerinti Isten, ahogy azt már korábban leírtam, mindenki számára szabadon értelmezhető, nem szükséges ehhez sem hívőnek, sem vallásosnak lenni. Amikor megtalálja az ember a neki megfelelő formát, akkor saját magával is új kapcsolatot alakít ki.

Ha úgy érezzük, valakinek akarata és célja van velünk, akkor erőt meríthetünk a nehéz helyzetekben, hogy ellen tudjunk állni a kísértéseknek. Mert lesznek bőven, hiszen körülöttünk az élet nem állt meg attól, hogy mi felhagytunk az alkoholfogyasztással vagy a kábítószer-használattal. A környezet megpróbálja visszahúzni az „eltévedt báránykát”, hiszen olyan vicces volt, amikor ivott, olyan jókat lehetett együtt nevetni, mi lesz most az ivócimboránkkal, és hát hogy lehetséges, hogy neki sikerült, mi pedig továbbra is mindennap megisszuk a magunkét? Ezeknél a kísérleteknél lesz igazán szükség az újonnan elsajátított készségekre, hogy ne essünk ugyanabba a hibába, mint már annyiszor a felépülési munka megkezdése előtt. Ebben is segít az ima és a meditáció.

A hozzátartozók gyakran tapasztalják, hogy egy új ember jött ki a rehabilitációról. Megszűnik az a játszma, amit évekig együtt játszottak, nincs kit üldözni, nincs kit megmenteni, nem kell szégyenkezni sem. Igen ám, de ez az ember többé már nem titkolja, hogy alkoholista, sőt, a 12. lépésnek megfelelően még fel is vállalja, sőt, másokat is igyekszik meggyőzni, hogy kövessék őt ezen az úton.

Azok, akik évtizedekig titkolóztak a környezetük előtt, mentegették az alkoholistát, hogy ne derüljön ki, már megint annyit ivott, hogy nem tudja ellátni a munkáját, döbbenten állnak az őszinteség előtt. Ők az egész életüket építették fel aköré, hogy a függő viselt dolgait elsimítsák, és közben kifelé azt sugározzák, hogy minden rendben. Most pedig itt ez az idegen, aki nemhogy szégyellné magát, ahogy eddig tette, hanem büszkén hirdeti, hogy alkoholista. Milyen kínos, nem? Hiszen így a hozzátartozókról is lehull a lepel.

Nagyon fontos, hogy minden esetben legyenek bevonva a hozzátartozók is a felépülési folyamatba. Hiszen mint ahogy írtam már többször, ez nemcsak az egyént érinti, hanem a család minden tagját is. Nekik is változniuk kell, hiszen az egész rendszer változik azáltal, hogy az egyik tag változtatott. Az ő segítésük elengedhetetlen ahhoz, hogy a felépülésben lévő ne essen vissza, hanem meg tudja tartani józanságát. Jó hír, hogy a hozzátartozók számára is léteznek önsegítő csoportok, igénybe vehetnek egyéni konzultációt, valamint a legtöbb rehabilitációs intézmény figyelmet fordít rájuk, bevonja őket is a folyamatba, mert nélkülük sokkal kevésbé lesz eredményes. És ami a csavar, hogy mindezt úgy kell megtenni, hogy ne azt érezzék, az ő feladatuk józanul tartani szerettüket. Hiszen ez egyéni felelősség, senki helyett nem lehet felépülni, emellett a hozzátartozók lelki egészsége is kulcsfontosságú. Az ő szerepükről külön cikkekben foglalkozom majd.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus