Az alkoholizmus egyik rizikófaktora

MTI
megjelent:

Családokban, ahol a felnőttek rendszeresen isznak, esetleg sokat is, a gyerekek korábban kezdik az alkohol fogyasztását.

Akik gyerekkorban kóstoltak bele az alkoholba, gyakrabban lettek alkoholfüggők, mint azok, akik csak fiatal felnőttként ittak először. Amerikai kutatók ausztráliai ikrek vizsgálata alapján közölték eredményeiket az Alcoholism: Clinical and Experimental Research legújabb számában.

Szociális ivók és nagyivók - Az alkoholizmusról
A magyar lakosság 10 százaléka bizonyíthatóan alkoholfüggő!
Az alkoholfogyasztási szokásokról

Családokban, ahol a felnőttek rendszeresen isznak, esetleg sokat is, a gyerekek korábban kezdik az alkohol fogyasztását.

Ahol a nagyszülők, szülők erős szeszfogyasztása a minta, a családban élő gyerekek számára ez válik természetessé és maguk is könnyebben nyúlnak a pohár után.

A kutatók régóta vitatkoznak azon, hogy ilyen esetben van-e valamilyen öröklődő, genetikai hajlam is, vagy csupán az számít, amit a gyerekek maguk körül látnak és amihez hozzászokva úgy érzik: ezt mielőbb nekik is így kell csinálni.

Hol kezdődik az alkoholizmus?
"Hol kezdődik az alkoholizmus és milyen tünetekről lehet felismerni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az orvos válasza

A kérdés tanulmányozására különleges lehetőséget kínált az ausztráliai népességkutatás. A szigetországban 6257 egy-, illetve kétpetéjű iker szerepel a nyilvántartásban, akiket kérdőívvel megkeresett az amerikai és ausztráliai pszichiáterekből álló munkacsoport.

A kutatás nem csupán az alkoholfogyasztás kezdetének időpontjára vonatkozott, hanem Arpana Agrawal és munkatársai azt is igyekeztek tisztázni, milyen genetikai befolyás játszhatott szerepet az első pohár szesz megivásával a vizsgált személyek későbbi sorsára.

A korai italozás növeli a függőség kialakulásának lehetőségét

A statisztikai értékelés azt jelezte, hogy a 13 éves életkornál előbb induló, rendszeres szeszfogyasztás a későbbi években lényegesen szorosabb alkoholfüggést okozott, mint az, ha valaki csak felnőttkorában kezdett szeszt inni.

A későbbiekben a környezeti tényezők játszottak ebben elsősorban szerepet, de a gyerekkori ivás esetén a genetikai befolyás igen valószínűnek tűnt.

Arpana Agrawal és munkacsoportja szerint ez a megfigyelés nem csupán társadalmi, közegészségügyi szempontból fontos, hanem az alkoholizmus további genetikai kutatása szempontjából is különleges adatot jelent.

Mivel az egypetéjű ikrek dezoxiribonukleinsav felépítése tökéletesen azonos, ha az ikerpár italozási szokásai különböznek, az csak környezeti hatások következménye lehet. Ha az ikerpár mindkét tagja azonos módon és mértékben fogyaszt szeszt, az a genetikai tényezők miatt van így, bár környezeti hatások is szerepet játszhattak.

(MTI)

Cikkajánló

Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus
WEBBeteg - Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus
WEBBeteg - Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus
WEBBeteg összeállítás
WEBBeteg - Dr. Plósz János, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Kovácsics Bernadett

Kovácsics Bernadett

Szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakember

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Nagy Zsolt PhD

Nagy Zsolt PhD

Addiktológus

Budapest