A szép haj feltétele az egészséges fejbőr

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
frissítve:

A legtöbb ember csak kevés figyelmet szentel fejbőrének. Pedig ez testünk egyik legérzékenyebb felülete, és nem utolsósorban állapota alapvetően meghatározza, hogy néz ki és milyen minőségű a hajunk.

A fejbőrünk amellett, hogy fejünk védelmét is szolgálja, részt vesz a vízháztartás, a testhőmérséklet szabályozásában, valamint az érzékelésben is. Egy kicsivel több figyelemmel is már látványos eredmény érhető el.

A fejbőr védőburokként veszi körül a fejet. A többi bőrtípushoz hasonlóan rétegekből épül fel, kívülről befelé haladva hámszövetből, irharétegből és bőraljából. A különböző rétegekben találhatóak hajhagymák, faggyúmirigyek, verejtékmirigyek, idegek és immunsejtek is.

A hajhagymák tulajdonképpen a hajszálak gyökerei. A faggyúmirigyek a faggyút termelik, ami a fejbőr és a haj puhaságáért felelős és fényt kölcsönöz a hajnak.

A fejbőr legkülső rétege folyamatosan megújul. A mélyebb rétegekben lévő szarusodó sejtek is időről-időre megújulnak, ezek az elhalt sejtek a bőrfelszínre kerülnek.

Ha a faggyúképződés, a hámlás és az elhalt sejtek leválásának egyensúlya megbomlik, akkor a fejbőr viszket, kiszárad vagy korpásodik.

A fejbőr funkciója

A fejbőr elviekben nem különbözik a test többi bőrszövetétől, a következő szerepeket tölti be:

Védelem: Az elszarusodás és a mirigyek által termelt anyagok leadása révén a fejbőr védőréteget képez a koponya körül. Maga a haj további védelmet nyújt, például a hideg ellen. A fejbőrben található immunsejtek részt vesznek az immunvédelemben.

Hőszabályozás: A verejtékezés, valamint a fejbőrben lévő erek kitágulása, illetve összeszűkülése révén szabályozza a testhőmérsékletet.

Folyadék- és sóháztartás: A fejbőr a sótartalmú verejték leadása révén nemcsak a hő-, hanem a folyadék- és a sóháztartást is szabályozza.

Érzékelés: A fejbőr a test egyéb bőrszöveteihez hasonlóan számos különféle receptort tartalmaz, amelyek az érzékelésért felelősek.

Mit lehet tenni fejbőrünk egészségének megőrzése vagy épp visszanyerése érdekében?

1. Kerüljük a túl gyakori hajmosást!

Ne mossunk mindennap hajat! A túl gyakori hajmosás kiszárítja a fejbőrt, ugyanez vonatkozik a túl forró vízzel történő hajmosásra is. Hajunk típusától és állapotától függően elegendő 3-4 naponta mosnunk.

2. Kerüljük a kemikáliákat!

Bánjunk óvatosan a hajlakkokkal, hajfestékekkel, hajhabokkal és zselékkel, ezek ugyanis ingerelhetik a fejbőrt, kiszáríthatják vagy épp túlzott faggyútermelésre késztethetik.

3. Használjunk hajtípusunknak és fejbőrünknek megfelelő hajápolási termékeket!

A samponok, balzsamok, hajpakolások, olajok közül válasszuk azt, ami számunkra megfelelő. Több terméket is kipróbálhatunk, hogy lássuk, melyik az ideális. Kaphatók érzékeny, száraz, normál és korpás fejbőrre/hajra készült verziók is. A nem kiöblítendő termékek kivételével, mindig alaposan öblítsük ki hajunkból a hajápolószerek maradékait.

4. Figyeljünk oda az egészséges táplálkozásra!

Tápanyagokban, vitaminokban, nyomelemekben gazdag egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozással nemcsak általános jóllétünkért, hanem fejbőrünk egészségéért is sokat tehetünk. A fejbőr egészségének megőrzéséhez rendkívül fontosak többek között a fehérjék, a cink, a vas, a B-vitaminok, az A- és a C-vitamin.

5. Kerüljük a stresszes szituációkat!

Stresszhelyzetben a fejbőr is kibillen egyensúlyából. A pszichés stresszre, idegeskedésre az egész szervezetünk reagál. Ugyanez vonatkozik a külső stresszfaktorokra is, amilyen például a hideg, az UV-sugárzás, a száraz fűtött levegő, a hőség vagy a gyakori hajfestés. Előző ellen sajátítsunk el relaxációs technikákat, utóbbiakat pedig – amennyire lehet – próbáljuk kerülni. Például hajszárító helyett hagyjuk hajunkat szabadon megszáradni. Ez nyáron könnyen kivitelezhető, de a hideg évszakokban semmiképp se menjünk ki a szabadba vizes vagy nedves hajjal! Ha elkerülhetetlen a hajszárító használata, azt kis fokozatra állítsuk és előtte használjunk hővédő olajat.

A fejbőr irritációjának és leégésének elkerülése érdekében viseljünk könnyű kalapot nyáron, ha napon tartózkodunk, illetve használjunk fejbőrre és hajra fújható fényvédő spray-t.

6. Masszírozzuk át rendszeresen fejbőrünket!

Hajmosáskor, de akár azon kívül is dörzsöljük át finoman fejbőrünket rendszeresen ujjainkkal vagy masszázskefével, hogy ezzel serkentsük vérkeringését, így támogatva a tápanyagellátásában és a fölösleges anyagoktól való megszabadulásában.

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Forrás: Onmeda, 5 Tipps für eine gesunde Kopfhaut (Terzolin), Gesunde Kopfhaut: Der Schlüssel für gesunde Haare (MDR)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Zubek Krisztina

Dr. Zubek Krisztina

Bőrgyógyász

Budapest