A gyógyító pedikűr

szerző: Gálné Kecskés Valéria, gyógyító pedikűrös - WEBBeteg
frissítve:

Lábunk a naponta megtett hozzávetőleg nyolcezer lépésünk összes terhét viseli testsúlyunk nyomása alatt. Csontok, izmok, inak, idegek és vérerek mesteri egysége biztosítja teherbírását.

A harmónia bármely okból történő megbomlása: ortopédiai deformitások, a lábat ellátó verőerek betegsége, az idegek károsodása a fokozott nyomásnak kitett területeken a láb bőrének és bőr alatti szöveteinek sajátos elváltozásaihoz vezethetnek.

Ezek nyomán hámhiányok, sebek képződhetnek, melyek felülfertőződése elmélyíti a problémát. Bizonyos idült betegségek hajlamosítanak ismétlődő sebek, repedések, szárazság kialakulására, ilyen a cukorbetegség és az érszűkület. Legtöbbször utólag figyelünk ezekre a problémákra, amikor a gyógyulás lassúbb és körülményesebb. Gondos lábápolással és ellenőrzéssel a krónikus szövődmények azonban megelőzhetők, a bajra figyelmeztető jelek megtanulhatók!

Mivel foglalkozik a gyógyító pedikűrös?

A pedikűr (az elnevezés a latin eredetű „pedis” = láb „ cure” = gyógyítás szavakból származik) a láb gondozásának mestersége, melynek célja lábunk karbantartása, állapotának megőrzése, illetve szépítése. Az esztétikai célú pedikűr mellett, mely a bőr és köröm eredeti formájának megtartását biztosítja, a láb különböző betegségek okozta eltéréseinek gyógyulását, korrekcióját segítő gyógyító pedikűr is elterjedőben van. A gyógyító pedikűrös szakember tisztában van a felülfertőzés megelőzésének módjaival, a sérülést minimalizáló technikákkal, eszközökkel.

Az alábbi problémákkal fordulhatunk gyógyító pedikűröshöz:

  • nehezen eltávolítható bőrkeményedések,

  • köröm deformitások: benőtt köröm, megvastagodott gombás köröm esetén (ennek vékonyítása céljából),

  • amennyiben a körömvágást körömágygyulladás kíséri,

  • ha a körömvágást gyakran vérzés kíséri (akár alvadásgátló gyógyszer szedése mellett),

  • sarokrepedés esetén.

Cukorbetegeknél az izzadás elmaradása, lábszárazság, gyérebb vérellátás miatt nagyobb valószínűséggel jelennek meg ellátást igénylő problémák, ezért - különösen látásromlás esetén - a láb napi önellenőrzése mellett havonta kérje gyógyító pedikűrös segítségét!

Hogyan történik a láb ellátása?

Manuális és gépi pedikűr útján biztosítjuk a kíméletes, fájdalommentes, sérülésmentes és biztonságos lábápolást.

  • A láb bőrének felpuhítására szükség szerint vizes áztatást végzünk.

  • Vizes pedikűrgéppel lehetőség van az elhalt hámsejtek szakszerű eltávolítására, melyeket a pedikűrgép finom gyémántszemcséi kíméletesen dörzsölnek le. Az eszköz alkalmas a megvastagodott, gombás körmök elvékonyítására, a benőtt köröm kíméletes eltávolítására.

  • Rövidítjük, formázzuk a körmöket vágással, illetve reszeléssel.

  • Talp és lábfej kezelése, szükség esetén masszázsa.

  • Visszapótoljuk a nedvességet hidratáló készítményekkel.

Lábápolási tanácsokkal segítünk abban, hogy lábai továbbra is legfőbb támaszai lehessenek! Az ideális az, ha a gyógyító pedikűrösök tevékenysége orvos-szakmai háttérrel egészül ki, így diabetológus, bőrgyógyász, érsebész, neurológus szakorvosokkal.

WEBBeteg.hu logó

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Gálné Kecskés Valéria, gyógyító pedikűrös

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szilágyi Annamária, ortopéd sebész, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
JóAlvás Központ - Dr. Vida Zsuzsanna, neurológus, szomnológus
WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Zubek Krisztina

Dr. Zubek Krisztina

Bőrgyógyász

Budapest